makó

A bevándorlási különadóval együtt bukták a kedvezményes ebédet a makói kórház dolgozói

Márciustól megszűnt a kedvezményes dolgozói ebéd a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ makói kórházában, a béren kívüli juttatás a tavalyi bevándorlási különadóval egyidőben elfogadott törvénymódosítás miatt ugrott. A kórházat pedig hiába kerestük.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Megszűnt a dolgozók étkezési támogatása a makói kórházban – erről először a jobbik-közeli Makói Csípős írt. Forrásaink szerint a dolgozók eddig sem kaptak étkezési utalványt, mert hogy volt melegkonyha és a kedvezményes ár. Eddig nagyjából 300 forintot fizettek az ebédért naponta, de ennek vége. Az új ár, már-már Gundel-közeli, 830 forint. A módosítással havi 19 ezer forint a havi kórházi ebéd a dolgozóknak.

A munkahelyi étkezés utoljára 2016-ban volt adómentes béren kívüli juttatás. A harmadik Orbán-kormány 2017-től megadóztatta. Aki 2016-ban 120 ezer forintos cafetéria keretet kapott, azt abban az évben teljes egészében munkahelyi étkeztetésre is használhatta.

2017-től viszont ez alaposan megváltozott. SZJA-t és egészségügyi hozzájárulást is kellett fizetni a cafetéria után, és mivel a többletterhet a legtöbb munkáltató a dolgozóra terhelte, így a felhasználható keret az adóval csökkent. A korábbi felhasználható 120 ezres összeg így 2017-ben 69 ezer 600 forintra csökkent. Ez 2018-ban is ennyi maradt, 2019-re viszont úgy kellene ez után adózni, mint a bérek után. Erre hivatkozik levelében Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ igazgatója.

A kormány tavaly fogadta el “az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról” szóló törvény, amely a migránsbetelepítés megadóztatása mellett a munkavállalók kedvezményes étkeztetését is átalakította. Utóbbit a továbbiakban Széchenyi Pihenőkártyán lehetne adni, ezt viszont a kórházi menzán nem fogadják el. Bérként viszont akkora adó jönne rá, hogy a korábbi, már megadóztatott felhasználható keret tovább csökkenne.

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint a három intézményt ellátó egységben 2015-ben 936-an dolgoztak, nekik 8,4 millió forint béren kívüli juttatást fizettek ki. 2016-ban ezt 34 millióra emelték, miközben a dolgozók száma 906-ra csökkent. 2017-ben – amikor már adózott a cafetéria – a juttatás 34,8 millió forint, a dolgozók száma pedig 931 volt. Azt, hogy mennyien vették igénybe ebből a munkahelyi étkezést, nem tudni.

A kórház ráadásul, utoljára közzétett saját adatai szerint 2018 második negyedévében 1 milliárd forint lejárt adósságot görgetett, ebből 90 napon túli 570 millió forint volt.

A hódmezővásárhelyi, makói és kakasszéki telephellyel rendelkező kórház az elmúlt években 7,6 milliárd forintnyi fejlesztés történt – erről még Lázár János számolt be. De úgy tűnik, ez sem volt elég, Hódmezővásárhely fideszes többségű közgyűlése két évre 1-1 milliárd forint támogatást szavazott meg az intézménynek, amiből kétágyas, fürdőszobás, klímás kórtermeket alakítanak ki.

Két hete küldtük el kérdéseinket az intézménynek, miszerint a kórház dolgozói a változás előtt milyen béren kívüli juttatásokat kaptak, ezután kínáltak-e fel egyéb béren kívüli juttatást, valamint, hogy a dolgozóknak jelent-e jövedelemkiesést a kedvezményes étkezés megszűnése, de egyik kérdésünkre sem válaszoltak.

Segesvári Csaba

Fotó: Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ

Megosztás