Érd

Mégsem kerül utcára a szívbeteg érdi kislány és a nagymamája – 4 millió forint gyűlt össze

Jelentősen nőtt az esélye, hogy nem maradnak fedél nélkül Natasáék. A kislányra a közeljövőben újabb szívműtét vár, de a sorsuk szerencsére rendeződni látszik. Közben Érd déli peremén lebontották azt az illegálisan épített kunyhót, ahol nyárig meghúzták magukat.



Társadalmi célú hirdetés

A Tündérpakk Alapítvány, az Ökumenikus Segélyszervezet, az érdi önkormányzat és a civil adakozók segítségével négymillió forintot sikerült eddig összegyűjteni – írja Az én riportalanyaim című blog. A nagyszerű összefogásnak köszönhetően most már csak egy ingatlant kell vásárolni, ahova szeptemberben beköltözhetne Natasa és a nagymamája.

A súlyos szív- és tüdőbeteg kislány és nagymamája 2018 januárjában nagy bajba került. Pár hónapjuk maradt arra, hogy elhagyják ablaktalan viskót a magaspart tövében, amelyben havi 51 ezer forintból nyomorogtak – írta az Átlátszó 2018. április végén.

Natasát májusban negyedszer műtötték meg a szívbetegsége miatt, és már akkor látszott, hogy további műtétekre lesz szükség. A kislány súlyos tüdő- és szívbeteg, iskolába, gyerekek közé nem járhat. Szülei elhagyták, nyolc éve nagyanyja, Erzsébet neveli egy huszonöt négyzetméteres, ablaktalan, de tisztán tartott viskóban Érd peremén.

A téli nagy hideg idején még attól rettegtek, hogy Natasa tüdőgyulladást kap, ami végzetes következményekkel járhatott volna.

A sok évvel ezelőtt jogellenesen felhúzott viskót a nyár elejéig kellett elhagyniuk, erről januárban kaptak felszólítást az önkormányzattól.

Májusban az érdi önkormányzat civil képviselője, Csőzik László arról számolt be a Facebookon, hogy egy vállalkozó felajánlásának köszönhetően a kislány és nagyanyja a Balatonnál tölthetik a nyarat.

„Életük első igazi nyaralása – írta a képviselő, aki 2006 és 2010 között a város alpolgármestere volt. A történethez tartozik, hogy a kislány nagymamája ma életében először láthatta a Balatont” – írta Csőzik.

Közben megindult a gyűjtés és az adakozás, emellett folyamatosan kerestek olyan lakást, ahol nagyjából steril körülmények között élhet a kislány – Natasa számára ugyanis egy egyszerű fertőző betegség halálos lehet.

Az összegyűjtött négymillió forint bizakodásra ad okot, hogy sikerül önálló lakást szerezniük.

„A legnagyobb gondot most az jelenti, hogy négymilliós házak, lakások kiközvetítésével nem foglalkoznak az ingatlanosok” – nyilatkozta az Átlátszónak a Tündérpakk Alapítvány egyik alapító munkatársa.

Sevcsik M. Anna, aki szívügyének tekinti Natasa és a nagymama sorsát, elmondta, hogy az ingatlan kiválasztási nehézsége miatt most kissé tanácstalanok, ezért az alapítvány vár minden használható információt a szóba jöhető, nagyjából négymillió forintos forgalmi értékű lakásokról, lakóházas ingatlanról.

„Példátlan az összefogás, ami Natasa érdekében létrejött” – mondta Sevcsik, aki az adakozók mellett az érdi önkormányzat és érdi családsegítő intézmény nyugalmazott vezetőjének, Tarnóczi Mária közreműködését emelte ki a sok név nélkül segítő és adakozó mellett.

A Tündérpakk munkatársa elmondta, felbecsülhetetlenül értékes támogatást kaptak attól a siófoki vállalkozótól, akinek köszönhetően végre megismerhette az igazi nyaralást a kislány és a nagymamája. Egy másik adakozó pedig fél millió forintos adomány mellé a munkaerejét is felajánlotta: azt ígéri, ha megvan a lakás Natasáéknak, szívesen segít kifesteni azt.

Kis Zoltán (Érd)

A kép a szerző fotója.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2