adatigénylés

Itt a Gundel cateringszerződése, ami miatt elvállalták az olcsó Karmelita-menzát

A Miniszterelnökség rekordolcsó menzáját üzemeltető éttermet január végén bízták meg azzal a feladattal, hogy a kormányüléseken büfészolgáltatást nyújtson. A megbízás december 31-ig vagy a nettó 25 millió forintos keretösszeg kimerüléséig szól.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Január elején a Hvg.hu írta meg, hogy a Gundel üzemelteti a Budai Várban a Miniszterelnökség menzáját, ahol a tárca által közzétett fotók szerint feltűnően olcsón adják az ételeket: egy ebédmenü például mindössze 850 forint, egy somlói galuska pedig csak 260 forint. Utóbbi a Fővárosi Állatkert mellett lévő Gundel étteremben 2 700 forint, vagyis tízszeres az árkülönbség. A cég ügyvezetője erről a 24.hu-nak azt mondta, hogy “A különbséget a helyszín, a séf, az alapanyagok és az ételek elkészítése, tálalása adja.”

A 24.hu megszerezte a Gundel menza-szerződését is, amely szerint a cég 691 négyzetmétert bérel a Karmelitában havi nettó 2 millió forintért, és havi nettó 400 ezer forint rezsit fizet. A Gundel a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-vel 5 évre kötötte ezt a szerződést, ami további 5 évvel meghosszabbítható. A Hvg.hu pedig kikérte az állami tulajdonú Várgondnokságtól a Gundel pályázatát, amivel a cég egyedüli indulóként nyerte el a menzaüzemeltetést a Karmelitában.

A 24.hu-nak adott interjúban a Gundel ügyvezetője, Peter Knoll azt mondta, hogy “A konkrét tenderkiírásban a Miniszterelnökség hivatalos rendezvényeinek étel- és ital szolgáltatására és a Karmelita kolostorban működő konyha üzemeltetésére kerestek szolgáltatót.”. Knoll hozzátette:

“A Gundel számára a profit a rendezvény-cateringen van. Ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultunk volna el rajta.”

Az interjú idején, január közepén azonban még nem voltak ismertek a cateringszerződés részletei, mert azt az ügyvezető elmondása szerint akkor még meg sem kötötték.

Most azonban az Átlátszó birtokába került a dokumentum, amelyet január 30-án írt alá a Gundel a Miniszterelnöki Kabinetirodával.

A cateringszerződés szerint a Gundel 2019. január 3-tól biztosítja a Karmelitában (vagy esetleg külső helyszíneken) tartott kormányüléseken a büfét. A cég megbízása a nettó 25 milliós keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 2019. december 31-ig szól.

A konkrét rendezvényekről a Miniszterelnöki Kabinetiroda legkésőbb 4 nappal előbb értesíti a Gundelt, ami minden esetben külön árajánlatot készít az egyes események cateringjére.

 

A szerződést a Miniszterelnöki Kabinetirodától Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati képviselője kérte ki közadatigénylésben, és ő juttatta el az Átlátszónak.

Ferjancsics küldött lapunknak még egy cateringszerződést, amit tavaly ősszel kapott meg a Kabinetirodától egy másik adatigénylésére: a tárca 2018 szeptemberében bízta meg a híres cukrászdát üzemeltető Gerbeaud Gasztronómia Kft.-t büfészolgáltatás nyújtásával a miniszterelnök és a kormány tagjainak részvételével zajló protokollrendezvényekre.

Az a megállapodás a nettó 20 millió forintos keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 2018. december 31-ig szólt. A Gerbeaud megbízása (PDF) szinte teljesen megegyezik a Gundel mostani szerződésével, csak 5 millióval olcsóbb volt, és nem egy, hanem fél évre kötötték.

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök, és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Gundel-menzán a Karmelitában 2019. január 7-én (fotó: Miniszterelnökség)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42