Egyéb

6,6 milliárd forintot költött el a Nemzeti Kommunikációs Hivatal 2016. harmadik negyedévében

 

Az összeg 80 százaléka, 5,3 milliárd forint Rogán Antal propagandaminiszter szomszédjának, Csetényi Csabának a cégeihez került. 

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) tavaly nyáron 25 milliárd forint értékű keretszerződést kötött az állami intézmények kommunikációs feladatainak ellátására a Csetényi Csaba tulajdonában lévő Network (korábban HG) 360 Reklámügynökség Kft.-vel és Affiliate Network Kft.-vel, valamint a Kuna Tibor tulajdonában lévő Trinity International Kft.-vel, továbbá a MindShare Médiaügynökség Kft.-vel.

Az NKOH most, november elején közzétette a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a 25 milliárd forintos keretösszegből 2016. harmadik negyedévében mire mennyit fordított.

Előzmények

8,5 milliárd forintot költött reklámra 2016 második negyedévében a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Csetényi üzlettársa kaszált a kvótakampány rádióreklámjaival

A nyomtatott sajtóban a Mediaworks profitált a legtöbbet a kvótakampányból

A kormányzati tájékoztató kampány milliárdjai – titkolják, hogy hova megy a közpénz

Kvótamenekültenként több mint 7 évnyi ellátás árát költöttük gyűlöletkampányra

Többe kerül a kvótakampány, mint amennyit a britek összesen költöttek a Brexit-kampányban

A tájékoztatás szerint összesen nettó 6,669 milliárd forint értékű megállapodásokat kötöttek július elejétől szeptember végéig, és ebből az összegben nem kis tételt tesznek ki a kvótanépszavazással kapcsolatos reklámhadjárat költségei. A legnagyobb nyertesek pedig szokás szerint Rogán szomszédjának, Csetényi Csabának cégei, de Szijjártó Péter barátjának, Kuna Tibornak a vállalkozása sem panaszkodhat.

Az Egyesült Reklám Konzorcium (Network 360 Kft., Affiliate Network Kft.) több megbízásból összesen 5,3 milliárd forintot kapott, vagyis a negyedévben elköltött összeg 80 százaléka lett Csetényi Csaba cégeié. A főbb szerződések:

– kormányzati tájékoztató kampányok 1,889 milliárd forint

– kvótanépszavazás kommunikációs kampánya 2 milliárd forint

– aktuális kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos feladatok 787,4 millió forint

– MÁV-START Zrt.-nek kommunikációs feladatok 250 millió forint

– piackutatások a MÁV START Zrt.-nek 55 millió forint

– MVM Paks II Zrt. részére kommunikációs feladatok 98,3 millió forint

– állampapírok reklámozása 120 millió forint

– médiavásárlás a Diákhitel Zrt.-nek 40 millió forint

– a Budapesti Operettszínháznak médiavásárlás 25 millió forint

A Trinity-Sprint Konzorcium, vagyis a Trinity International Communications Kft. és a Sprint Nyomdaipari Kft. sem panaszkodhat, hiszen összesen 1 milliárd forintot sikerült behúzniuk. A főbb megbízások:

– az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiával kapcsolatos kommunikáció 294,5 millió forint

– általános kommunikáció a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek 223,4 millió forint

– Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft. kommunikáció 143 millió Ft

– Központi Okos Mérés Zrt. Intelligens Hálózat Mintaprojekt elindítása és társadalmasítása 118 millió forint

– a 2016. évi Mikrocenzus kommunikációs feladatai a KSH-nak 116,6 millió forint

– stratégiai tanácsadás az Eximbanknak 99,3 millió forint

A Mindshare Médiaügynökség Kft. – HAB Advert Kommunikációs Ügynökség Kft. – Goodwill Communications Kft. alkotta konzorcium a negyedévben elköltött 6,6 milliárdból fennmaradt közel 300 millió forintot két megbízás keretében kapta meg:

– médiatervezés és -vásárlás a Magyar Posta Zrt.-nek 217,8 millió forint

– hirdetésközzététel a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalnak 81 millió forint

 

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42