
Többször beázott az Érdi Járásbíróság, amit a Mészáros-gyerekek cége épített milliárdokért
Az Országos Bírósági Hivataltól kapott hibajegyzék szerint a nettó 3,2 milliárd forintból felhúzott épületben visszatérő probléma volt az ázás.
Áprilisban indított hivatalból eljárást a Szeged mellett épülő kínai elektromosautó-gyárral szemben a környezetvédelmi hatóság. A megyei kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya bírságot is kiszabott a BYD-ra, de azt nem árulják el az érintettek, hogy pontosan miért.
Egyre több beton kerül a mintegy 314 hektárnyi termőföld helyére, napról napra nagyobb a Szegeden épülő BYD-gyár. Az üzem méreteit jól mutatja, hogy egy 120 ezer lakosú város árama és egy 50 ezres város vize kell majd neki.
A BYD Szegeden épülő üzemének tervezett gyártókapacitása évi 300 ezer jármű (280 ezer elektromos és 20 ezer plug-in hibrid) az engedély szerint. Úgy számolnak, hogy „a gyárból kiszállított mennyiség körülbelül 30 000 jármű havonta, vagyis körülbelül 1 400 jármű naponta. A közúti járműszállító kamionok maximum 8 járművet tudnak szállítani, vagyis naponta körülbelül 175 kiszállítás történik.”
A forgalom kiszolgálása érdekében a kormány négysávos utat épít az M43-as autópálya és az üzem között 5,5 milliárd forint közpénzből, és a magyar adófizetők állják a 27 milliárdos elkerülőt is. A Fidesz a hazai adóforintokból meglehetősen bőkezű a világ vezető kínai elektromosautó-gyárával: eddig 46 milliárd forintot szántak a projektre.
Az építkezés a jelek szerint nem tökéletes, ha hinni lehet a megyei kormányhivatal hirdetményének. A dokumentum szerint „A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya (a továbbiakban: környezetvédelmi hatóság) értesíti az érintetteket, hogy a BYD Auto Hungary Kft.-vel (6728 Szeged, Budapesti út 15.) szemben 2025. április 28. napján hivatalból indult eljárásban döntést hozott.
Az ügy tárgya: a Szeged külterületén létesítendő közútigépjármű-gyártó üzem vonatkozásában CS/Z02/10107-24/2024. számon (KTO-azonosító: 125266-11-21/2025.) kiadott egységes környezethasználati engedélyben foglaltak teljesítésére kötelezés és bírság kiszabása.”
Vagyis a hatóság hivatalból vizsgálta az építkezést, majd bírságot szabott ki és kötelezte a kínaiakat, hogy tartsák be az engedélyben foglaltakat.
hirdetmeny-cs-z02-04486-9-2025 by klimasotthon on Scribd
Azt viszont nem árulják el az érintettek, hogy pontosan miről van szó.
Közérdekű adatigénylésünkre azt írta a kormányhivatal, hogy „Az adatigénylésében foglalt, a CS/Z02/04486-9/2025. ügyiratszámú hirdetmény előzményeként született határozat megismerésére az Infotv. 27. § (2) bekezdés g) pontja alapján – figyelembe véve a Kúria BH 2024.9.208. szám alatt közzétett határozatában foglaltakat is – nincs lehetőség. Felhívom a figyelmét, hogy az iratok megismerésére az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 33.§ és 34. §-a szerint van lehetőség. Kérjük, hogy irat-betekintési kérelmét az Ákr. szabályai szerint szíveskedjen előterjeszteni.”
Ez egyébként bevett szokása lett a kormányhivataloknak, ha érdemi környezetvédelmi problémát akarnak eltitkolni. Ahogy januárban bemutattuk, a KiMitTud nyilvános felületén kért dokumentumok kiadását rendre megtagadják, és iratbetekintési kérelem benyújtását javasolják. Majd az iratbetekintésre vonatkozó kérést szintén elutasítják, néhány dokumentumot azonban ügyfélkapun vagy e-mailben megküldenek. Ezzel a procedúrával a hivatalok „ügyesen” húzzák az időt, és kikerülik a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát – közben pedig megismerik a „kíváncsiskodó” állampolgárok személyes adatait is.
A BYD-t is kerestük, de két hét alatt sem reagáltak megkeresésünkre, hogy mégis miért bírságolták meg őket.
A kormányhivatal egyébként a szegedi önkormányzattal és az állammal karöltve eddig is nagyvonalú volt a BYD-val.
A hivatal Földhivatali Főosztálya 18 földterület tulajdonosát értesítette még 2024 tavaszán hirdetményben, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata „beruházási célterület céljából – termőföld végleges más célú hasznosítását engedélyező határozat került kiadásra 2024. február 13-án”. A hivatkozott kormányhatározat és rendelet, ami alapján akkor kiadták az engedélyt, viszont nem tartalmazta azt a 15,5 hektárt, amit akkor kivontak a művelésből a kínai autógyár kedvéért.
A kormányhivatal mégis elindította a területek kivonását, anélkül, hogy – a jelek szerint – bármit is ellenőriztek volna. Majd visszavonták, jött a kormány, hozott egy új határozatot, és minden mehetett tovább a maga útján.
Segesvári Csaba
Frissítés, 2025.07.31.: Cikkünk megjelenése után a BYD az alábbiakat közölte: „Fontos kiemelni, hogy a hirdetményben szereplő »környezetvédelmi bírság kiszabása« kifejezés kizárólag az eljárás tárgyát határozza meg jogtechnikai szempontból, nem pedig a kiszabott szankciót tükrözi. A hivatkozott ügyben nem született bírságot megállapító döntés, sőt, mi semmilyen bírságban nem részesültünk magyarországi tevékenységünk során.
Az eljárás valódi oka, hogy a BYD Auto Hungary Kft.-től egy technikai problémánk következtében, az egyik kiegészítő dokumentum a beadási határidőn túl érkezett be. Ez indította el az eljárást, amelyet azonban a dokumentum beérkezését követően a kormányhivatal bírság nélkül lezárt a dokumentum benyújtására figyelemmel. Társaságunk a hatályos előírásoknak megfelelően együttműködik a hatóságokkal, és továbbra is teljes mértékben elkötelezett a környezetvédelmi jogszabályok betartása mellett.”
Ugyanakkor elismerték, hogy a hirdetmény megfogalmazásából okkal lehetett bírságra következtetni, amit sem ők, sem a kormányhivatal nem cáfolt cikkünk megjelenése előtt.
Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök és Vang Csuan-fu, a BYD vállalat elnök-vezérigazgatója a kínai BYD-val kötött stratégiai együttműködési megállapodás alkalmából a Karmelita kolostorban 2025. május 15-én. (fotó: Orbán/Facebook)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSAz Országos Bírósági Hivataltól kapott hibajegyzék szerint a nettó 3,2 milliárd forintból felhúzott épületben visszatérő probléma volt az ázás.
„Az orosz dezinformációs csatornák blokkolása önmagában nem alakítja jelentősen a közvéleményt, de nem is ilyen keretekben gondolkodunk. Mivel háborúban állunk Oroszországgal, azokat a műveleteket célozzuk, amikre Oroszország erőforrásokat fordít", mondta az Átlátszónak a Break the Fake ukrán civil projekt vezetője.
A közbeszerzési értesítőből derültek ki a részletek. A rendezvényt Balásy Gyula cégei szervezik, a tűzijáték bruttó 3,6 milliárd forintba kerülhet.
Egy böngésző-bővítmény segítségével online vásárlásaid során közel 500 webáruházban küldhetsz nekünk adományt, amit nem te fizetsz, hanem a boltok a profitjukból.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!