Kaposvár

Az arcbőr ápolása, avagy hogyan égetik a magyar adófizetők pénzét a Fidelitas-fiókák Kaposváron?

Nem voltunk híján eddig sem azoknak a zaftos történeteknek, amelyek a Fidesz elitjébe lassan beépülő új generáció, a Fidelitas törzstagjainak viselt dolgairól szóltak. Tardi Tamás, az Olsovszky-testvérek, vagy éppen Kövezsdi Gábor ifjú koruk ellenére már beírták magukat a helyi közélet aranykönyvébe – persze minderről csupán a KAPOS-T oldalain olvashatott a nagyérdemű.

A módszer Zuschlag János óta ismert: különféle egyesületeket kell létrehozni, amelyek aztán az anyapárt által uralt állami forrásokból hangzatos feladatokra kisebb-nagyobb összegeket kapnak. Ezeket a pénzeket aztán a kedvezményezettek rendben el is költik, papíron teljesülnek a hangzatos célok, de kicsit alaposabban megnézve már sokkal kevésbé meggyőző az eredmény.

Így van ez a Csoma községben székelő Kaposvári Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesülettel (KGME) is, amely 2015-ben közel kilenc-, 2016-ban pedig 6 millió forinttal gazdálkodhatott. Kérdés, hogy ki és milyen hasznát látta ennek. (A KGME tavalyi gazdálkodási adatai még nem elérhetők)

Első pillantásra az egyesület honlapja elég egyszerű, sehol egy kép vagy grafika – pedig a munkahelyteremtés és gazdaságfejlesztés komoly kihívás, komplex és nagy szakértelmet kívánó feladat. Szerencsére az egyesület vezetői örök bölcsességekre alapozva dolgoznak a közért – legalábbis a „Rólunk”-rovat magvas gondolatai szerint:

„Kudarcra ítélt az egyén, ha nincs figyelemmel a közjóra, elgyengül az a közösség, amely nem fordít elég figyelmet az egyéni boldogulásra.”

Így aztán nem is meglepő, hogy a munkahelyteremtés ifjú titánjai tudják a gyógyírt a társadalom bajaira:

„Ezen felismeréstől vezérelve elhatároztuk, hogy a modern kor kihívásaira felkészülten, erőinket és tudásunkat összefogjuk, azokat Kaposvár város valamint térsége társadalmi, gazdasági fejlődésének szolgálatába állítjuk.”

Az első kellemetlen meglepetés, hogy a „Partnerek” rovatban – habár a bemutatkozásban még arról volt szó, hogy az „egyesület a kaposvári lokálpatrióta nagyvállalkozók és cégvezetők közös összefogásával (…) alakult meg” – csupán egy budapesti tanácsadó cég, a Lexart Kft. szerénykedik.

Úgy tűnik, a helyi lokálpatriótákat még nem sikerült megnyerni az ügynek.

Sajnos úgy néz ki, hogy a munkahelyteremtés is kimerül a honlapon található mintegy két tucat állásajánlat közzétételében, bár ez sem egészen az, amire a hangzatos bevezető alapján gondolnánk: próbaképpen egyre rákerestünk, s persze a „recepciós” munkakör hirdetése a Startapróról származott – a két hirdetés szó szerint megegyezik. És nem ez az egyetlen hirdetés, amit némi keresgéléssel más portálokon is megtalálhatunk.

Úgy tűnik, hogy a munkahelyteremtők alapvetően máshol megjelent álláshirdetéseket rendezgetnek egy meglehetősen szerény – huszonegynéhány tételből álló – adatbázisba.

Van aztán a honlapon még egy „Pályázatok”-aloldal, de ez sem több, mint olyan közismert pályázati lehetőségek felsorolása, mint a Bursa Hungarica ösztöndíj, az ingyenes jogosítvány megszerzése, vagy éppen a kaposvári, nem túl friss „Fecskeház” program – összesen tizenegy pályázati lehetőség, úgy, hogy a Bursa Hungarica kétszer is szerepel. Sok újdonság tehát itt sincs: Dunát lehet rekeszteni a pályázatokat ajánló, sokszor használhatatlan, elavult, áttekinthetetlen felületekkel.

Arról természetesen egy árva szó sincs a honlapon, hogy az egyesület elnöke ifj. Olsovszky Árpád: róla már volt szó a sajtóban néhányszor, s tudható, hogy volt ő már a helyi Fidelitas és a Kaposvári Egyetem hallgatói önkormányzatának is az elnöke – egyszerre.

Ifjabb Olsovszky volt az, aki néhány hónapja halált megvető bátorságról tanúbizonyságot téve kitüntette csaknem a teljes Gelencsér családot a kaposvári egyetem diplomaosztó ünnepségén. Egy évvel ezelőtt pedig hasonló elszántsággal támadta meg a Soros-egyetemet, mondván, a kaposvári egyetemi hallgatóknak is méltatlanul hátrányos, hogy a CEU amerikai diplomát is ad.

Valamit viszont biztosan tud az ifjabb Olsovszky, illetve a Kaposvári Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület agytrüsztje, amit rajtuk kívül senki más, és ennek a honlap utolsó aloldala, a „Fogyasztóvédelem”-rovat a nyilvánvaló bizonyítéka. Ezt az egyesületi tevékenységet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatta 6,3 millió forinttal. Az összeg önmagában is jelentős, pláne, ha azt vesszük, hogy a minisztérium által támogatott két tucat fogyasztóvédelmi szervezet közül egy sem kapott annyit, mint a KGME.

A kaposváriak olyan nagy neveket utasítottak ezzel maguk mögé, mint a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (2,2 millió) vagy a Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete (5,9 millió).

És mit hozott ki eddig az egyesület ebből a szerény összegből? Nos, a honlap bemutat összesen hét különböző kozmetikumot.

Az egyes darabokról némi rövid értékelés és ismertető is olvasható. Habár mindez nyilvánvalóan rendkívül hasznos, akár a kaposvári munkahelyteremtés részének is tekinthető, de felmerül a kérdés: miért nincsen itt szó például benzinmotoros fűkaszákról, lézeres távolságmérőkről vagy konyhai robotgépekről? Miért csak kozmetikumok?

A megoldás kulcsát a Facebookon találjuk meg: ha rákeresünk Olsovszky Andrea nevére, aki korábban a Fidesz kaposvári irodavezetője volt, és ifjabb Olsovszky Árpád Fidelitas-elnök testvére, profilján szép sorban viszontlátjuk ugyanazokat a kozmetikumokat az értékelésükkel együtt, amelyekkel a KGME „Fogyasztóvédelem”-rovatában megismerkedtünk.

Az egyes kozmetikumoknál aztán elég rákeresni az eredeti termékismertetőre ahhoz, hogy a szövegek ősforrását megtaláljuk: ez volna tehát a „fogyasztóvédelem”, illetve „a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Támogatásával elindult fogyasztóvédelmi termékteszt információs szolgáltatás”, amelyre 6,3 milliót adott a minisztérium.

A támogatás célja a kiíró Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. felhívása szerint „a fogyasztók tájékoztatása közösségi média kampányon keresztül”, ám ennek nyomát a helyi/ közösségi médiában nem lehetett látni: sem helyi, célzott Facebook-hirdetések, sem más, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos érdemi tevékenységet nem tapasztaltunk, sem az egyesület Facebook-oldalán, sem más felületen.

A vezetőségén keresztül bízvást Fidelitas- és Fidesz-közelinek tekinthető egyesület tehát az elmúlt évek során felvett tízmilliós nagyságrendű támogatásból létrehozott egy másodlagos munkaközvetítő információforrásnak és másodlagos fogyasztóvédelmi adatbázisnak is csak nagy jóindulattal nevezhető honlapot és Facebook-oldalt.

Úgy néz ki, a kaposvári Fidelitas-fiókák most is megtalálták a közpénzszivattyút.

Huszka Imre (Kaposvár)

Megosztás