Hódmezővásárhely

A NAV szorongatja Hódmezővásárhely önkormányzati cégét

150 milliós tartozás miatt bírósági végrehajtás alatt áll a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. – nem fizettek időben az adóhatóságnak. A HMSZ Zrt. pénzügyi gondjai tavaly nyáron kezdődtek, ősszel a stadion bezárását is belengették. Márki-Zay Péter polgármester szerint a stadioncég eddig is többet kapott a költségvetésben tervezettnél.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

„A héten a NAV inkasszózta a HMSZ Zrt. számláit, amivel veszélybe került a szolgáltatások működése és a dolgozók bérének kifizetése” – írja közösségi oldalán Márki-Zay Péter.

A HMSZ Zrt. – vagyis a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. – ismerős lehet az Átlátszó olvasóinak, tavaly októberben írtuk róla, amikor a fideszes többségű közgyűlés és Márki-Zay Péter polgármester sokadjára is egymásnak feszült: a 100 százalékban városi tulajdonú cég bejelentette, bezárja a stadiont, mert nincs pénz az üzemeltetésre. Pedig tavaly több mint 200 milliót költöttek rá, a pénz idén mégis kevésnek bizonyult. Márki-Zay erre akkor úgy reagált, a cég már akkor több pénzt kapott a tervezettnél.

A kedélyek később csillapodtak, sokadik közgyűlési kísérlet után a város költségvetését is módosították. A nem várt meglepetésre idén január 15-ig kellett várni: a ceginfo.hu szerint a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály hátralék miatt bírósági végrehajtást indított cég ellen. 150 millióval tartoznak – tudtuk meg az önkormányzattól.

Márki-Zay szerint ez azt jelenti, veszélybe került a szolgáltatások működése és a dolgozók bérének kifizetése.

Egyben emlékeztetett, a városi szolgáltató működését biztosító üzleti tervet a közgyűlés fideszes többsége nem fogadta el, így bár az önkormányzat minden segítséget megad, a jelen helyzetben az egyetlen gyors megoldás a pénzügyi védelem alá helyezés. Nem véletlenül, ha becsődöl a HMSZ Zrt. akkor veszélybe kerül a gyermekétkeztetés, a közterületek karbantartása, a sportlétesítmények működtetése és a szemétszállítás is.

A polgármester szerint a cégnek azért nincs pénze, mert tartoznak neki. Többek között a helyi hulladékszállító cég és a vásárhelyi kórház. A szemetesek 114 millióval, a városi kórház  pedig 34 millióval.

A kórházat az a Kallai Árpád vezeti, aki első fokon pert nyert a polgármesterrel szemben, mert Márki-Zay a kampányban azt állította: az életét kockáztatja, aki bemegy a vásárhelyi kórházba. Enélkül sem felhőtlen a viszonyuk, az időközi polgármester-választáson Kallai az akkor még csak jelölt Márki-Zaynak a kórházban kitett szórólapjai miatt fordult a választási bizottsághoz. Ezt a pert viszont mmásodfokon Márky-Zay nyerte meg.

Segesvári Csaba

Fotó: HMSZ Zrt./Facebook

Megosztás