Nincs egy éve, hogy kiderült: az utolsó, függetlenként számon tartott napilapok is kormány-közeli kézbe kerülnek. A váltás nem tett jót a Délmagyarország példányszámának. A napilap 2017-ben 1841 előfizetőt veszített: ez közel 2,5-szerese az előző évi lemorzsolódásnak. Miközben 2017 év elején mindössze 24 „migránsos” cikk volt a lap internetes portálján, ez a szám 2018-ra jelentősen megugrott.
Tavaly nyáron derült ki, hogy az utolsó független lapcsoport, a Kisalföldet és a Délmagyarországot, valamint a Borsot kiadó Lapcom Zrt. kormányközeli kézbe, a filmügyi biztos és kaszinótulajdonos Andy Vajnához kerül. A tényles adásvételre ősszel került sor, ekkor Szegeden elküldték a lap főszerkesztőjét és helyettesét is.
Tény, hogy a nyomtatott lapok évek óta veszítik el előfizetőiket, de a Délmagyarország most szintet ugrott. A napilap értékesített példányszáma a Matesz adatai szerint 2014 IV. negyedévében 38 200 volt, ez 2017. IV. negyedévére 31 252-re csökkent. De nem ez a meglepő. Míg 2014-ben 1091, 2015-ben 1590 lemondás volt, addig ezt 2016-ra sikerült jelentősen lefaragni. Abban az évben mindössze 763-an pártoltak el a laptól.
A 2017-es év azonban kiugró lett, 1841-gyel csökkent a lap példányszáma.
Hogy mi okozza az előző évihez képest 2,5-szeres növekedést, csak találgatni lehet. Az is tény, hogy a lapban megjelenő – kormányzati kommunikációra erősen rímelő – migránsokról szóló anyagok száma nagyot ugrott.
A Google találtai szerint 2017. január elseje és 2017. március 19-e között mindössze 24 cikkben szerepelt a delmagyar.hu-n a “migráns” kifejezés. Ez 2018 azonos időszakában megváltozott. A Google szerint ennek többszöröse, közel 100. Ebben persze azok a kereszthivatkozott cikkek is benne vannak, melyeket a kereső összeköt a portálon belül.
2017-ben a migráns szóra az alábbi címek jönnek elő:
„Migránsok szökésben: a rendőrség nagy erővel keresi őket, Migránsnak érzi magát Magyarországon: hazatelepült, Elbontják a migránsok feje fölül a szabadkai téglagyárat, Olvasónk megmutatja, hogyan készült ez a migránsos kamuhír”
2018-ra ez alaposan megváltozott, elég csak az első hármat idézni:
„Több ezer migráns indulhat Szerbiából Románia felé, Kevesebb a migráns a Vajdaságban, de őket sem látják szívesen, Egyre többen döntenek a költözés mellett a migránsok miatt”
A laptárs Kisalföldnél ugyanakkor nincs ilyen megugró példányszám csökkenés. Ott évek óta 1800-1900-zal csökken az értékesített lapok száma.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.