Az állam helyett civilek segítik a nálunk maradó kárpátaljai menekülteket

Az orosz-ukrán háború kezdete óta egyre szűkült a magyar állam támogatására jogosult ukrajnai menekültek köre, és a kárpátaljai magyarok helyzete különösen kiszolgáltatottá vált –  derült ki a háborús menekülteket segítő szervezetek konferenciáján, amin az Átlátszó munkatársa, Zubor Zalán is részt vett. A civil szervezetek szerint a problémákat tetézi a USAID megszűnése, de pozitív és megismételhető példák is vannak Magyarországon: például a magyar-ukrán kéttannyelvű iskola.

November 18-án Egerben rendezték meg a Magyarországon és Ukrajnában is működő civil szervezet, a Kárpátok Alapítvány „Integráció, támogatás, jövőkép: az Ukrajnából menekülők helyzete 2025-ben és kilátásai 2026-ban hazánkban” című konferenciáját. A rendezvényen – amelyen kollégánk is részt vett – szakértők, civil szervezetek, intézmények és az Ukrajnából elmenekült érintettek beszéltek a háborús menekültek helyzetéről.

84%

Év végéig még

19 763 592 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Égető Eszter, Baglyas Zsófia, Bata Boglárka, a Kárpátok Alapítvány munkatársai az alapítvány Reménnyel Teli Horizontok projektjének eredményeiről beszéltek: 2025-ben Északkelet-Magyarországon nyújtottak komplex támogatást az Ukrajnából a háború elől elmenekült személyeknek és családoknak az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) támogatásával.

Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben szakmai partnerekkel (a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete és a Somnakuno Drom Roma Női Civil Egyesület) az elsősorban roma származású menekültek integrációját segítik elő – mostanra ugyanis a menekültként (menedékesként) befogadott ukrán állampolgárok nagy részét Magyarországon a kárpátaljai, magyar anyanyelvű romák alkotják.

Heves megyében az alapítvány Egerben, Szihalmon és Füzesabonyban nyújt támogatást a háború elől menekülő családoknak. Egerben a menekültek egy csoportja továbbra is egy szállóban lakik – ez mostanra ritka, mivel a magyar jogszabályok az elmúlt években fokozatosan szűkítették, hogy a menekültek mely csoportja jogosult lakhatási támogatásra, így a válság elején a számukra megnyitott szálláshelyek jó része bezárult.

A legtöbb menekültnek innentől saját költségen kellett lakhatást szereznie. A Kárpátok Alapítvány munkatársai elmondták, Egerben albérletekben is laknak családok, ők szintén részesülnek támogatásban.

A program összesen mintegy 100 főt ér el, köztük 30 gyermeket,

akik számára különösen fontos a stabil környezet és a biztonság megteremtése. Két szociális munkás dolgozik a családok mindennapi problémáinak kezelésén és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés segítésén, egy interkulturális mediátor és három tolmács mellett.

Megszűntek a szociális ellátások

Ruszlan Zsilenko, az alapítvány ukrajnai vezetője a határ másik oldalán tapasztalt helyzetről beszélt. Az Átlátszón korábban már foglalkoztunk azzal, hogy Kárpátalja a belső menekültek egyik fő célpontja: a régió városaiba több százezer új lakó költözött a megszállt vagy háború sújtotta régiókból.

Zsilenko elmondta, a hivatalos adatok alapján mintegy 600 ezer belső menekült él Kárpátalján (Ukrajna összes régiójában a belső menekültek száma 4,4 millió). Beszélt arról is, hogy a háború előtt Ukrajnában pozitív lépések történtek a szociális szolgáltatások terén, megkezdődött a korábbi központosítás lebontása, a szolgáltatások áthelyezése helyi szintekre. Azonban ez a folyamat a háború miatt nem fejeződött be, és ez Kárpátalját is hátrányosan érintette: több faluban gyakorlatilag megszűntek a szociális szolgáltatások.

„A civil szervezetek fontosak, mert a hiányt csak ők tudják betölteni”

– mondta, hozzátéve, a szűkös erőforrások miatt a leginkább rászorulóknak tudnak csak segíteni, akik – különösen az első háborús hónapokban – a frissen érkezett menekültek voltak.

A Kárpátok Alapítvány 2022 óta 44 civil projektet támogatott, ezek kezdetben a közvetlen, életmentő segítségnyújtásról szóltak: étel, gyógyszer, lakás biztosításáról. „2023-tól új helyzet állt elő, fenntartható humanitárius segítséget kell nyújtani” – mondta. Az elmúlt két évben a korábbi önkéntes szervezetek munkája egyre inkább professzionális jelleget öltött, tartósan átvéve az állami szociális háló munkáját. Szintén előtérbe került a menekültek konkrét, kifejezetten érzékeny csoportjainak (gyermekek, idősek, fogyatékkal élők) célzott segítése.

Családokat is szétválasztott a szigorítás

Petrov Katarina, a Helsinki Bizottság jogi előadója ismét a menekültek magyarországi helyzetéről beszélt, előadása fókuszában az őket ért „három csapás” állt. Ez a menekültek lakhatási támogatásának fokozatos szűkítését jelentette.

Kezdetben ugyanis minden ideiglenes nemzeti vagy EU-s védelemmel (TPD) vagy menedékes státusszal rendelkező személy kaphatott szállást (a szállást jellemzően munkásszállók, panziók, egyházi intézmények biztosították, akik fejpénzt kaptak a befogadottak után).

2023-ban viszont egy kormányrendelet már csak bizonyos „sebezhető” csoportoknak (gyermekek, idősek, betegek, várandósok) engedélyezte az állami szállás lehetőségét.

2024 augusztusában újabb korlátozás lépett életbe, azóta

az államilag támogatott lakhatás már csak azoknak jár, akik olyan régiókból érkeztek, amelyeket a magyar kormány háború sújtotta régióként ismer el.

Nem került fel a listára Nyugat-Ukrajna nagy része, közte Kárpátalja sem, annak ellenére, hogy a menekültek jelentős része kárpátaljai magyar. A harmadik csapás egy idei új jogszabály volt, ami alapján a jogosultaknak a lakhatási támogatást legkésőbb 90 nappal az ideiglenes védelem megadását követően kell igénybe venniük, különben az törlődik. Így aki például korábban nem vett igénybe lakhatási támogatást, az onnantól kezdve nem is jogosult rá.

Petrov kiemelte, hogy az „első csapás”, azaz a sebezhető és nem sebezhető csoportok szétválasztása különösen problémás volt, ez ugyanis sok helyen családok szétválasztását jelentette. „Volt olyan menekültszállás, ahol a férfiaknak azt mondták, menniük kell, csak a nők és gyerekek maradhatnak.” A korlátozások nyomán több menekültszállónak is be kellett zárnia, ami oda vezetett, hogy az addig elért integrációs eredmények is megálltak, mivel az integrációval kapcsolatos szolgáltatások is a meglévő szállások köré koncentrálódtak.

További probléma, hogy nem frissítették a háborús övezetek listáját, miközben a front valamivel nyugatabbra húzódott, és az orosz bombázások kiterjedtebbé váltak – idén ősszel először a magyar határtól mintegy 27 kilométerre fekvő Munkácsot is támadás érte.

A konferencia egy kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amin az Átlátszó újságírója, Zubor Zalán is részt vett Verhás Evelin, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) programigazgatója, Bordás-Tóth Éva, a Partners Hungary Alapítvány munkatársa és Majorosné Juhász Eszter, az egri önkormányzat képviselője mellett.

Verhás Evelin a finanszírozási válságot hangsúlyozta a menekültek civil segítésében, ami tetézi az állami segítség szűkülését. A nemzetközi donorok egyre inkább kivonulnak, az amerikai források év eleji eltűnése pedig sok tevékenység leállítását vagy visszalépését eredményezte. Példaként említette, hogy az inklúziós programokat nem tudták újraindítani, vissza kellett térniük a krízisalapú segítségnyújtásra, például élelmiszer és szállás biztosítására, amire a háború elején kibontakozó válságban volt utoljára szükség. Szerinte a jövőre leginkább a bizonytalanság lesz jellemző, hiszen a donorok nem szívesen finanszírozzák a hosszú távú, munkaintenzív integrációs tevékenységeket.

Sikeres a két tannyelvű oktatás, de Budapesten kívülre is kéne

Zubor beszélt arról, hogy a háború kezdeti szakaszában a civil szervezetek sokkal gyorsabban reagáltak, mint az állami rendszer. Miután a beszélgetés során felmerült a menekültek munkavállalása, emlékeztetett rá, hogy a háború elején még munkaközvetítő cégek kitelepülhettek a BOK csarnokba, ahova először érkeztek a menekültek. Ezzel az állam láthatóan igyekezett a menekülteket abba az irányba terelni, hogy minél előbb munkát vállaljanak. Azóta, hogy a menekültek nem egy helyen érhetők el, nincs hasonló program, és bár a menedékes státuszú személyek dolgozhatnak Magyarországon, önállóan nagyon nehéz boldogulniuk Magyarországon.

„Valószínűleg olyan támogatási programokra lenne szükség, amelyek segítik őket ebben, különösen azért, mert sokan nem tudják elintézni a munkavállaláshoz szükséges magyar nyelvű papírmunkát, például a végzettségüket igazoló iratok elismertetését” – mondta kollégánk.

A közönség soraiban ülő Beskorovaina Olena, az Ukrán Hagyományok Házának ügyvezetője beszélt arról a 2022 után alakult ukrán-magyar kéttannyelvű iskoláról, ahol jelenleg 350 gyerek tanul, közülük 330 fő menedékes státusszal.

„Idén először érettségiznek 15-en, és egyetemre készülnek. Ukránul érettségiznek, de a magyar nyelvet idegen nyelvként tanulják.”

Azonban ma ilyen oktatás csak Budapesten érhető el, annak ellenére, hogy vidéken is több száz ukrán menekült él – köztük tanárok is, akik szívesen dolgoznának kéttannyelvű iskolában.

Szintén nézőként volt jelen Chekhova Olga pszichológus, aki arra a felvetésre reagált, hogy a tanárok mellett a pszichológus végzettségű menekültek is nehezen tudnak elhelyezkedni, pedig a munkájukra komoly igény lenne. Mint mondta, a háborús traumák feldolgozásának az elmúlt négy év tapasztalatai alapján négy szakaszát látja: az első év a túlélésről szólt, a második a hiperaktív erőfeszítésről, a harmadik a kiüresedés és az identitásválság, a negyedik pedig a depresszió és a krónikus mentális panaszok éve. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi időszak különösen veszélyes, s hogy a trauma feldolgozására addig aligha kerülhet sor, amíg az azt kiváltó ok, vagyis a háború továbbra is fennáll.

Chekhova kiemelte azt is, hogy a mentális egészségbe fektetett 1 euró később 3–5 euró társadalmi megtérülést hoz. Szerinte az integráció kulcsa a tartós és professzionális pszichológiai támogatás (lenne).

Címlapkép: Kárpátok Alapítvány