Ilyen volt belülről a hatalomátvétel a Somogyi Hírlapnál

Fotó: 444.hu
Fotó: 444.hu

 

A 2016-os kormánypárti médiafoglalás egyik stratégiai célja az addig viszonylag független megyei szerkesztőségek domesztikálása volt. Vas András az egyik legszínvonalasabb megyei lap, a Somogyi Hírlap, illetve a Sonline.hu szerkesztőségének tagjaként élte át a Mészáros-garnitúra érkezését.

 

Kormánypropaganda helyett valódi híreket!

18516641-1-42

kormanypropaganda_800gif

Részletek, letölthető SZJA 1% nyilatkozat itt

 

„Az 1970-es évekre a vasútnál csak a hülyék maradtak – és a megszállottak” – hangzik a szállóigévé vált híres mondat Moldova György vasútról szóló könyvében. Az Opimus hatalomátvételéig a megállapítás nagyjából igaz volt a megyei lapok szerkesztőségeiben dolgozó médiamunkásokra, ma már viszont csak szervilizmusról és egzisztenciális kiszolgáltatottságról beszélhetünk.

A korábban a német Axel Springer (AS) különböző cégeihez, illetve a Pannon Lapok Társaságához (PLT) tartozó tizenkét megyei napilap tavaly októberben került Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe, s az addig jellemzően független orgánumok az esztendő végére klasszikus kormányzati szócsővé alakultak.

A legszembetűnőbb változáson – s ezzel párhuzamosan a legnagyobb példányszám-visszaesésen – a kaposvári székhelyű Somogyi Hírlap esett át. A lap azon kevés vidéki újságok egyike volt, melyek a helyi hatalomtól is viszonylag függetlenek tudtak maradni: sem a város, sem a megyei önkormányzat, sem a kormányhivatal nem hirdetett, vagy vásárolt magának felületet – a szerkesztőség valóban függetlennek mondhatta magát, s ez a lap tartalmán is meglátszott.

Nem véletlen, hogy a hazai sajtót folyamatosan szemléző Médianapló-blog szerint az „erős mondatok”, vagyis a kritikus publicisztikák számában 2015-ben csak a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Népszava, illetve egyetlen vidékiként a Délmagyarország előzte meg a Somogyi Hírlapot.

A lap vezető újságírói számára jellemzően nem léteztek helyi tabutémák: a megyei, kaposvári s más települési potentátok, illetve országgyűlési képviselők többször is a főszerkesztő-kiadóvezetőnél próbálták elérni, hogy egyes ügyekkel ne foglalkozzon a szerkesztőség, sőt, nem ritkán a budapesti központhoz fordultak. Szerencsére azonban, sem az Axel Springer-es időkben, sem a 2014. októberi tulajdonosváltást követően nem szóltak bele fentről a vidéki szerkesztőségek munkájába. (2014 végén egyesült Mediaworks néven az AS magyar cégeinek egy része a Ringier-vel.)

Persze az összeolvadással azonnal megkezdődtek a találgatások: a Somogyi Hírlap újságírói naponta hallottak olyan pletykákat, melyek szerint a napjaik meg vannak számlálva, a Mediaworks (MW) új, osztrák tulajdonosa, Heinrich Pecina valójában Simicska Lajost képviseli, és néhány hónap múlva teljes sorcserére kerül sor a szerkesztőségben – többen már azt is tudni vélték, kinek ki ül a helyére.

Ezzel szemben az MW új vezérigazgatója, Mihók Attila, amikor 2014 végén ellátogatott Kaposvárra, a szerkesztőségnek az osztrák tulajdonos hosszú távú terveiről beszélt, sőt technikai fejlesztésekről, esetleges béremelésről is említést tett. Ahogyan azt is megígérte, havonta felkeresik majd a Somogyi Hírlapot, hogy minél naprakészebbek legyenek a helyi ügyekkel, problémákkal kapcsolatban.

Mihókról aztán legközelebb akkor hallottunk, amikor 2015 májusában lemondott a posztjáról, s távozott a cégtől.

Ekkor ismét pletykák kaptak szárnyra az átfazonírozásról, nemegyszer kormánypárti országgyűlési vagy önkormányzati képviselők célozgattak rá, hogy meg vannak számlálva a szerkesztőség napjai. Mindezt személyesen cáfolta bemutatkozó látogatásán Rónai Balázs, az MW új vezérigazgatója, s ő is Pecina hosszútávú terveiről beszélt.

Ennek ellenére egyre rosszabb lett a hangulat a szerkesztőségben: a jellemzően negyven-ötven év közötti, többgyermekes újságírók nagy része ugyanis tudta, állásvesztés esetén esélye sem lenne helyben elhelyezkedni. Mindez folyamatos, igencsak komoly terheléssel párosult: a havi penzumot 60-70 flekkben – 1800 karakteres flekkel számolva! –, s egy hétvégi ügyeletben határozta meg a központ, ezért bruttó 165-170 ezer forintos alapbér járt, s a helyi vezetés csak a teljesítménybérrel súlyozhatott az újságírók között.

Havi száztíz-százhúsz flekk esetén a vezető újságírók 250-300 ezer forintos nettót vihettek haza. Járandóságként ehhez jött még a havi bruttó negyvenegynéhány ezer forintos cafetéria, illetve az év végi 30 ezer forintos pulykapénz. Az AS-es időkhöz képest ekkorra már a cafetéria is jelentősen visszaesett, de az igaz érvágást az év végi nyereségrészesedés pulykapénzre váltása jelentette: ez korábban a havi bruttó bér másfél-kétszeresét jelentette nettóban, de még a válság legsúlyosabb éveiben is egy teljes havi pluszpénzt kaptak karácsony előtt a szerkesztőség tagjai.

Emellett tavasztól kettesével rendeltek fel továbbképzésre az újságírókat a központi szerkesztőségbe, ahol először hallhatták, természetesen nem hivatalosan, hogy ősszel komoly változások várhatóak. A legőszintébb vezetők célzásai alapján egyértelmű volt, hogy mindez tulajdonosváltást jelent.

A nyár elején még a CEMP-es-vonalat, vagyis Spéder Zoltánt emlegették mint leendő új gazdát, ám miután a kormányközeli nagyvállalkozó kegyvesztetté vált, egyre többször hangzott el Mészáros Lőrinc neve. Hamarosan az országos sajtóban is megjelentek az erre utaló információk, így már csak a tulajdonosváltás időpontja maradt kérdéses.

Ennek ellenére a szerkesztőségi munka szakmai színvonalát nem érhette kritika, sőt, a közvélemény szemében a lap ekkor érte el ezredforduló utáni legnagyobb megbecsültségét: az országos vihart kiváltott, Kaposvárra tervezett gumiégető esetében a lap mindvégig pártatlanul, a köz érdekeit szem előtt tartva, naprakészen, több esetben exkluzív információkat napvilágra hozva, s a jelentős politikai nyomásnak ellenállva foglalkozott az üggyel.

Egyedüliként a megye médiumai közül nemcsak a városházi támogatást élvező befektetőnek adott teret, hanem az ellenzőknek, független szakértőknek, civileknek is. A helyi közvélekedés szerint egyes újságírók ekkor lettek végleg nemkívánatosak a városvezetés számára – a tulajdonosváltás után az illetékesek meg is tették a szükséges lépéseket az új vezetés felé.

A nyári szabadságolások alatt azonban nemcsak a gumiégető miatt maradt el a szokásos uborkaszezon, az országos sajtóban folyamatos lebegtetett Mediaworks-jövő miatt is meglehetősen felfokozott volt a hangulat a szerkesztőségben. A főszerkesztő-kiadóvezető, illetve a felelős szerkesztő persze próbálták bagatellizálni a híreket, sőt, utóbbi kifejezetten zavarkeltőnek minősítette, amikor néhány újságíró fennhangon a várható változásokról beszélt.

A felelős szerkesztő még a Népszabadság októberi bezárásakor is felháborodva utasította vissza, hogy az akkori felállásban meg vannak számlálva a szerkesztőség napjai. Pedig ezekben a napokban a felső vezetésben is komoly változások történtek – lemondott előbb Rónai Balázs, majd a Népszabadságot bezáró Katona Viktor is.

Kapcsolódó cikkeink

A nyomtatott sajtóban a Mediaworks profitált a legtöbbet a kvótakampányból

Oligarcha-alkuk, zsarolások és gyáva arrogancia – ezért zárták be a Népszabit

A pályámon még nem ütköztem ilyen akadályba – Máriás Leonárd újságíró

Uniós és magyar közpénzek a kormánypárti médiafoglalás szolgálatában 2014-2016

Megszólalt a telefon, haptákban a Telekom – az Origo széthullásának története

Megválik a VS.hu a Rogán szavába vágó újságírótól

Amikor a Somogyi Hírlap szerkesztősége úgy döntött, hogy szolidaritását fejezi ki a testvérlap újságírói felé, a felelős szerkesztő ezt megpróbálta megakadályozni. Szerencsére a főszerkesztő-kiadóvezető ekkor már látta a várható fejleményeket, s tudta, nincs vesztenivaló, így hozzájárult, hogy – elsőként a vidéki lapok közül – a Somogyiban, valamint a lap internetes hírportálján, a Sonline.hu-n megjelenjen a nyilatkozat. (Ehhez utóbb az MW-lapok közül a Dunántúli Napló csatlakozott.)

Két héttel később hivatalosan is bejelentették, hogy az Opimus Nyrt. megvásárolta az Mediaworks-t Heinrich Pecinától. A korábbi vezetést menesztették, a helyükre érkezett Liszkay Gábor, Csermely Péter, Pauska Zsolt, vagyis a Magyar Idők és a Híradó, a legkormánypártibb médiumok prominensei.

A Somogyi Hírlap életében az első napokban ez nem hozott változást, maradt a kritikus hang –a tulajdonosváltás után jelent meg többek között az országos visszhangot kiváltó cikk a diákparlamenten elhallgattatott gimnazistáról –, és akkor még nem tűntek el a számonkérő-szembesítő publicisztikák sem.

Azt persze mindenki tudta, hogy a helyzet hamarosan megváltozik – a felelős szerkesztő például kétségbeesett lépéseket tett, hogy elkerülje menesztését, ám szervilizmusba hajló kísérleteinek a szerkesztőség ellenállt. Ugyanakkor a cégen belül olyan hírek terjedtek, melyek szerint az esztendő végéig a szerkesztőségekben legfeljebb vezetőváltásokra kell számítani, ráadásul ez sem érint majd minden megyét.

December elsején, csütörtökön délelőtt tíz órára aztán Budapestre rendelték az összes már korábban is a MW-höz tartozó lap főszerkesztő-kiadóvezetőjét és felelős szerkesztőjét – a hajdani PLT-seknek nem kellett menniük –, tíz óra tíz perckor pedig a szerkesztőségek tagjai már meg is kapták a hivatalos belső közleményt, mely szerint minden lap élén vezetőt cseréltek, s a felelős szerkesztők többségét is leváltották.

A levélben az is szerepelt, hogy az újonnan kinevezettek fél tizenkettőkor szerkesztőségi értekezletet tartanak. Miután Budapest-Kaposvár út autóval legalább egy óra negyven perc, így egyértelmű volt, hogy a nap eseményei előre megírt forgatókönyv szerint zajlottak.

Lengyel János, az újonnan kinevezett főszerkesztő Pauska Zsolt tartalomfejlesztési igazgató társaságában fél 12 előtt néhány perccel érkezett meg a szerkesztőségbe. A szerkesztőség bejáratát ekkor már két biztonsági ember vigyázta, akik negyed tizenegy után toppantak be: a Pécsről küldött egyenruhásokról kiderült, elvileg keddig maradnak – még éjjel is –, feladatuk, hogy ne engedjék be a leváltott vezetőket.

Ezek után nem meglepő, hogy Lengyel és Pauska meglehetősen fagyos légkörben tartották meg székfoglalójukat. Előbbi mint új főszerkesztő kijelentette, a lap a jövőben is pártsemleges orgánumként működik majd, s célja az elmúlt években elvesztett olvasók visszacsábítása. Húszezres napi példányszámot jelölt meg követelményként, ami 30 százalékos bővülést jelentene. Pauska pedig arról beszélt, hogy a leterheltség csökkentése érdekében bővítik a létszámot, rendezik a fizetéseket, s hogy az állásban lévők mindegyike „megkapja a lehetőséget a bizonyításra”, az ezzel kapcsolatos tudnivalókról pedig személyes beszélgetések során egyeztetnek.

Ehhez képest amikor rám került a sor, Lengyel János azzal kezdte, hogy szeretne velem együtt dolgozni, ám meg kell küzdenie értem a budapestiekkel. Állítása szerint az elmúlt másfél hónapban az MW vezetősége átnézte az összes megyei lap 2016-os számait, s arra a következtetésre jutottak, hogy túlságosan kritikus vagyok. Lengyel azt is hozzátette, a siófoki kollégáról, Fónai Imréről is ez a vélemény alakult ki.

Ezek után öt nap előre tervezett szabadságra mentem, s bár a főszerkesztő azt ígérte, az első munkanapomra tisztázza a helyzetemet a központtal, mikor visszatértem, nem szólt semmit. Ez egyértelművé tette, somogyis pályafutásom a vége felé közeledik.

Még három napom volt, de a második nap végén tudtam, holnapra már nem kell témát keresnem. December 14-én ugyanis Lengyel bejelentette, hogy a 15-i lapindító értekezletre eljön Csermely Péter, tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettes, majd odajött hozzám, s megkérdezte, kész-e a Bozsik Yvette-interjú, mely a 17-i lapban jelenne meg.

Mondtam, hogy az anyagot felvettem, de csak másnap terveztem megírni, mire látható zavarban elkezdett kérlelni, hogy inkább írjam meg még aznap. Nagyon kilógott a lóláb. Csütörtökön aztán tényleg megjelent Csermely a szerkesztőségben – némi meglepetésre Fónai kolléga is, aki egy szimpla lapindítóra nem szokott Siófokról 90 kilométert utazni: a szerkesztőség tagjai számára egyértelművé vált, tőle elköszönnek.

Az alig tíz perces értekezlet után valóban be is hívatták, majd újabb tíz perc múltán már jött is ki Lengyel a tárgyalóból, s engem is behívott. Csermely nem kertelt, elmondta, vagy kirúgnak, vagy közös megegyezéssel válunk el – utóbbi esetében a törvényileg előírtnál nagyvonalúbb lesz a cég. Az elbocsájtást nem indokolta, csak annyit közölt, február elejéig tart a felmondási idő, ám a munkavégzés alól azonnal felmentenek.

Ekkor szólalt meg először Lengyel, s megkérdezte, mi van a Bozsik-anyaggal, mert szerinte úgy lenne korrekt, ha azt még megírnám. Csermely pedig bólogatott, hogy igen, ez így lenne elegáns.

Azt hittem, ezt az abszurdot már nem lehet fokozni, de a főszerkesztő láthatóan szereti a kihívásokat: miután elkezdtem elköszönni a kollégáktól, odajött, s azt mondta, vannak kapcsolatai, szívesen segít új munkát szerezni. Fónai kérdésére pedig, ki lesz az utódja Siófokon, nem tudott érdemben válaszolni, s amikor a kolléga megkérdezte, „Miért, János, nem te vagy a főnök, nem te döntesz?”, csak ingatta a fejét.

Kirúgásunk után a lapnál a két sportújságíró mellett négy újságíró maradt, nekik kellett az év végi szabadságolások közepette megtölteniük a napi hat oldalt. A főszerkesztő azt ígérte, január elejére három-négy újságírót felvesz, ám az új évet már csak három közéletis zsurnaliszta kezdte – a negyediket lapszerkesztővé nevezték ki, mert azon a poszton is üresedés volt.

Új munkatárs viszont nem akadt, a helyi médiumoktól nem sikerült átcsábítani senkit – igaz, a városi tévé két munkatársa amolyan félállásban írni kezdett a lapba: a tévéhez készített anyagaikat adták le a megyei újságnak, miután az adásban már lement. Újságírók híján szélesre tárták a szerkesztőség kapuját: egy nyugdíjas tanárral bővült az állomány, majd két hónappal később egy napilapot soha nem látott, korábban a megyei tévénél próbálkozó fiatal lány érkezett.

Nemcsak a személyi állomány, a lap tartalma is megváltozott decemberben. A valódi problémákkal foglalkozó cikkek eltűntek, főszerkesztői utasítás alapján a „jó hír”, vagyis a kormánypárti és városházi propaganda került előtérbe: azok a helyi politikusok kaptak bőséges teret, akik korábban pr-jellegű sajtótájékoztatóikkal, átadásaikkal csak elvétve kerültek be az újságba. December óta viszont akár egy lapszámban is többször szerepelnek, s a váltás előtt sokszor még hírt sem érő megnyilvánulásokkal érdemelnek ki több ezer karakteres anyagokat.

Az is igaz, hogy a megye és a kormányhivatal egész éves, többmilliós szerződést írt alá, melyben oldalakat vásároltak a lapnál. Értelmüket veszítették a publicisztikák is: a korábbi ironikus, gunyoros glosszák és hírfejek helyén izzadtságszagú semmitmondások olvashatók, s a jegyzetekből is már csak politika- és kritikamentes születhet, jellemzően irreleváns témákban, mint például a januári hideg vagy éppen az újévi fogadalmak.

A rengeteg kormánypárti potentát bezsúfolása egy-egy lapszámba sokszor még a főszerkesztőnek is komoly fejtörést okoz. A pletykák szerint ügybuzgalma már Budapesten is feltűnt, s az MW tartalomért felelős vezetői rászóltak, fogja vissza a politikusok napi szintű reklámozását, mert már nagyon kilóg a lóláb.

A lap radikális átalakulását persze az olvasók is szóvá tették. A szerkesztőségbe megannyi telefon, email és sms érkezett – az új esztendő első napjaiban több mint hatszázan, az év első két hónapjában ezernél is többen mondták le az előfizetést, s a példányszám csökkenése azóta sem állt meg. Indokként az előfizetést lemondók közül a legtöbben a megváltozott tartalmat, valamint az újságírók eltávolítását nevezték meg.

Mindezért persze nem egyformán felelős a szerkesztőség minden tagja. A korábbi tartalommal és szerkesztési elvekkel szimpatizálók számára komoly problémát okoz azonosulni a jelen állapotokkal, csakhogy kiszolgáltatott helyzetük miatt a szívük helyett az eszükre kell hallgassanak: Kaposvár nem Győr vagy Székesfehérvár, de még csak nem is Kecskemét: ha egy újságíró elveszti az állását – legyen az ok akár kirúgás, akár felmondás–, az az egész családja egzisztenciáját teheti tönkre.

Vas András

Frissítés (március 27.)

Március 24-én, pénteken jelent meg portálunkon Vas Andrásnak, a Somogyi Hírlap volt újságírójának beszámolója arról, hogyan zajlott le tavaly év végén a kormánypári hatalomátvétel a szerkesztőségben. Az alábbiakban a lap volt felelős szerkesztője reagál Vas írására.

Megdöbbentett a március 24-én, Ilyen volt belülről a hatalomátvétel a Somogyi Hírlapnál címmel feltett cikk, melyet egykori kollégám, Vas András írt. Számos, velem kapcsolatos megfogalmazása féligazság, csúsztatás, illetve hazugság, melyek sértik szakmai és emberi tisztességemet, a jó hírnévhez való jogomat. Bár a nevem nem írta le, de nyilvánvalóan, egyértelműen beazonosítható vagyok, mint a megyei napilap egyetlen, volt felelős szerkesztője.

Vas András azt írja, hogy

– igyekeztem elbagatellizálni a híreket, sőt kifejezetten zavarkeltőnek minősítettem, amikor néhány újságíró a várható változásokról beszélt.

Ez így nem igaz. Tény: nagy volt a feszültség alapból is a szerkesztőségben, csak találgatni lehetett, hogy ki lesz majd a tulajdonos, s mennyire akarja befolyásolni a szakmai munkát. Ezen az állapoton csak rontottak a „kavarások”. Sosem volt tiltva semmilyen beszélgetés, semmilyen témáról. Az én szándékom, feladatom viszont az volt, hogy minél több fontos vagy érdekes cikket tálaló újságot tegyünk le reggelenként az olvasóink elé, s ezt az elfogadhatónál jobban ne zavarják az egyre bizonytalanabbá váló körülmények.

a Népszabadság bezárásakor felháborodva utasítottam vissza, hogy az akkori felállásban meg vannak számlálva a szerkesztőség napjai.

Ilyet nem tettem. A személyes holmijaimat a Népszabadság bezárásának nyilvánosságra kerülésekor haza vittem a szerkesztőségből. Pontosan sejteni lehetett előre, hogy kiket – köztük engem – távolítanak el a szerkesztőségből, ezt el is mondtam, és nem tévedtem.

próbáltam megakadályozni, hogy a Somogyi Hírlap szerkesztősége szolidaritását fejezze ki a Népszabadság újságírói felé.

A Népszabadság bezárásakor azonnal jeleztem Murányi András főszerkesztőnek a magam és teljes szerkesztőségünk nevében együttérzésünket. Azt elsőre valóban nem láttam ízlésesnek, hogy a Somogyi Hírlapban megjelentessük ezzel kapcsolatos véleményünket, ellenérzésünket kiadónk tulajdonosával szemben. A főszerkesztő-kiadóvezetővel folytatott egyeztetésünket követően viszont én írtam meg a címlapra (és a sonline.hu-ra) közleményünket. Erről Vas András is tudott, hiszen a szerkesztőségben tartózkodó kollégáknak – köztük neki is – közlés előtt e-mailben átküldtem a szöveget, hogy akinek van, tegye hozzá a gondolatait. Mindenki – ő is – azt mondta: ez így pont jó.

kétségbeesett lépéseket tettem, hogy elkerüljem a menesztésem, ám szervilizmusba hajló kísérleteimnek a szerkesztőség ellenállt.

Ez így, ahogy van, nettó hazugság. A környezetemben, a lapnál is mindenki tudta, hogy a tulajdonosváltás miatt, 28 év után készülök megválni a Somogyi Hírlaptól, csak akkor még azt nem lehetett tudni, hogy erre mikor, és milyen körülmények között kerül sor. Nem tettem semmilyen lépést ennek elkerülésére, ilyet senki, Vas András sem tud konkrétan megjelölni. A szerkesztőség részéről pedig nem éreztem velem szemben semmilyen ellenállást, hiszen senkitől sem kértem, hogy ne írjon meg témákat, ügyeket, illetve hozzon össze dicsőítő cikket valakiről. Előttem a Somogyi Hírlap baloldali újságnak számított, most Fideszes pártlap, az én felelős szerkesztői éveim alatt úgy voltunk függetlenek, hogy a baloldaltól jobbra, a jobboldaltól balra álltunk, és mindenkitől bátran kérdeztünk.

Czene Attila

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Ha nem csak elméletben fontos a sajtószabadság: részletek itt.

 

  • macca8

    RIP Somogyi Hírlap 🙁 és a többbiek…

  • passió

    Az Axel Springer meg a pártatlanság, haha…

    • Anomander

      Én jobboldali vagyok de forog a gyomrom, attól , ami most van.

  • Trinity Moss

    Csermelyt személyesen ismerem, az évek alatt igazi végrehajtó lett. Az ötödik pecsétből Latinovits szerepét próbálja életre kelteni.

  • Lótár Mateusz

    Tragikus ez az egesz. Nem tudom mi lesz a vege, de kozeleg a szakadek…

  • montipájton

    Pauska egy igazi patkány.

  • Vágvölgyi Krisztián

    A Somogyi Kanászkürtöt eddig sem kedveltem, de ennél lejjebb már csak a Rákosi rendszer médiapolitikája van…

  • fan hutch

    Lehet, hogy az még AS időben volt, de azért az jellemző, hogy a kormánynak alaposan odaverő Blogális Világot is szép csendben megszüntette az AS, szóval a kormányhoz való dörgölőzés már jóval korábban megkezdődött. Tényleg, azt tudja valaki , hogy mi van Stanga Istvánnal?

  • Anomander

    Undorító, még annak idején erősen baloldali szelek fújtak a lapnál, de ez így volt jó, kell a tájékozódáshoz a széles látókör. De ez, hogy a Rákosi rendszer legsötétebb időszakait is megcsúfoló tisztogatások vannak, túlmegy minden határon. Rádió, TV, napilapok, minden elesik.

  • Allen69

    Attilának láthatóan szelektív a memóriája, csak a szépre,
    illetve az elképzelt szépre emlékszik. A Népszabadság bezárásánál
    valóban ő írta a szöveget, de csak azután, hogy nem sikerült
    megakadályoznia a kiállást, amit egy online szerkesztő járt ki
    elsősorban. Még ekkor is többször bement a főszerkesztőhöz, hogy
    lebeszélje a nyilatkozatról. Miután nem sikerült, gyorsan élére állt a
    dolognak.
    Ugyanígy szeretné elfelejteni, hogyan reagált, amikor a
    szerkesztőségben az esetleges borús jövőről beszélgettek az újságírók.
    Az összepakolásáról pedig csak annyit, hogy a leváltása után is olyan
    kupi volt az asztalán, hogy expedíciót lehetett volna szervezni a
    felderítésére.
    És persze arra sem akar emlékezni, hány cikket,
    elsősorban publicisztikát vetetett ki a lapból hat év alatt, mert túl
    ellenzékinek tartotta.vagy hány témát tiltott le azzal, hogy nem kell
    mindig szembemenni a hatalommal.

  • Czene Attila

    Allen69-nek írok, ha tudnám, hogy ki rejtőzik e kitalált név mögött, akkor nem terhelném vele a többi olvasót, hanem közvetlenül hozzá fordulnék. Álnév alatt kommentál: ennyit a korrektségéről, kiállásáról, hitelességéről. Persze nem lehet könnyű belesimulni az új szerkesztőségi munkába (ha maradhatott Allen69), vagy szembenézni a közelmúlt másképp értékelésével (ha már ő sincs ott, de valamiért másképp emlékezik, mint én, és ez valamiért nem könnyű).
    Amiről írtam már, nem ismételném, Allen69 rosszul emlékszik, vagy rosszul akar emlékezni. Egy új elem van a bejegyzésében, idézem: “És persze arra sem akar emlékezni, hány cikket, elsősorban publicisztikát vetetett ki a lapból hat év alatt, mert túl ellenzékinek tartotta.vagy hány témát tiltott le azzal, hogy nem kell mindig szembemenni a hatalommal.” Ezekkel kapcsolatban a következő az igazság. 1. Cikket és publicisztikát sem vetettem ki csak úgy a lapból. Az előfordult, hogy a szerzőnek jeleztem például a megjelenés előtt, hogy túlságosan érezhető a prekoncepció, vagy nem érthető néhány gondolat, vagy támassza alá az érvelését jobban, vagy kérdezzen meg a témában jártas valakit találgatás helyett – ez is feladata lehet a felelős szerkesztőnek egy normálisan működő újságnál, bár ezt a gondot a jelentős autonómiával rendelkező, egymást váltó két lapszerkesztő általában megoldotta. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez nem működhetett volna Ficsór János főszerkesztő-kiadóvezetőnek a szerkesztőség önállóságát és függetlenségét preferáló kiállása nélkül.) A polémiát szülő Vas András cikk szerint a Somogyi Hírlap az ország egyik legjobb megyei napilapja volt. Gondolom, nem a felelős szerkesztő ellenére. Ha a szerző nem tudta, vagy nem akarta megvédeni az álláspontját, illetve nem tett korrekciót, akkor az anyag kimaradt. Tudósítás, riport nem járt így emlékezetem szerint, csak egy interjú, az viszont konkrétan amiatt, mert a kaposvári polgármesterrel készült anyagban az egyeztetés során átírták még a kérdéseket is. Néhány jegyzet valóban nem jelent meg (és csak ezek nem jelentek meg azon az egyetlen egy interjún kívül, ami így csúsztatás), egyébként főként annak a kollégának a tollából, aki manapság csupa mosolygós témában fejti ki a véleményét… 2. Nem gondoltam soha, hogy ellenzéki újság szerkesztőségét vezetem. Kérdéseket azért tettünk föl a mindenkori állami illetve önkormányzati hatalomnak, mert ők döntenek a közpénzekről, olvasóink életkörülményeiről. Témát egyáltalán nem tiltottam, viszont ha valaki vagdalkozni akart, azt kértem, hogy járjunk utána (volt erre rossz, és példaértékűen jó szakmai hozzáállás is a szerkesztőségben). Olyant soha nem mondtam, hogy egy újságíró ne menjen szembe a hatalommal; időzavarban van ezzel a szerkesztőségvezetői viselkedéssel az anonim szerző.
    Azt javaslom: mennyiben Allen69 velem kapcsolatban nem csak vagdalkozik, vádaskodik, hanem tények birtokában van, ne terheljük ezt a portált, hanem pereljen bíróság elé, a döntést pedig elsőképp az atlatszo.hu-val tudassuk.
    Czene Attila
    a Somogyi Hírlap volt felelős szerkesztője

  • ilar

    Hogy is van ez ? A felelős szerkesztőt kirúgták a Somogyitól ( melyet a cikkíró egyébként méltatott a bátran megírt témák kapcsán) , majd aki még mindig ott dolgozik ( legalábbis a kommentből ez derül ki) a függetlenségét nyilvánvalóan feladó és kormánypártivá váló megyei lapnál, az a személy ekézi volt kollégáját ??? !! Na ne !! Ez így nagyon hiteltelen!!! Emberileg és szakmailag is.

  • Abonyi László

    pedig ezeket a patkányokat pontosan hogy el kellett távolítani! És még nincs vége. Hajrá!