Dánszentmiklós

A képviselők, a jegyző és óvodai dolgozók is kapituláltak a faluban, feszült a helyzet

Alig 21 órával azután, hogy rendkívüli testületi ülést hívtak össze, már le is mondott a képviselő-testület Dánszentmiklóson augusztus 13-án. Az időközi választásig marad az ügyvivő testület – kérdés azonban, hogy fognak ezután együtt dolgozni a települést 2010 óta vezető Sipeki Zsolttal. A jegyző is távozik hivatalából. A konfliktus az orvosi ügyelet közbeszerzéséig nyúlik vissza. A polgármester hiányzó vagyonnyilatkozata csak hab a tortán. 

Társadalmi célú hirdetés

Képviselő-testületi meghívó és új jegyzőt kereső hirdetés utal arra, hogy valami történik a 3 000 fős Pest megyei településen. A függetlenekből álló testület és a fideszes támogatású polgármester nem találta meg a közös hangot, így a képviselők kezdeményezték a testület feloszlatását. A konfliktus oka egy veszélyhelyzet alatt meghozott májusi polgármesteri döntés, és az, hol legyen az orvosi ügyelet. Az ülésen fel is oszlott a testület, antidemokratikusnak titulálva a polgármester gyakorlatát.

„Kértem, hogy jelöljenek meg konkrétumokat, de nem tudtak felsorolni ilyet. A stítulosommal és a vezetői attitűddel kapcsolatban fogalmaztak meg kritikát. Eddig minden előterjesztésemet elfogadta a testület ellentvetés nélkül, nem voltak viták a testületben” mondta lapunknak Sipeki Zsolt, utalva arra, hogy nem érti, miért fogadott el eddig mindenki mindent, ha nem értettek egyet vele.

Orvosi ügyelet a konfliktus alfája

A dánszentmiklósiak eddig Albertirsára jártak, ha sürgősen szükségük volt orvosi ellátásra. Ide tömegközlekedéssel is el lehet jutni adott esetben. Nem így az azonos távolságra fekvő Pilis településre, amely az új szolgáltató helye 2021 májusa óta. A körzetben induló Párbeszédes Gér Mihály videóban számolt be arról, mi történik a településen, és milyen konfliktusok nehezítették az együttműködést.

Sipeki Zsolt polgármester szerint viszont, ha nem Pilist választja, akkor hűtlen kezeléssel vádolnák ugyanazok, akik most elítélik.

„A veszélyhelyzet idején a polgármester egyszemélyi döntéseket kénytelen meghozni, és mindent döntésért önmaga felelős”

 mutatott rá a polgármester.

„Csak és kizárólag a kötelező jellegű döntéseket kell a veszélyhelyzet ideje alatt meghozni ismereteim szerint. Az orvosi ügyelet szerződésének ügye ilyen volt, mert a szerződés lejárt (amit korábban Albertirsán láttak el a szerk.). Az albertirsai polgármester úgy tájékoztatott engem, hogy a korábbi szolgáltató őt úgy tájékoztatta, hogy a korábbi áron fogja vállalni a szolgáltatást. Ezzel párhuzamosan megkerestek a pilisi-monori-gyömrői településközösséghez tartozó ügyeleti szolgáltatótól, és vázolták, hogy amennyiben csatlakozik Dánszentmiklós, úgy az albertirsai árak harmadáért tudják vállalni az ügyeletet” tette hozzá.

A háziorvosi ügyeletet az Emergency Service biztosítja jelenleg 14 településen, köztük Dánszentmiklóson is 2021 májusa óta. A nyertes ajánlat  NEAK finanszírozáson felüli nettó 4 355 285 Ft/hó került. A polgármesteri tájékoztatásban ugyan az Inter-Ambulance szerepel mint szerződő fél, de az Emergency Service az Inter Ambulance cégcsoport tagja.

Elmondása szerint, mivel nem lehetett testületi ülést tartani, ezért a tényekre támaszkodva döntött. Megítélése szerint az ügyeletre egyébként sem gyógyszert íratni mennek az emberek, ha nagy a baj, mentőt kell hívni, ha pedig éjszaka kell menni, akkor sincs busz, vagy házhoz jön a háziorvos.

„Ennek (a döntésnek) viselem a következményeit, és tudom, hogy kényelmetlen a lakosság számára is.” Tájékoztatása szerint informálisan megkereste a képviselő-testület tagjait, hogy kikérje az ügyben a véleményüket.

Vagyonnyilatkozat januári augusztusban

Nem az orvosi ügyelet azonban az egyetlen, ami problémaként merült fel a testületben. Információnk szerint többen is nehezményezték, hogy nem kapták meg a polgármester vagyonnyilatkozatát, holott ez kötelező lett volna. Sipeki szerint elkészítette, de nem adta le, csak most a napokban, mert felmerült a vagyonnyilatkozatok kérdése testületi ülésen. „Egy januári dátummal elkészített és azokat az adatokat tartalmazó vagyonnyilatkozatot adtam le, amit az elmúlt héten vett át a vagyonnyilatkozatokat kezelő kolléganő, így azt meg lehet tekinteni. Ennek a leadására írásban fel kellett volna szólítani engem, amennyiben elmaradt, és most elmaradt.”

Ehhez képest az önkormányzatokról szóló törvény (2011. évi CLXXXIX. törvény) kimondja, hogy a képviselők megválasztásától számítva évente egyszer, január 31-ig vagyonnyilatkozatot köteles tenni.

Ha ezt elmulasztja, akkor jogait nem gyakorolhatja, tiszteletdíjat, természetbeni juttatást, költségtérítést nem kaphat. 

Úgy tűnik, a vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottságot nem foglalkoztatta, hogy a település első emberéé hiányzik. Kánya Zsolt, a bizottság elnöke szerint tényleg nem lett felszólítva a polgármester, de ennek az az oka, hogy nem tudtak róla, hogy nem érkezett be a vagyonnyilatkozata.

Távozó jegyző, felmondó óvodai dolgozók

Nem elég, hogy felállt a testület, dr. Tabányi Annamária jegyző is távozott a hivatalából. A rendkívüli testületi ülés hanganyagából kiderül, hogy egyrészt meglehetősen feszült volt, a jegyző és a polgármester között pedig több csörtére is sor került. A hanganyagban elhangzik többek közt a polgármester részéről: „azt gondolom, abban a folyamatban, ami zajlik, a történések is alátámasztják, a jegyző szerepe a történetben jelentős. Ami ezután következett, az majdhogynem a közéleti ámokfutás kategóriába tartozik. A jegyző túllépve feladatkörén irányította az önfeloszlatás folyamatát, nélküle ez nem vagy nem most jött volna létre. Igen fontos az időzítés is, semmit nem bíztak a képviselők a véletlenre” hallható a felvételen.

A polgármester az Átlátszónak azt mondta a jegyző távozásával kapcsolatban, hogy

„a jegyző nem érezte magát komfortosan a hivatalban, a jegyző munkájával alapvetően elégedett voltam.

Volt egy konfliktusom az óvodavezetővel, mert olyan információkat kaptam, hogy veszélybe került az óvoda működése, távozik több óvodai munkatárs is. A konfliktusban (a jegyző a szerk.) nem tudott középen állni, ezért olyan munkahelyre nyújtott be pályázatot, ami a szakmai előmenetelét segíti, én pedig elfogadtam a lemondását.”

Három fő távozott a (2019-es jelentés szerint) 8 főt foglalkoztató óvodából és mini bölcsődéből. Az óvoda vezetője az egyik képviselő, Sziklásiné Magyar Mónika, akivel konfliktusokkal terhelt a polgármester viszonya (június 17-i jegyzőkönyv), amit a képviselő-testületi ülésen tárgyaltak, a többi képviselő megrökönyödésére. Ebben a vita tárgya többek közt az volt, mikor mehet be a polgármester az óvodába, meghallgathatja-e egy munkaértekezlet hangfelvételét, ki szivárogtat ki információkat az óvodában történő dolgokról.

Szerettük volna megtudni a jegyző álláspontját is az ügyben, ő annyit mondott, olvassuk el az utolsó ülés jegyzőkönyvét.

Feszült a helyzet

Az utolsó testületi ülésen, a szavazás előtt a képviselők egy része is felszólalt. Ezekből kiderült, mennyire elmérgesedett a helyzet a polgármester és köztük.

Kánya Zsolt például azt mondta, „én azt tapasztaltam, ahogy te az önkormányzati dolgozókkal viselkedsz, és ahogy az óvoda esetében eljársz, az én fogalmaim szerint ez nem egy vád  visszaélsz a hivatalodból adódó lehetőségekkel, és olyan súlyos, érzelmi válságba taszítod az embereket, akik veled közvetlen munkakapcsolatban állnak, hogy az már felveti annak kérdését, hogy mi képviselőknek, nekem, aki férfi, nincs-e kötelességem, a többieket, akik nagyrészt nők, megvédi (sic!) annak az embernek a vegzálásától, aki visszaél a hivatali hatalmával, még akár olyanokkal fenyegeti meg a dolgozóit, hogy a diliházba juttatja őket” .

„Elhangzott nem először tőled, hanem másodjára, hogy gyakorlatilag a COVID-időszak volt számodra a legboldogabb időszak, nem kellett a testület véleményével foglalkozni, szabadon dönthettél, mindenkinek boldognak kéne lennie, hogy te csak öntöd be a pénzt” fogalmazott a képviselő.

A döntést hat igen, egy nem arányban elfogadta a testület. Ha vége a veszélyhelyzetnek, időközi választás jön.

Zimre Zsuzsa

Nyitókép: A dánszentmiklósi Községháza. Forrás: Gér Mihály 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás