keszthely

Lesöpörte a keszthelyi fideszes önkormányzat a Balaton-part beépítése elleni tiltakozást

Hiába tiltakoztak Keszthelyen magánszemélyek és civil szervezetek a vízpart beépítési arányainak módosítása miatt, az önkormányzat nem vette figyelembe az ellenvéleményeket. Az építési szabályok fellazítását most már csak egy sikeres népszavazás akadályozhatná meg.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Rendkívüli testületi ülésen döntött a minap arról a keszthelyi képviselő-testület fideszes többsége, hogy a Helyi Építési Szabályzat módosítására vonatkozó januári előterjesztést eredeti formájában fogadja el. Egyedül a magasházra és Libás-térségre vonatkozó változtatások kerültek le a napirendről, a svájci befektető visszalépése miatt.

A HÉSZ módosítása ellen, ahogy arról korábban az Átlátszó is beszámolt, a február 11-ei lakossági fórumon többen felszólaltak. Az ezt követő partnerségi egyeztetésre is többen nyújtottak be írásos tiltakozást, ezeket azonban – olvasható a határozati előterjesztésben – az önkormányzatnak „nem állt módjában figyelembe venni”.

Az elutasítás indoklásának szinte egyetlen érve, hogy a 30-ról 50%-ra emelt beépítési arány „helyzetbe hozza” azokat a befektetőket, akiket a korábbi szabályozás elrettentett.

A határozat egyébként nem kertel: a kikötőre és a szállodákra vonatkozó fejlesztési elképzelések mellett az önkormányzat szállodát látna szívesen a mostani sportpálya területén is, ahol eddig csak sport- , kulturális és vendéglátó funkció volt engedélyezett. De hogy az egyre több szállodához majd mennyi parkolóhely kell, s hogy ez milyen arányban csökkentené a zöldfelületet, arra nincs egyértelmű válasz.

Ahogy Fostner Anna építésznek arra a lakossági fórumon elhangzott kérdésére sem, hogy milyen konkrét tervek miatt emelik mindenütt, a futballpálya és a pavilonok területén is 8 méterre – a Hullám és a Balaton szálló magasságának szintjére – a beépítési magasságot.

Az önkormányzat válasza szerint az eddigi szabályozás is engedélyezett 7,5 méteres magasságot, tehát csak fél méterrel lesz magasabb az új szint. Az  egységessé tett parti övezetek viszont egységes fejlesztést tesznek lehetővé, állítják. De hogy kik fogják ezeket a fejlesztések végrehajtani, arról az önkormányzat állítása szerint semmit sem tudni, hiszen „konkrét fejlesztési elképzelések”, úgymond, még nincsenek.

A befektetők azonban nyilván a Mészáros-Tiborcz tulajdonosi körből kerülnek ki, hiszen Keszthelyen már minden az övék: A Balaton, a Hullám, a Helikon és a Via hotelekkel ők rendelkeznek.

Az önkormányzat egyébként is csak a tőkeerős befektetőknek hajlandó eladni az értékes balatoni ingatlanokat. Így például a Keszthelyi Jacht Clubbal, amely évtizedek óta próbálja megvásárolni a várostól a kikötő területét, vagy tartós bérleti szerződéssel biztosítani a vitorlás utánpótlás-nevelést Keszthelyen, az önkormányzat nem hajlandó egyezkedni. A Magyar Narancs értesülése szerint  ezt a “kis kikötőt” is egy Tiborczék érdekeltségi körébe tartozó tulajdonosnak szeretné eladni a város.

A HÉSZ-módosítással kapcsolatban két keszthelyi egyesület is tiltakozását fejezte ki. A jobbikos kötődésű „Kisvárosunkért” Érdekvédelmi Egyesület nemcsak a beépítési arányok és magasságok változtatását kifogásolja, hanem a parti területeken a lakótelepszerű beépítéseket is.

Az önkormányzat szerint a mostani módosítás nem is teszi lehetővé a határozatban szereplő telkeken a társasházépítést. Ez igaz, de kicsit „odébb”, a Keszthelyi-öbölben nagyarányú lakásépítés folyik, korábbi engedélyek alapján: 175 partközeli luxus apartman épül a Phoenix vitorláskikötő és a Via Hotel közti területen.

A Keszthelyi Környezetvédelmi Egyesület egyedül a Balaton szálló arányos bővítését tartja indokoltnak, a többi módosítás azonban szerintük jelentősen károsítaná a partmenti területeket. Az egyesület szerint az 50%-os beépítési sűrűség idegen a Balaton-part mostani laza beépítettségétől, s az utakkal, parkolókkal együtt egy lebetonozott sivatagot hozna létre Keszthelynek ezen a levegős, most még sok zöldet tartalmazó részén.

A keszthelyi önkormányzat azonban döntött, s a lakossági észrevételek „megválaszolása” után már csak az állami főépítész véleményét kell kikérnie.

A beépítés ellenzőinek azonban van még egy esélyük: sürgősséggel összehívták ugyanis a Helyi Választási Bizottságot, hogy döntsön a Molnár Tibor népszavazásra benyújtott kérdéséről. Egy sikeres helyi népszavazás pedig akár módosíthatja is az önkormányzat végső döntését.

Bodnár Zsuzsa

Fotó: közmeghallgatás Keszhelyen, háttal Ruzics Ferenc polgármester (forrás: tvkeszthely.hu)

Megosztás