Egy furcsa feljelentés nyomán tízmilliós hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak Nagykőrösön
Az ügyészség nyomozást rendelt el egy olyan ügyben, amelyben a papírokon szereplő feljelentő kijelentette: az egészhez semmi köze. A legalább...
Nem érte meg a karácsonyt az miskolci hajléktalan, aki a szeretet ünnepe előtt halt meg Miskolc belvárosában az Egri Főegyházmegye KaritászPONT Miskolc boltja bejárata mellett, ahol az éjszakáit töltötte – 43 éves volt.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
A környéken mindenki jól ismerte. Rendszeresen hordták neki a ruhát és az élelmet, a KaritászPONT pedig – ami a szegények, nincstelenek ellátására alakult – gyakran segített neki.
A katolikus egyháznak szomorú tapasztalatai vannak a miskolci hajléktalanokkal. 2016-ban, szintén Miskolc belvárosában egy hajléktalan, aki a Társadalombiztosítási Pénztár lépcsője alatt élt, pár tucat méterre a Mindszenti templomtól fagyott meg.
Miskolc közterülete fel van osztva a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek között, mindkét érintett terület a Vöröskereszt felügyelete alá tartozik. Nem sokkal az 1975-ös születésű V. L. halála előtt adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központ felújított időszakos férfi szálláshelyét Miskolcon.
A megnyitón Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója úgy fogalmazott, a Magyar Vöröskereszt az elmúlt tíz évben „nagyon egyenes stratégia mentén haladt a hajléktalan-ellátás fejlesztése ügyében” – bármit is jelentsen ez.
„Mindig kiemelten fontos esemény, ha egy társadalmi feladat elvégzése érdekében adhatunk át új eszközöket, vagy régieket teljesen új köntösben. Ez segíti azt a tevékenységet, mely a város számára fontos, másrészt mutatja is elkötelezettségünket a feladattal kapcsolatban” – ezt már dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere mondta, aki méltatta a Magyar Vöröskereszt sok évtizedes munkáját, a vérellátástól kezdve az utcai szociális jelenléten át egészen a hajléktalanszálló üzemeltetéséig, írta a központosított Fidesz sajtó helyi médiuma, a boon.hu.
Az alpolgármester az is mondta, az október 15-én megváltozott jogszabályi környezet különösen felértékeli ezeket a beruházásokat.
„Csak ne legyen nagyon hideg”, egy miskolci civil szociális önkéntes foglalta így össze a helyi hajléktalanhelyzetet az atlatszo.hu számára novemberben.
Vidéken egyelőre nincs hajléktalanüldözés, de akik nem férnek be a szálláshelyekre, elbújtak
Csak ne legyen nagyon hideg – miskolci civil szociális önkéntes foglalta így össze a helyi hajléktalanhelyzetet tudósítónknak. Körképünkből kiderül, hogy hiába országos hatályú a NER szégyentörvénye, a fedél nélkül élők kriminalizálása elsősorban Budapesten zajlik. Miközben sokan élnek utcán vidéki nagyvárosokban is, Miskolcon például a lakosság fél százaléka.
Országos körképünkből kiderült, hogy hiába országos hatályú a NER szégyentörvénye, a fedél nélkül élők kriminalizálása elsősorban Budapesten zajlik. Miközben sokan élnek utcán vidéki nagyvárosokban is, Miskolcon például a lakosság fél százaléka. Sok városban komoly gondot okozna, ha a törvény szigora miatt az összes hajléktalan megindulna a szállásokra: egyszerűen nincsen annyi hely számukra.
A férfi halála után a magát pedig mindig szívesen fényező helyi Vöröskereszt az atlatszo.hu-nak jelezte, nem kívánják kommentálni a történteket. Gyorsan cselekedtek viszont V. L. hajléktalan barátai. Ahogy elszállították a holttestet, rögtön magukhoz vették az alkalmi szálláshely tartozékait, például V.L. személyes dolgait.
A rendőrség korábban időről időre nyilvánosságra hozta a megfagyott, kihűlt áldozatok számát, de aztán elkezdte titkolni. Egy bírósági döntés nyomán azonban, ha saját kommunikációjukban nem is, de írásbeli kérdésre válaszolnak az hideg miatt meghaltak számával kapcsolatban.
Ötvenkilencen fagytak halálra szeptember hideg napjai és január 2. között a Magyar Szociális Fórum adatai alapján – írja a Népszava. December 20-án még „csak” 38 volt az áldozatok száma, két hét alatt tehát 21 ember halt meg kihűlés miatt. A szervezet szerint a hajléktalantörvény október 15-i életbe lépése óta 52-en hűltek ki végzetesen. A fagyhalál áldozatainak többsége azonban nem hajléktalan, legtöbb áldozat fűtetlen otthonában halt meg, vagy kórházba szállítása közben, illetve beszállítása után, mert már nem tudtak rajta segíteni.
Az előző télen, 2017 szeptemberétől december végéig 48-an szenvedtek fagyhalált Magyarországon. A statisztika azonban nem teljesen fedi a valóságot, mert mint például a konkrét esetben: V. L. biztos, hogy nem a kihűlt, megfagyott emberek számát növeli: az orvosi vizsgálat szerint a szíve vitte el azon a hideg, karácsony előtti éjszakán.
Pusztai László – eszakhirnok.com
Fotó: a szerző felvétele
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz ügyészség nyomozást rendelt el egy olyan ügyben, amelyben a papírokon szereplő feljelentő kijelentette: az egészhez semmi köze. A legalább...
A közpénzből támogatott oldalon kiemelt helyet kap az úgynevezett Kőszegi sör népszerűsítése is. Az italt a honlapalapító-képviselőrokon forgalmazza. Előfizetőket keresünk...
A Csongrád Megyei Közgyűlés november végén méltatlansági eljárás keretében megszüntette Kiss Attila jobbikos önkormányzati képviselő megbízatását. A közgyűlés szerint ugyanis...
Miután a NER felvásárolta a teljes regionális napisajtót, a 2017 végi indulás után 2018-ban pörgött fel az Átlátszó közszolgálatpótló blogja,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!