Ismét a kormányközeli Századvég végezhet felmérést az atomenergiáról Paksnál
2017-től egészen 2024-ig nem végeztek hasonló, regionális szintű kutatásokat, miután az atomenergia támogatottsága magas volt, az erőmű pedig spórolni akart.
Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc egy közös londoni útja kapcsán tettünk fel kérdéseket a milliárdos vállalkozónak, aki ezúttal válaszolt az Átlátszónak. Mészáros szavaiból kiderült: az általunk nemrég felfedezett OE-LOT lajstromjelű Bombardier Global 6500-as típusú privát jettel repült feleségével Londonba november végén, a magánrepülőgép pedig az egyik érdekeltségében lévő céggel van kapcsolatban. Arra a kérdésünkre viszont, hogy melyik cégről van szó, és az pontosan milyen konstrukcióban kapcsolódik a repülőgéphez, cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc felesége több közösségi oldalon is bejegyzést tett közzé december 1-jén. A mellékelt szöveg és a fényképes beszámoló alapján a házaspár londoni kiruccanáson vett részt. A karácsonyi díszbe öltöztetett luxusüzleteket és ünnepi hangulatú utcarészleteket megörökítő fotók egyikén mindketten szerepelnek: Mészáros és Várkonyi az Old Bond Streeten található The Royal Arcade üzletei között sétálnak.
Kíváncsiak voltunk, hogy ezúttal melyik repülőgéppel utazott Angliába a milliárdos házaspár, ezért leellenőriztük a már ismert NER-közeli repülőgépek útvonalát a közösségi médiás bejegyzések dátuma körüli időszakban. Az útvonalakból kiderült, hogy az Átlátszó által nemrég felfedezett OE-LOT lajstromjelzésű Bombardier Global 6500 repülőgép pontosan ekkor, november 28. és december 1. között járt az angol fővárosban.
Bár ezúttal nem volt nyoma a Mészáros Lőrinc repülőútjai előtt és után megszokott helikopterhasználatnak, az OE-LOT három éjszakát töltött Londonban közvetlenül azelőtt, hogy Várkonyi londoni élménybeszámolót tett közzé a közösségi oldalain. Mindez arra utalt, hogy a privát jethez szorosabban kötődő személyek használják.
Így már komolyan feltételezhettük, hogy Mészárosék utaztak a repülőgéppel, ezért a Mészáros Csoport sajtóosztályán keresztül megkerestük a felcsúti milliárdost.
Az alábbi kérdéseket küldtük neki:
Mészáros Lőrinc néhány órán belül válaszolt a megkeresésünkre, méghozzá három darab „Igen” formájában.
A vállalkozó ezzel megerősítette a feltételezéseinket, vagyis, hogy ő és felesége jártak Londonban az OE-LOT lajstromjelű privát jettel. Kérdésünkre adott válaszából az is kiderült, hogy a repülőgép az egyik Mészáros-érdekeltségű céggel van kapcsolatban, ám hogy melyikkel, azt nem árulta el.
Miután nem számítottunk válaszra, első körben nem is kérdeztünk rá a repülőgéppel való kapcsolat pontos részleteire, ezért ezt egy újabb levélben pótoltuk. Rákérdeztünk, hogy a meg nem nevezett Mészáros-cég tulajdonosa-e a 22 milliárd forintot érő repülőgépnek vagy valamilyen tartós bérleti konstrukcióról van szó. Cikkünk megjelenéséig ezekre a kérdéseinkre azonban még nem kaptunk választ.
Mint azt már korábbi cikkeinkben is leírtuk, a privát jetek több napos külföldi tartózkodása, majd visszatérése a bázisként szolgáló városba jellemzően arra utal, hogy a repülőt a hozzá szorosabban kötődő személyek vagy azok közeli ismerősei, családtagjai, üzlettársai használják.
A cikkünkben ezúttal is szereplő OE-LOT lajstromjelű repülőgépnek – szeptemberi Budapestre érkezése óta – több ilyen útja is volt már: októberben több mint két hetet töltött Dubajban, novemberben pedig nyolc napra a Dél-Afrikai Köztársaságba repült, mielőtt Londonba vitte a Mészáros-Várkonyi házaspárt.
Ez persze még nem jelenti azt, hogy a repülőgépet ezekben az esetekben is biztosan Mészárosék használták, de arra utal, hogy a jet nem egy hagyományos bérelt járat. Nem „saját” repülőgép ilyen jellegű útjaival ugyanis nem járna jól egy egyszerű bérlő, hiszen a reptéren várakozó gépért is fizetnie kellene, amellyel jelentősen megdobná az utazása amúgy is jelentős költségeit.
Az OE-LOT lajstromjelet viselő repülőgépről novemberben végén számoltunk be, amikor megírtuk, hogy a gép 2024. szeptember 4-én hagyta el a kanadai gyárat, és repült át Montreálból először Bécsbe, majd pár nappal később onnan Budapestre. A magyar főváros nemzetközi repülőtere azóta is bázisa a privát jetnek: innen indul útnak, és ide is érkezik vissza.
A gyártó internetoldalán található ismertető alapján a nagy hatótávolságú, 2024-es gyártású Bombardier Global 6500-as repülőgép a kategóriája egyik csúcsmodellje. Az oldalon bemutatott fotók magukért beszélnek: a belső tér kivételes luxust képvisel, mely számos kényelmi és technikai megoldással párosul.
Ilyen fényűző felszereltség például a koncertélményt ígérő hangtechnika és a 4K-s szórakoztató rendszer, melyet díjakkal elismert Nuage ülőgarnitúra és több állású dívány kényelméből élvezhetnek az utasok. Az OE-LOT privát jeten mindezen felül szupergyors és minden magasságban megbízható internetszolgáltatás működik.
A repülőgép speciális szárnykialakítása jelentősen csökkenti a turbulencia okozta rázkódásokat, így a 17 utas szállítására alkalmas jet 960 km/órás utazósebességgel hasíthatja az eget, és akár 12223 km-es utat tehet meg egyetlen tankolással, leszállás nélkül.
Brassai Kornél
Címlapkép: A Mészáros-házaspár és az OE-LOT (Átlátszó-montázs)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás2017-től egészen 2024-ig nem végeztek hasonló, regionális szintű kutatásokat, miután az atomenergia támogatottsága magas volt, az erőmű pedig spórolni akart.
Zubor Zalán újságíró támogatási felhívása: „az oknyomozó újságírók feladata, hogy az információs zajban megtalálják az igazságot”.
A Magyar Hang közéleti vitaműsorának fő témája ezúttal egy álhír volt, ami egy szír gép Budapestre érkezéséről szólt.
A Gazdasági Versenyhivatal épp akkor kezdte vizsgálni a tendert kartellezés miatt, amikor Mészáros Ágnes és Homlok Zsolt kapcsolata megromlott.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!