budapest

Megint dőlnek a fák: 833 millió forintért terveznek sportakadémiát Mészáros Lőrinc ügyvédjének

A Postás SE új tornasport-akadémiáját még el sem kezdték építeni Zuglóban, de már így is 1,25 milliárd forintba került az adófizetőknek. Egy friss közbeszerzés keretében a tervezésre 833 millió forintot költ az állam, a projekt előkészítésére pedig 418 millió forintot adott korábban. A sporttelep mellett halomban állnak a kivágott fák, amik az egyesület szerint veszélyesek voltak.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Ez a sportakadémia a zuglói Postás Sporttelep területén fog megvalósulni: ez a Róna utcai központ a zuglói Postás Sport Egyesület otthona. Az építkezés célja, hogy regionális jelentőségű utánpótlás-nevelési sportközpontot hozzanak létre.

A telken található épületek a kiírt pályázat szerint igen rossz állapotban vannak, már nem alkalmasak a funkciójuk betöltésére, így minden létesítményt ledózerolnak. A szebb napokat is megélt sportegyesületet Vörös József vezeti, aki Mészáros Lőrinc ügyvédjeként ismert meg a közvélemény még a 2016-os botrányos földárverések idején.

A Postás SE zuglói sporttelepe. Forrás: Google Earth

Az első kapavágás előtt elment rá 1 milliárd

A sportlétesítmény eddig 1,25 milliárd forintba került az adófizetőknek: az előkészítésre 418 millió forintot, a tervezésre 833 millió forintot költöttek.

A Budapesti Nemzeti Tornasport-akadémia tervét tavaly karolta fel a kormány. A projekt előkészítéséért Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter felel, a megvalósítása pedig a Beruházási Ügynökség feladata. Csak az előkészítési fázisra 418 millió forintot adott a kormány, aminek a határideje 2019. december 31. volt.

A sportakadémia tervezési munkálataira januárban írták ki a közbeszerzést, amire két ajánlat érkezett be. A nyílt pályázat nyertese április végén jelent meg a közbeszerzési értesítőben.

A legkedvezőbb, nyertes ajánlatot a S.A.M.O. Építésziroda Kft. tette, a másik ajánlatot pedig érvénytelennek nyilvánították. A cég nettó 833 millió forintért vállalta az épület megtervezését.

Az akadémia épülete az impozáns kormányzati tervek szerint leginkább egy üvegkalitkára fog hasonlítani, ugyanis a főépületre 45 méternél is hosszabb egybefüggő üvegfelületeket szeretnének. Az még nem derült ki, hogy a S.A.M.O. milyen tervvel nyert, és hogy fog kinézni az épület.

Az új sportlétesítmény több szakosztályt, például tornát, asztaliteniszt, atlétikát, tekét, labdarúgást, kézilabdát, kerékpározást fog kiszolgálni. A tervek szerint a közel hathektáros telken az akadémia mellett egy nagy műfüves pálya épülhet lelátóval, továbbá négy kis műfüves futballpályát, valamint 40 szobás kollégiumot, éttermet, és egy 302 férőhelyes mélygarázst is felhúznak.

A S.A.M.O. neve onnan lehet ismerős, hogy ők tervezték a 2014-ben átadott Groupama Arénát is Budapesten. A cég ügyvezető-tulajdonosai Kókány Győző és Streit Ágnes, nettó árbevételük 2018-ban 360 millió forint volt.

Egy újabb Mészáros-közeli sportklub

A Postás Sport Egyesületet Vörös József vezeti, aki Mészáros Lőrinc ügyvédjeként lett közismert.

Vörös József 2017-ben tűnt fel a sportegyesület életében, hogy kisegítse a klubot a bajból. A Postás SE az 1950-es évek óta a Róna utcai telepen működik egy közel hathektáros területen. A telek tulajdonjoga három állami tulajdonú cég, a Magyar Posta, a Magyar Telekom és az Antenna Hungária kezében van, a terület használati joga azonban a sportegyesületé. A cégek szerették volna kirakni az értékes zuglói területről egyesületet.

Emiatt több mint 10 éve folyik a pereskedés. Ez idő alatt az egyesület tetemes adósságot halmozott fel, miközben a létesítmény katasztrofális állapotba került. Az elnök kinevezése után a helyzet nem lett sokkal jobb, az Mfor információi szerint még a fizetések is elmaradtak, és volt olyan időszak, amikor még a villanyt is kikapcsolták. Most viszont jelentős változások jönnek a sportegyesület életében.

A sportpálya alig számítható be a zöldfelületbe

Ha megnézzük Zugló jelenleg hatályos Kerületi Építési Szabályzatát (KÉSZ-t), akkor láthatjuk, hogy a nagy kiterjedésű rekreációs és szabadidős területeken belül a Postás Sporttelep területén (K-Rek/3) a legkisebb a zöldfelület nagysága, mindössze 15 százalék, és a megengedett beépítettség mértéke is itt a legmagasabb, 50 százalék. Ezt a mindössze 15 százalékos zöldfelületet az OTÉK (országos településrendezési és építési követelmények) módosítása tette lehetővé.

Mindössze 15 százalék a megengedett legkisebb zöldfelület a Postás Sporttelep területén (K-Rek/3). Forrás: Zugló kerületi építési szabályzata

Egy 2018-as dokumentumban az olvasható, hogy a Postás Sporttelep területén (K-Rek/3 jelű építési övezet) jelentős sportcélú fejlesztést terveznek.

„Mivel a sportpályák, így a telek több mint 30 százalékán tervezett füves pályák legfeljebb tetőkertként számíthatóak be a zöldfelületbe (a sportpálya területének 15 százaléka számítható be a zöldfelületbe az OTÉK 5. számú melléklete szerint), így 15 százalék legkisebb zöldfelület előírása szükséges.”

A területen 40 százalék helyett 15 százalék zöldfelület is elég. Forrás: Zugló KÉSZ – Alátámasztó munkarész

A dokumentumban feltüntetik, hogy bár az OTÉK-ban 40 százalék, a KÉSZ-ben pedig 50 százalék a megengedett legkisebb zöldfelület, a korábban kialakult állapot szerint a zöldfelület eleve csak 15 százalék volt.

Már a fák sem veszélyeztetik a tervet

„Bár mindenki a koronavírussal van elfoglalva, szeretnék azért néhány fotót a figyelmükbe ajánlani egy hatalmas fakivágásról a XIV. kerületi Postás sporttelep területén” – írta az egyik olvasónk.

Halomban állnak a kivágott fák a Mogyoródi út felől. Fotó: Péter Ildikó

A képeken látszik, hogy a Mogyoródi út és a Róna utca mellett, a kerítésen belül halomban állnak a kivágott fák. A fotók még március végén készültek, egy-két héttel korábban pedig még megvoltak a fák.

Belátás a Róna utca felől. Fotó: Péter Ildikó

A kérdéseinket elküldtük a Postás Sport Egyesületnek, akik azonban csak arra válaszoltak, hogy milyen állapotban voltak a kivágott fák, miközben többek között arra is kíváncsiak voltunk, hogy pontosan hány fát vágtak ki. Íme az egyesület válasza:

„A Postás Sport Egyesület telepén kivágott fák öregek, már több mint 50 évesek voltak. Szakértői bevizsgálás és engedélyezés után kerültek eltávolításra a súlyosan károsodott és veszélyes fák. Miután az ehhez szükséges engedélyezési eljárást elindítottuk, februárban a viharos hetekben a telep területén két fa is kidőlt az időjárási viszonyok miatt, amelyből az egyik a területen kívülre, a Róna utcai járdára dőlt, és szerencsére nem okozott balesetet. A kivágásokhoz Egyesületünk rendelkezett minden szükséges önkormányzati engedéllyel.”

Megkerestük az ügyben a zuglói önkormányzatot is, akik arról tájékoztattak, hogy az önkormányzat 63 darab jegenyenyár és egy darab fehér eperfa kivágását engedélyezte:

„A Kérelmező által, a fakivágási engedélykérelem mellékleteként becsatolt, minősített favizsgáló által készített szakvélemény alapján a fák állapota külső vizsgálattal és belső műszeres vizsgálattal került felmérésre, melynek eredményeképpen megállapításra került, hogy a 76 (hetvenhat) db fa közül 63 (hatvanhárom) db nyárfa és 1 (egy) db eperfa veszélyt jelent a környezetére, a további 12 (tizenkettő) db fa állapota pedig rendszeres felülvizsgálattal és ápolással még fenntartható.”

Az ingatlanon egy éven belül pótolni kell a kivágott fákat, a sportegyesületet az eljáró hatóság 64 darab, „többször iskolázott”, legalább 5 cm törzsátmérőjű, várostűrő facsemete telepítésére kötelezte.

Zsilák Szilvia

Címlapkép: Kivágott fák a Mogyoródi út mellett, Péter Ildikó fotója. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám:18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás