Oligarcha-alkuk, zsarolások és gyáva arrogancia – ezért zárták be a Népszabit

Forrás: Pál Attila / Facebook
Forrás: Pál Attila / Facebook

 

Heinrich Pecina, a Népszabadságot a hétvégéig megjelentető, majd bizonytalan időre bezáró kiadó tulajdonosa időt nyerhet osztrák bűnperében – a magyar hatóságok nem biztos, hogy kapkodni fognak, amennyiben jogsegélykérelem érkezne Bécsből, ahol Pecinát sikkasztással vádolják. Akár ez is lehetett az egyik meggyőző érv, ami miatt Pecina elvégezte a piszkos munkát a feltételezett leendő tulajdonos, egy Mészáros Lőrinchez közel álló vállalkozás helyett. A pénzügyi veszteséggel érvelés pedig ebben a formában egy ordas nagy kamu, ezt mindjárt igazoljuk is.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

A gyáva arroganciát maxolta ki a NER szombatra virradóra a Népszabadság bezáratásával. Gyáva is, mert a Mediaworks-birodalom várható új gazdája, egy Mészáros Lőrinchez köthető vállalkozás nem vette a nevére a balhét. Holott egy ilyen vállalkozástól (vagy bármelyik másik oligarchától köthető cégtől) mint új tulajdonostól hitelesebben hangzana a gazdasági érv.

A Mediaworksöt ugyanis mindeddig nem zavarta különösebben a veszteség, 2014 év elején például Pecina a kiadót akkor vezető Mihók Attilával – ő jelenleg a fővárosi olimpiacég vezérigazgatója – közös sajtótájékoztatón kábítottak a hosszú távú befektetői gondolkodásról. Az apropót akkor az adta, hogy Pecina osztrák befektetési cége, a Vienna Capital Partners átvette mindazokat a kiadványokat, amelyet a svájci Rignert és a német Axel Springert akadályozták, hogy fúziójukra rábólintson a Gazdasági Versenyhivatal.

Az előzményekről és a Népszabadság történetéről itt írtunk részletesen:

A pártalapítvány esete a kiürített kiadóval: a Népszabadság nehéz napjai

A veszteségről voltaképpen – külső szemlélőnek legalábbis – nem is lehet tudni, pontosan mennyi jelenleg. Az eredeti kiadó, a Népszabadság Zrt. ugyanis kiürült, a lapot tavaly áprilisban átvette a cégcsoport Mworks Print Zrt.-je, amely pár hónap múlva beolvadt az anyacég Mediaworks Zrt.-be. Utóbbi pedig egy jókora holding, benne a hatalmas kiadóvállalat összes kiadványa – a Világgazdaságtól vidéki napilapokon át a Nemzeti Sportig -, ráadásul tavaly összességében félmilliárd forint nyereséget termelt.

Vagyis a helyzet az, hogy a Népszabadság kiadója nyereséges, nem is kicsit. A részleteket, mármint hogy melyik kiadvány mennyivel járult hozzá a csinos eredményhez, esetleg melyik kiadvány húzza le a profitot, a kiadóban nyilván tudják, szombat reggeli közleményükben mindenesetre nem túl elegánsan, 2007-től fogva összeadott veszteséggel érveltek – amit a riasztóan csengő 5 milliárd forintban állapítottak meg.

A Fidesz pedig, amely ki tudja miért, szükségét érezte egy magáncég (papíron) magándöntésében megnyilvánulni, ezt az összeget már a bázis időszak átvétele nélkül idézte, mintha egyéves mínuszról lenne szó.

 

“Kiküldtek a hídra és ránk robbantották a két oldalát” – így tüntettek a Népszabadságért from atlatszo.hu on Vimeo.

 

A drasztikus lépéssel ráadásul önmagának is kárt okozott a kiadó. Nem csak hogy nem jelenik meg sem online, s a tervek szerint hétfőtől printben sem az újság, de nem elérhetőek az archív cikkek sem, még keresőből sem. Márpedig ez komoly érték elkezelése.

Ráadásul, ha el is fogadjuk a 2007-től tartó folyamatos veszteség 5 milliárdos végösszegét (az összeadással nem kényelmességből nem bajlódnánk, inkább azért, mert nem tudni, milyen veszteségre gondolt a Mediaworks: az üzemi lenne az, ami a leginkább „leverhető” a szerkesztőségi kollektíván), akkor is marad pár dolog, amit nem árt tudni a teljes képhez.

Egyrészt azt, hogy 2007-ben – az utolsó nyereséges évben – még 2,4 milliárd forint eredménytartalék volt az akkori kiadó Népszabadság Zrt.-ben. Ez az összeg 2009-ig hiánytalanul megtalálható a mérlegekben, a következő évben azonban 800 millióra, 2012-re pedig mínusz 792 millióra (!) csökkent.

A veszteségek pedig nem is jöttek annyira rosszul a fő tulajdonosnak (ekkor a Ringier), mint hihetnénk: három deficites év után a szerkesztőség elvesztette főszerkesztő-választási jogát, jöhettek a kiadó emberei. Ráadásul utóbb tőkepótlásokkal lehetett pisztolyozni a legnagyobb kisebbségi tulajdonost, a 27 százalékos részvényes MSZP-alapítvány Szabad Sajtót. E csaták részleteit fentebb linkelt cikkünkben olvashatják el.

Érdemes emlékezni arra is, hogy a legnagyobb kiadási tételt, a nyomdaszámlát házon belül számolták el: a Ringier nyomdája állította elő a Népszabadságot, a kollektíva szerint legalábbis nehezen átlátható feltételek mellett.

Egy évvel ezelőtt még ezt válaszolta a Mediaworks a Népszabadsággal kapcsolatos terveiket firtató kérdéseinkre:

„A Népszabadság egy erős közéleti napilap, amelynek pozícióját a jövőben tovább szeretnénk erősíteni. Úgy gondoljuk, az az ideális, ha a print és az online változat kiegészítik és segítik egymást. Online fronton is erősíteni szeretnénk, és célunk, hogy a Népszabadság sikeres, dinamikus és megkerülhetetlen legyen.”

Nos, így sikerült. Igaz, eseménydús éven vannak túl Pecináék is.

Eszkalálódott például a korábban Orbán-Simicska párharcként ismert oligarcha-háború: a mindaddig kebelbarát bankár, Spéder Zoltán került a célkeresztbe, nem is akármilyen körülmények között:

Proxyk hiénaszerepben – megindult az erdő Spéder Zoltán ellen

Spéder és Pecina kiváló viszonya, befektetéseik összefonódása nem titok: a VCP magyar leánya jelenleg is 24 százalékos, legerősebb tulajdonos Spéder bankjában, az FHB Nyrt.-ben, amely a Mediaworks finanszírozója volt. A Mediaworksben pedig Spéder-közeli menedzserek bukkantak fel, ami további táptalajt adott a híresztelésnek, miszerint voltaképpen Spéder diktál a Népszabadság kiadójában. Ami azért nem hihetetlen: miért égetné a saját pénzét bárki a nyomorúságos magyar médiapiacon, hacsak nem magyar oligarcha az illető, akinek egyéb megfontolásai vannak a tulajdonával?

Csakhogy az osztrák pénzember az utóbbi hetekben kihátrálni látszott magyar partnere mögül. Tehette, hiszen új vevő akadt a kiadóra, nem is akárki. Mondhatni, a hozzá köthető vállalkozásokon keresztül Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, ennél azonban a helyzet kacifántosabb, a részleteket itt elolvashatja:

Mészáros Lőrinc hatalmas médiabirodalomra tenyerelhet

Megy a bruszt a Népszabi kiadójáért, de még nem ütötték nyélbe az üzletet

Ráadásul úgy tudjuk, továbbra sem írták alá a megállapodást. A konstrukció tiszta: a kormánytámaszték oligarchának elsősorban a vidéki portfolióra van szüksége. Amit vihet is, s ezzel 12 megyében lesznek jelen kiadványai, ezzel betonkemény erőfölényre téve szert. A német WAZ ugyanis eladta az érdekeltségében lévő Pannon Lapok Társaságát a Mediaworksnek, a szerződést szeptember végén véglegesítették.

A médiapiacon otthonosan mozgó forrásunk megerősítette a Nyugat.hu minapi értesülését, miszerint a PLT vezetőit nemrégiben egy Mészáros-érdekeltségű balatoni hotelbe trombitálták össze értekezletre.

Azonban továbbra sem egyértelmű, hogy a vevő a Mészároshoz – nem egyszerűen, de köthető – Opimus Nyrt. érdekeltsége, netán a szintén nem távoli Duna Aszfalt lesz-e valóban, vagy keresnek egy kevésbé egyértelműen az Orbán-családig érő strómant. A cél azonban világos, ráadásul eddig minden a terv szerint haladt.

Az Átlátszónak például már napokkal ezelőtt jelezték informátorai, hogy a Népszabadság napjai meg vannak számlálva, a kvótanépszavazás után lehúzzák a rolót. Lévén szó az előd Szabad Néppel együtt számolva 1944 óta megjelenő, így nem kevés történelmi vihart túlélt újságról, hittük is, meg nem is a mondást. Ám végül nem bizonyult kacsának. Ahogyan az sem, hogy a piszkos munkát még Pecina végzi el.

Amire több nyomós oka is lehetett. Egyrészt hogy ő az eladó, márpedig efféle szívességekkel feljebb strófolhatja adott esetben a vételárat. Ráadásul ott van a nem elenyésző VCP-tulajdon az össztűz alá került Spéder-birodalomban kvázi túszként. Ahogyan az sem lehet mellékes, hogy bécsi információk szerint az ottani hatóságokat a Pecina ellen sikkasztás vádjával folyó büntetőügytől nem függetlenül foglalkoztatja a befektető magyarországi vagyonleltárja is.

A vádlottként bíróság előtt álló osztrák üzletembernek még elméletben sem lehet közömbös, hogyan, mekkora sebességgel reagálnak a magyar társszervek egy esetleges osztrák megkeresésre.

Az Orbánék szemében voltaképpen 1993, az MDF-Fidesz székházmutyi publikálása óta vörös posztó Népszabadság kivégzése ezzel együtt levezényelhető lett volna civilizáltabbnak tűnő formában is. Ha ez lett volna a cél. Csakhogy éppen az ellenkezője volt: a kellemetlen cikkek, legutóbb a Rogán-féle helikopterkaland miatti bosszú és a fenyegetés minden más médiának. Nemcsak az átadás-átvétel alatt álló Mediaworks-PLT-csomagnak, de a nem fidesz-oligarcha kézben lévő maradék független sajtó számára is üzentek a lépéssel.

Nem elhanyagolható üzenete van a brutális újságmegszüntetésnek a médiaközegen túli tér felé is: erőt mutat a bukott kvótanépszavazás után esetleg elbizonytalanodott választók előtt.

A Népszabadság kollektívája pedig, amíg teheti, egyben marad, ellentétben a kiadó cinikus kérésével, nem tesz le nyereséges üzleti tervet az asztalra – „ha agyonfizetett topmenedzserek erre voltak képesek, mitőlünk mit várnak, amikor a kiadási tételeket sem árulják el?”, fogalmazott egyik kollégánk -, és vasárnap még tesznek egy kísérletet, hogy felvegyék a munkát. Régi zsurnálközhely ugyanis, hogy ha egy napilap egyszer nem jelenik meg, akkor többé nem is fog.

De mielőtt minden haragunkat Mészárosra és feletteseire öntenénk, vegyük sorba a többi felelőst. Sorrendben:

1. Eszement menedzseri döntések, főképp a Ringier részéről. Csak a legerősebbek: pénzt toltak a Medialog terjesztőcégbe, ami egy csődtömeg lett, átköltöztették a szerkesztőséget a méregdrága Corvin-negyedbe, a saját székházuk üresen állt (ide költöztek volna éppen vissza a népszabisok, amikor a tulaj bezárta a boltot), hónapokon át fizették a soha el nem indult „vasárnapi különszám” csapatának kiadásait stb.

2. MSZP: sunyítva eladták az alapítvány 27 százalékát a többségi tulajdonosnak 2015-ben, és még érdemi, kézzelfogható biztosítékot sem csikartak ki például a főszerkesztő személyére, megszüntetés/beolvasztás stb. esetére, pedig ehhez meglett volna az alkuerejük. Ehhez képest a bezárás napján tüntetést szerveztek a Népszabadságért.

3. Baloldali mutyisták, akik az elmúlt tizenöt évben nem voltak képesek szembenézni azzal, hogy a kiadók és a szerkesztőségek környékén kötött ezernyi üzleti, személyes és politikai alkunak böjtje lesz előbb-utóbb, mert a szétlopott kiadók csak korrupciós pénzekből finanszírozhatóak.

4. A hazájukban sajtószabadság-ügyekre kényes nemzetközi kiadók, amelyek Magyarországon minden pironkodás nélkül boltolnak oligarchákkal, strómanokkal.

5. Azok a mediaworksös kollektívák, amelyek az első cenzúra-sztorinál – az ex-világgazdaságos Máriás Leonárd esete – a szolidaritás atomjait sem mutatták, ellenkezőleg, kampányszerű kavarásba kezdtek az érintett és a róla szóló hír hiteltelenítésére.

Pecina a spájzban?

A Heinrich Pecina-féle VCP az orosz Gazprom lobbistája – a magyar gazdasági sajtó krémje dolgozott azon bő tíz-tizenöt évvel ezelőtt, hogy ezt bebizonyítsa. Perdöntő bizonyíték nem került elő, ráadásul az érintettek kategorikusan cáfoltak. De a jelenleg kínai érdekeltségű BorsodChem akkori tulajdonosváltozásai, közgyűlési kavarásai ugyanakkor eloszlatni sem tudják a gyanút. Elsősorban a nyomtatott HVG online sajnos nem elérhető archív cikkeit használtuk az események rekonstruálására.

A VCP néhány héttel a magát a Gazprom ügynökének mondó írországi offshore bejegyzésű Milford Holdings Ltd. után vásárolt be a vegyipari cégbe, majd egy pár héttel későbbi közgyűlésen szinte minden sarkalatos kérdésben a Gazprom/Milforddal szavazott a kétezres évek elején. Törénetesen a magyar MOL Nyrt. ellenében. Ekkoriban a teljes magyar vegyiparért ádázan küzdtek a legnagyobbak, a tét voltaképpen egy ipari értéklánc (finomítás+gyártás) kialakítása volt.

A nagy erőkkel vívott kiszorítósdiban a bécsi cég többször együttműködött a jelenleg az OTP-ben tulajdonos, korábban azonban a Gazprommal is együttműködő Rahimkulov-család cégeivel. 2000-ben például a VCP tőlük vett BorsodChemet, hét évvel később pedig MOL-részvényt. Utóbbi pakettet az OMV-nek adta tovább a Pecina-cég.

TVK- és BorsodChem-részvényes is volt ebben az időben a VCP leánycége, a CE Oil & Gas Trading AG. Ennek fb-tagja (egy 2013-as HVG-cikk szerint) bizonyos Stefan Malaschofsky bécsi ügyvéd és főállású cégvezető, több mint hatvan vállalkozás vezetője. Az osztrák sajtó az orosz befektetők nagy barátjaként emlékeznek meg Malaschofskyról, aki például 2010-ig működött Saphron Beteiligungs GmbH-t is irányította. Márpedig ezt a céget a bécsi lapok a moszkvai ex-főpolgármester, Jurij Luzskov felesége, Jelena Baturina érdekeltségének mondták.

Malaschofsky vezeti egyébként Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter és IMF-főtárgyaló bécsi cégét, az Euroatlantic Holding GmbH-t is, amely történetesen ugyanabba a pazar bécsi belvárosi palotába van bejegyezve, mint a VCP központja.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.