Bezárás
Cikkek

Proxyk hiénaszerepben – megindult az erdő Spéder Zoltán ellen

 

Nem a múlt heti házkutatás-sorozat volt az utolsó hatósági cselekmény az FHB Bank körül – nem kockáztat nagyot, aki erre a lehetőségre fogad. Az FHB frontembere, nemrég még Orbán Viktor bankügyi megmondója, Spéder Zoltán ellen kora középkori tanulmányainkat idéző, könyörtelen leszámolás folyik, a Simicska-féle G-nap ehhez képest lányregény.

tamogatoi_800_450

“A förgeteg egyetlen hópihéje sem gondolhatja, hogy ő maga a vihar”

– idézte forrásunk Orbán Viktor állítólagos mondását, amit a miniszterelnök még a Simicska-affér idején ejtett el, legalábbis őrá hivatkozva terjed a kormány-közeli szcénában. Ugyanitt, mármint Orbán környezetében elérkezettnek érzik az időt az orbáni plebejus bölcsesség aktualizálására: Spéder Zoltán az FHB Bank-csoport és a CEMP médiabirodalom tulajdonosa túl nagyra nőtt, és túl önjáró lett – veszte intés minden feltörekvő oligarchának.

Az üzenet kétségtelenül ütős – a G-nappal megszűnt a barátság, mint politikai szempontból értelmezhető kötődés, csak alá-fölérendeltség van, bárki bármikor pótolható és páriává tehető.

Ha Spéder messze nem is volt akkora befolyással a pártügyekre, mint az egyébiránt pártonkívüli Simicska, már az OTP Bankban, amelynek 2007-ig vezérigazgató-helyettes alelnöke volt, a „fideszes” alelnöknek nevezték. Ellentétben azonban Simicskával, Spédernek volt formális kötődése is a Fideszhez: az 1994-es országgyűlési választásokon az országos pártlista – mandátumszerzés szempontjából kb. esélytelen – 165. helyén szerepelt.

Ez az a lista egyébként, amelyen a 17. képviselőjelöltet Polt Péternek hívták.

„Oligarcha oligarchának farkasa” – vetítettük előre az elmúlt napok eseményeit január eleji cikkünkben, éppenséggel Spéder helyzetével igazolva elméletünket. Korábbi cikkünket azoknak is ajánljuk, akiket érdekel a régmúlt: hogy hogyan lett a Tokaj-hegyaljai falusi fivérekből Rajk-szakkollégista, majd Spéderből „fideszes” sikerbankár, akinek vagyonát a Forbes 20+, korábban a HVG 30 milliárd forintra becsülte.

Korábbi cikkeink Spéder Zoltánról

Trónok harca a Schmidt-Spéder-féle BIF Nyrt-ben: Ungár Péter ráperelt saját cégére

Mágnások a G-nap után – Mészáros, Vajna, Szemerey, Spéder és Garancsi az oligarchatározóban

A bíróság vétóját kijátszva szereznék meg a Takarékbankot Spéderék – itt az előterjesztés

Bírósági vétó Takarékbank-ügyben, avagy a szabadrablás alkotmányos korlátai

A pártalapítvány esete a kiürített kiadóval: a Népszabadság nehéz napjai

A jelen időben zajló vendettának már korábban is voltak előjelei. Magára haragított alapvetően mindenkit, akivel kapcsolatba került, de ami nagyobb gond: a politikai dzsungel olyan csúcsragadozóit, mint (szigorúan ABC-sorrendben) Csányi Sándor és Orbán Viktor.

Az apafigura megint győztes

Nem titok, hogy Csányival nem maradtak kebelbarátok, miután Spéder 2007-ben elhagyta az OTP-t.

Az azonban kevésbé közismert, hogy, legalábbis bankárkörökben úgy emlékeznek, távozta után egy évvel még volt egy közös ügyletük. A hitelválság tombolásakor intézett – amúgy full legális – részvénymentő akcióról szól a fáma, ami mindkettejüknek az érdekében állt volna tetemes részvénytulajdonuk miatt, viszont a költségek csak Csányit terhelték – nos mindez lehet, a városi szájhagyomány része, Csányi környezetében ugyanis cáfolták az esetet (Spédert valamennyi ismert elérhetőségén kerestük, de egyelőre nem jelzett vissza).

Ellenben a budapesti úri kávéházak látogatói arra emlékeztetnek, hogy egy minapi hétvégén, már a kormányzati Spéder-vadászat tombolásakor többen felismerni vélték a két bankárt egy elegáns cukrászda vendégei között. Azaz alighanem Spéder meg kellett kezdje a Canossa-járást.

Holott a bankszférában mindenki – mármint mindenki, aki háttérnyilatkozatával segítette az Átlátszó mostani cikkét – váltig állítja, hogy Spéder szemében Csányi valamiféle meghaladni vágyott, nyomasztó apafigura. Miközben nem véletlen, hogy az elnök-vezérigazgató azzá vált aki – az ország legnagyobb hatalmassága bármilyen színű kormányzás idején.

A „történelmi” okokon túl ebben közrejátszott egykori helyettesénél lényegesen szociálisabb személyisége is.

Spéder egészen kiváló második ember, mondják ismerői. Nagy pénzügyi-közgazdasági tehetség, de az első számú vezető szerepe meghaladta a képességeit. Nem a szakmaiakat, hanem azt, amitől egy tehetséges szaki jó irányító is egyben: épít, együttműködik, előre gondolkodik, kivár stb. Ezek hiányát most szenvedi el, állítják kritikusai.

A takarékbanki fúziót, a Magyar Postával és az FHB-val kibogozhatatlan konglomerátummá nőtt „vidékbankja” hálózat kimunkálását alig burkoltan az OTP, konkrétan Csányi uralmának megtörésére eszelte ki Orbán agytrösztje – az sem lehet véletlen, hogy éppen Csányi ellenlábasát, az annak idején még az OTP-vezérigazgatói posztra is esélyesként emlegetett Spédert tették meg tótumfaktumnak.

Nem mintha nagy lett volna a felhozatal, forrásaink még Simor András volt jegybankelnököt emlegetik, mint aki elméletben képes lenne ekkora feladat vezénylésére, de őt már korábban lekaraktergyilkolták mint úgymond balos jegybankelnököt.

Vezető bankárkörökben kezdetben nem idegeskedtek a fővárosi bankvilágban lesajnált, szövetkezeti alapon szerveződő falusi takarékfiókok körüli kormányzati fontoskodás miatt, a gömböc azonban nőttön nőtt. Elérve a Csányi-féle potentátok ingerküszöbét is.

Alighanem ez az ellenérzés is vezethetett Patai Mihály bankszövetségi elnök Varga Mihály gazdasági miniszterhez leveléhez, amelyben több kritikával illetve a takarékfúzió központi pénzintézetét, a Takarékbankot és az FHB-t is. Nem minden alap nélkül, ami a versenyelőnyt és a kusza tulajdonosi szerkezetet illeti, de azért „bank+szövetség” elnöke lévén mégis csak különös a részéről bankokat támadni a kormánynál.

Csányi személyesen nem involválódott, a Figyelő múlt heti elemzése ugyanakkor emlékeztetett több brüsszeli beadványra, amit az OTP tett az FHB állami helyzetbe hozását kifogásolva.

Csányi mindeközben több forrásunk szerint is reaktiválta kiváló kormányzati kapcsolatait, egyebek mellett fátylat borítva nem is olyan régi leoligarcházására is – amit egyébiránt a Spédert a legutolsó percekig barátjaként aposztrofáló Lázár János kancelláriaminiszter követett el annak idején.

Az OTP első embere is megérezhette az idők szavát:  a Csányi-bizalmas Nagy György, illetve a Csányi alelnökségével működő Mol Nyrt. után az Orbán-bizalmas Garancsi István  is beszállt az offshore gázbiznisz MET-holdingba. A legújabb hírek szerint pedig Mészáros Lőrinc Felcsúti polgármester és milliárdos stróman cégcsoportját hitelmilliárdokkal segíti az OTP – annak ellenére a nagyvonalúság, hogy a cégek egy része történetesen Csányi érdekeltségeinek is versenytársa az élelmiszeriparban.

Mindez együtt arra enged következtetni, hogy kínosan felsült az OTP ellenében kiépíteni tervezett bankbirodalom terve – Csányi maradt, ami volt, kikerülhetetlen pénzügyi és közhatalmi tényező.

Csakhogy eközben Orbánnak sem csökkent a tekintélye – holott, ne legyünk naivak, az ő terve dőlt dugába. Legkésőbb akkor, amikor június 6-án – a takszöv-integrációból eddig látványosan kirekesztett – Varga Mihály gazdasági miniszter olyan törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek, amely nem csak Spéder hatalmát töri meg, de megkérdőjelezi a Takarékbank eddigi kulcsszerepét is, a takarékügyi centrumot „központi bankként” emlegetve.

Vagyis adott esetben másik „konkurens” bank is beugorhat a Takarékbank helyére.

Nem hogy nem csökkent Orbán tekintélye, de a könyörtelen hadjárat, a szűk egy éven belüli második oligarcha-leszámolás akár növelheti is a respektet. Miközben a kormányfőnek lehetett személyes oka is a bizalmatlanságra Spéderrel: a bankár egyike volt az emlékezetes (és kudarcos) 2006-os „pártpuccsistáknak”, akik Orbán ellenében kasztingoltak új jobboldali pártvezért (Áder Jánost amúgy).

A tíz évvel ezelőtti puccskísérletről többször írtunk, a legbővebben a szintén puccsistaként emlegetett Giró-Szász András pályáívét bemutató cikkünkben.

Az egykori puccsistáknak „megbocsájtott” Orbán, vagy legalábbis követte azt a hatalomgyakorlási elvet, miszerint a potenciális ellenséget célszerű a lehető legközelebb tartani. Ám most mintha nem csak Spéderre járnának rossz napok közülük – még ha az ő megszégyenítése az ötvenes évek filmhíradóit idézi is.

Kiszorult Giró-Szász is (miniszterből államtitkár lett, majd tavaly lemondott), egy időben karcosan viaskodott Schmidt Mária és Lázár János, Tombor András már nem tokajügyi fontosember, Áder pedig, úgy fest, nem újrázhat köztársasági elnökként, mert „a Viktor nem engedi meg”.

Az egyébként nem lebecsülendő hatalmi játszmákon túl kétségtelenül lehetnek gazdasági, netán büntetőjogi érvek is Spéder háttérbe szorítása mellett – még ha a „háttérbe szorítás” alighanem ment volna kisebb csinnadrattával is.

A csatazajt az ővele nem kifejezetten rokonszenvezők szerint – s hevenyészett kutakodásunk azt mutatja, valamiért ők vannak erős túlsúlyban – nem köszönheti másnak, mint saját ádáz természetének. Való igaz: a CEMP kétkezi hírrobotosai éppúgy nehéz szívvel gondolnak rá, mint azok, akik milliárdos üzleteket kötöttek volna vele, de valamiért átverve érzik magukat.

Újabb bankcsőd a láthatáron?

Kormányközeli források szerint a helyzet egyszerűbb, mint az elméletek: az FHB ismételt feltőkésítési tervei aggályokat vetettek fel, az állami kríziskommunikáció bajosan birkózott volna meg egy újabb Buda Cash-Hungária-Quaestor-Széchenyi Bank-stb-üggyel.

A tőkeemelési hadakozások tavaly kezdődtek, amikor is az FHB nagy tulajdonosai – cégeik révén lényegében Spéder, illetve a Heinrich Pecina osztrák pénzember nevéhez fűződő Vienna Capital Partners – megpróbálták kigolyózni a kisebbségi tulajdonos magyar államot a tranzakcióból, amelyben viszont részt vett a vidéki takarékszövetkezetek résztulajdonában álló Takarékbank.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdetben perrel fenyegetőzött, majd megbékéltek, az állam megtartotta 7,3 százalékos arányát.

Ehhez képest nem csak a már korábban is nyűgösködő takarékszövetkezetek, de az eddig Spéderrel kapcsolatban nem különösebben szűkmarkú kormányzat emberei is arcpirítónak érezték, hogy az FHB június 16-ra ismét közgyűlést hívott össze, a kiszivárgott hírek szerint azért, hogy újabb, több tízmilliárdos takarékbanki tőkét vonjanak be a veszteséges Spéder-bankba.

Ez volt az a terv, ami miatt Demján Sándor nagyvállalkozó az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökeként Orbán Viktornak szóló nyílt levélben parazitázta le Spédert.

A közgyűlés dátuma adott volt, addig kellett lépni – mondják a Miniszterelnökségre is bejáratos forrásaink az időzítés okát firtató kérdésünkre. Ez látványosan meg is történt: a jegybank 105 milliós bírságot szabott ki az FHB-ra tiltott piacbefolyásolás miatt, majd megjelentek a nyomozók is a Spéder-érdekeltségeknél.

A rendőrségen – mint az ORFK sajtóügyelete az Átlátszót tájékoztatta – csalás miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoznak, állítólag már január 11. óta.

A nyomozás érdekeire hivatkozva többet nem árultak el, más forrásból azonban úgy tudni, az eljárás összefügghet egy titokzatos 2012-es 102 millió eurós FHB-s kötvénykibocsájtással, amiről a 444 közölt tényfeltáró írást. A sztori lényege, hogy az FHB évek óta tőkeinjekciókon él, de az állam az uniós tilalmak miatt nyíltan nem pumpálhatja többel, így kerülőhöz folyamodtak: ilyen volt a Magyar Posta részvényvásárlása is, ráadásul alighanem a magyar államnak volt köze az euró-százmilliós kölcsöntőkéhez is.

Közvetett bizonyítékokból – például a Magyar Fejlesztési Bank mérlegéből – úgy fest, az állam nem kapott egy vas kamatot sem azért, hogy fél évre megsegítette az FHB-t egy szerény 30 milliárdos tétellel.

A tízmilliárdos nagyságrendben mínuszos FHB-mérleget, és a (botrányok hatására nem csoda, hogy) zuhanó részvényárfolyamokat nézve még az sem kizárható, hogy hiába akarta – föltéve, hogy valóban akarta – a politika elkerülni az újabb bankválságot, éppenséggel olajat öntött a tűzre.

A bankok ugyanis természetüknél fogva forgatják a pénzt, vagyis egyik sem bírná ki az összes betétes egyidejű rohamát. Márpedig ha egy bankról rossz hírek kezdenek terjengeni, az könnyen aláássa az egész bankrendszerrel szembeni bizalmat, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Bankok környékén ezért tilos a hisztéria gerjesztése.

Belügyi berkekben mindenesetre nem tartják elképzelhetetlennek, hogy Spédernek esetleg idézést kell kézbesíteni a közeljövőben. Tehát egyrészt korai triumfálni: a bankcsőd még nincsen megelőzve. Ráadásul az FHB-ban ugyan bőven az „elmúltnyolcévben” kezdett terpeszkedni Spéder, de a takarékügyi teljhatalmat már Orbánéktól kapta.

Ráadásul nem volt olyan régen, amikor (idén februárban, tehát már a nyomozás megindulása után!) még törvény született arról: a Magyar Postának – alig burkoltan éppen a Spéder-mutyik zavartalansága érdekében – joga van eltitkolni a közpénzjelleg elvesztését is.

Proxyk hiénaszerepben

A másodlagos hadszíntereket mindehhez képest érdemes értelmezni.

E csatamezők főképp: a vájt fülű keveseknek címzett kormányzati üzenő füzetek (Pestisrácok, 888, Mandiner), illetve szélesebb publikumnak szóló Habony-Vajna bulvármédia (Ripost, Tv2) nehezen jellemezhető stílusú lejárató hadjárata, a részben Spéder-érdekeltség ingatlancég, a BIF belviszályai, az FHB-tulajdonostárs Pecina elleni osztrák vádemelés, továbbá az érintettek mögött álló politikus támogatók közötti villongások.

Nem érdektelen például Simicska szerepe sem. Neki is szólhat az erős üzenet: mit úszott meg azzal, hogy egykori barátja viszonylag visszafogottan vonta őt ki a forgalomból. Illetve: mi várhat még rá, ha mégis úgy döntene, kilép a veszprémi árnyékból.

Csakhogy Simicska és Spéder között volt személyes kapcsolat is: forrásaink szerint a még teljhatalmú főoligarcha nem zárkózott volna el attól, hogy médiabirodalmában tudja a befolyásos Indexet, s átverve érezte magát, hogy ez az üzlet végül nem jött össze.

A G-nap után kormánykritikussá vált Magyar Nemzet osztotta is a Posta-FHB-Takarékbank Bermuda-háromszöget, még ha kifinomultabb stílusban is, mint a friss kormánycsahosok.

Csakhogy a mostani FHB-s botrány előzményeire alighanem Simicska is ráláthatott. Valaha az ő emberének tartották ugyanis a második Orbán-kormány fejlesztési miniszterét, Németh Lászlónét, aki jelenleg a Miniszterelnökség pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára – vagyis a takarékintegráció egyik fő kormányzati felelőse.

De nem csak Simicska, valamint a szipolyozott takarékszövetkezetek, illetve a tőkeemelésből csaknem kitúrt állam érezi úgy, hogy a Spéderrel üzletelni a szokásosnál magasabb kockázattal járhat. Információink szerint például Spéder BIF-beli tulajdonostársa – és egykori „összeesküvő” harcostársa – Schmidt Mária 56-os kormánybiztos és múzeumigazgató történész ügyvédei szintén jogi lépéseket fontolgatnak egy közelmúltbeli ügylet miatt.

Új fejlemény, hogy a CEMP-csoport révén Spéder-érdekeltség Portfolio már a botrány csúcsidejében, az FHB-s házkutatások után tette közzé: két ingatlanán is túladott a BIF. Az Ungár-Schmidt család szerint azonban az eladás lényegesen áron alul történt, ráadásul nem tudják eloszlatni a gyanút, hogy a telek Spéder-közelben landolt.

Schmidt nyilván kevés könnyet ejt most Spéder meghurcolása miatt, csakhogy a kormánybiztos-múzeumigazgató szintén egykori puccsistaként alighanem egyéb lehetőségeken, a háború eszkalálódásának esélyein is kénytelen elmerengeni.

A jelenlegi hatalmi erőviszonyok ugyanakkor mintha neki kedveznének: minden tekintetben jók a pozíciói a Rogán-Habony-körnek, amellyel kellemes viszonyt ápol értesüléseink szerint.

Kétségtelenül Habonyék lehetnek az egész vircsaft fő haszonélvezői. Föltéve, hogy sikerül a fő terv, az egyik legbefolyásosabb magyar médiaként elismert Index kormánybaráttá áramvonalasítására. Már ha nem kerül az egész CEMP cégszerűen át a Habony-Vajna csoportba valamilyen módon.

Nem mintha ez, tekintve Habonyék korlátlannak tetsző erőforrásait, sokat számítana, de a CEMP, dacára a magyarországi média lesújtó gazdasági helyzetének, tavaly 435 milliós nyereséggel gazdálkodott.

Nem feltétlenül Habony-rajongó fideszes körökben is általános a rosszallás az Index kormánykritikus (más megítélések szerint Orbán-kritikus, Rogán-ellenes, ám Lázár-barát) hangvétele miatt, különös tekintettel arra, hogy Spédert 2010 óta limitet nem ismerve tolta az állam pénzzel, lehetőségekkel és szabályozókkal.

Nincs új a Nap alatt: az érvek szinte ugyanazok, mint amikkel a szocik simfelték évtizedeken keresztül a 26 százalékos tulajdonukban volt Népszabadságot.

Ami szintén egyike lehet a mellékes hadszíntereknek. A 2014-es Ringier-VCP-váltás óta találgatás tárgya, hogy vajon miért támadt kedve Pecinának pénzt égetni az anyagi gondokkal küzdő médiacsomag átvételével? Magát képviseli, esetleg valaki mást?

A szálak – úgyis, mint a VCP tulajdonosi szerepe az FHB-ban, illetve az FHB finanszírozói szerepe a VCP Mediaworks-ében – rendre Spéder felé vezettek. Ami, ha igaz, azt jelenti, hogy a skandalum járulékos hasznaként nyúlható médiacsoport jóval terebélyesebb.

Ráadásul Pecina helyzete Spéderétől függetlenül is szorult: Ausztriában hűtlen kezelésre és sikkasztásra felbujtás miatt emeltek vádat ellene, mint a Hypo-Adria Bank privatizációs tanácsadója ellen. Az esetről – nem kevés spéderezéssel – a Pestisrácok tudósított, a cikk azonban hamar lekerült az oldalról.

A Figyelő egyenesen tudni véli, hogy azért, mert Pecina már átállt, az FHB-t pedig a titokzatos körülmények között nemrég privatizált MKB válthatja a Mediaworks finanszírozói között.

Az MKB Bank neve többször felmerült a Spéder-sztoriban, például úgy, mint ami esélyes lehet beugrani a Takarékbank központi helyére. Márpedig az MKB új tulajdonosairól szinte kizárólag találgatások jelentek meg. A kulcsszereplőnek a szakcikkek a Minerva Tőkealap-kezelő METIS nevű új alapját mondják.

Minerva történetesen a latin megfelelője a görögül Pallas Athénének nevezett istennőnek, Matolcsy György jegybankelnök kedvenc mitológiai személyiségének. Újságírók ezen túlmenően is gyanakodtak az MNB-alapítványok esetleges szerepére az ügyletben, az állítólagos közvetítő cég azonban cáfolt.

Akárhogyan is, Matolcsy mindenképpen a nyertesek közé sorolható. Bankfelügyeletként az MNB fontoskodik, bírságol az FHB háza táján, miközben az alapítványok giganyúlása, a Spéder-ügynek hála, lassan, de biztosan elvesztette közérdeklődés-jellegét.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom