MNB kontra Figyelő: ilyen az, amikor működik az újságírói forrásvédelem

Brückner Gergely  -- Fotó: Élet és Irodalom
Brückner Gergely -- Fotó: Élet és Irodalom

 

A Figyelő múltheti számában számolt be róla, hogy jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék azt az ügyészi indítványt, amely Brückner Gergely újságírót kötelezte volna forrásának felfedésére az akkor állami tulajdonba került MKB helyzetével kapcsolatos, az MNB és a Miniszterelnökség közti levelezés tartalmát ismertető 2015-ös Figyelő-cikk kapcsán. Az ügy igen fontos a sajtószabadság garanciái szempontjából, ezért – az érintett szíves hozzájárulásával – a bírói döntéseket közzétesszük és tartalmukat összefoglaljuk.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Az Átlátszó már az indulásakor belefutott egy komoly forrásvédelmi ügybe: 2011-ben az egyik alapítót a rendőrség kötelezte forrása felfedésére, illetve lefoglaltak tőle egy adathordozót.

Az ügyben végül alkotmányjogi panaszunk eredményeként az Alkotmánybíróság megállapította a törvényalkotói mulasztást a forrásvédelemmel kapcsolatos eljárási garanciák hiánya miatt, és kimondta, hogy „az újságírói források védelmének esetében a védelem tárgya az információt átadó személy és az újságíró közötti bizalmi viszony, és nem az információ zártan kezelése”. 2012 májusában aztán az AB döntése nyomán az Országgyűlés módosította is a médiaalkotmányt és a büntetőeljárási törvényt, részben az általunk kidolgozott törvényjavaslatot  véve alapul.

Így ma már csak a bíróság kötelezhet újságírót az információforrás felfedésére és az információforrás azonosítására alkalmas dokumentum, irat, tárgy vagy adathordozó átadására. A forrás nyomozó hatóság általi megismerésének együttes feltételei pedig a következők:

(a) három évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény felderítése érdekében folyik az eljárás,

(b) az eljárás lefolytatásához az információt átadó személy kilétének ismerete nélkülözhetetlen és az ettől várható bizonyíték mással nem pótolható, továbbá

(c) a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdek – különösen a bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel – olyan kiemelkedő, amely az információforrás titokban maradásához fűződő érdeket egyértelműen meghaladja.

Ezeket a rendelkezéseket kellett alkalmaznia a bíróságoknak Brückner ügyében azt követően, hogy a – tartalmában egyébként egyik érintett állami szerv által sem vitatott – cikk megjelenése után az MNB üzleti titok megsértése miatt a szivárogtatással kapcsolatban feljelentést tett, majd az újságíró a forrás felfedésére vonatkozó rendőrségi felhívást tanúvallomás alóli mentességére tekintettel megtagadta.

A Budai Központi Kerületi Bíróság eljáró nyomozási bírája, valamint a Fővárosi Törvényszéknek a döntést ügyészségi fellebbezés után helybenhagyó tanácsa pedig – a törvény szövege mellett az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatának tartalmára is támaszkodva – arra jutottak, hogy a forrás felfedésére kötelezés törvényi feltételei nem állnak fenn, így az ügyészi indítványt elutasították.

 

 

 

A bírósági döntésekben megállapított tényállás szerint Matolcsy György jegybankelnök 2014. december 9-én megkeresést intézett az MKB-ban fennálló állami tulajdonosi részesedés felett rendelkezési jogokat gyakorló Lázár János kancelláriaminiszterhez, amelyben a pénzintézet rossz pénzügyi, vagyoni helyzetére vonatkozó, üzleti titoknak minősülő adatokra hivatkozva a bank működőképességének fenntartása érdekében 75 milliárd forint összegű tőkeemelés végrehajtását kezdeményezte.

A tényállás szerint a levél tartalmát annak elküldése után, de még 2015. január 8-át megelőzően ismeretlen személy a Figyelő újságírója számára hozzáférhetővé tette. (Magát a levelet egyébként Brückner a tanúvallomása szerint nem látta, csak annak tartalmáról szerzett tudomást.) A Figyelő ezután 2015/1-2. számában a „Túlárazott állami bankvételek” című cikkben beszámolt a levél tényéről és a tőkeemelési javaslatról.

Az ügyben a büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen üzleti titok megsértése, azaz szándékos bűncselekmény miatt folyt, amelyet a Büntető Törvénykönyv három évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy a bíróságok az első törvényi feltétel fennállását megállapították.

Figyelemreméltó viszont, hogy az elsőfokú végzés kifejezetten utal arra, hogy a hitelintézeti törvény alapján a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség alá tartozó adatokra az üzleti titok védelme nem terjed ki. E kérdést azonban a büntetőeljárás során tartotta a nyomozási bíró vizsgálhatónak, és önmagában az üzleti titok megsértése elkövetésével kapcsolatos, az eljárást megalapozó egyszerű gyanút elegendőnek találta volna a forrás felfedésére vonatkozó ügyészi indítvány megalapozására.

A második feltétel tekintetében az ügyészség azzal érvelt, hogy a forrás ismerete azért nélkülözhetetlen az ügy feltárásához, mert annak hiányában a potenciális szivárogtató személye a lehetséges érintett személyek „nagyobb számára” tekintettel nem állapítható meg.

A bíróságok ezzel szemben – összhangban azzal, hogy a strasbourgi esetjog szerint ilyen esetben azt kell vizsgálni, hogy állt-e fenn alternatív lehetőség a nyomozó hatóságok előtt az ügy feltárására és azzal éltek-e – azt állapították meg, hogy az elkövető kilétének feltárására az ügyben kínálkozott volna más eszköz. A küldeményről tudomással bíró személyek köre ugyanis az MNB közlése, illetve a beszerzett tanúvallomás alapján csak az MNB felsővezetésére, titkárságukra és a küldemény előkészítésében és kézbesítésében közreműködő néhány személyre terjedt ki, a közel egy évig tartó nyomozás során azonban az ő meghallgatásukra az ügyben nem került sor.

Mindezek alapján nem állt tehát fenn az a feltétel, hogy az újságírói forrás ismerete nélkülözhetetlen, az így szerzett bizonyíték pótolhatatlan lett volna az ügy felderítése során: a bírósági döntések szerint az ügyben a sajtószabadság korlátozása csak a „kényelmesebb”, de messze nem az egyedüli megoldás lett volna. Az elsőfokú bíróság végzése ebben a körben azt is megjegyzi, hogy az ügyben az MNB-nél belső vizsgálatra sem került sor.

A bíróságok végül annak ellenére is vizsgálták a harmadik feltételt is, hogy az elutasító döntést már a második feltétel hiánya is megalapozta volna. Ebben a körben az ügyészségi érvelés azon alapult, hogy a cikk „bankpánik előidézését célozhatta, de önmagában is alkalmas volt a magyar állam mint tulajdonos érdekei, illetve a magyar bankrendszer működéséhez fűződő közérdek megsértésére”.

A bíróságok azonban – szintén az AB és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát követve – úgy ítélték meg, hogy az arányossági követelménnyel kapcsolatban a bűncselekmény tárgyi súlyát konkrétan, a maga egyediségében kell vizsgálni, aminek során az első feltétel kapcsán figyelembe vett büntetési tételkeret csak megközelítőleges támpont lehet. Ezért a bíróság azt vizsgálta, hogy milyen tényleges káros következményei lehettek a cikknek.

Mivel azonban bankpánikra nyilvánvalóan nem került sor (és ez egy állami tulajdonú bank esetében nem is volt reális kockázat), maga az MKB tényleges vagyoni hátrányról nem számolt be és még az ügyészség által csatolt, „MNB-közeli” tanúvallomás szerint is „csak a közepes kockázatok egy része materializálódhatott” az üzleti titok nyilvánosságra kerülése kapcsán, e következményeket a bíróságok nem találták olyan súlyúnak, amelyek indokolnák a sajtószabadság korlátozását.

A döntések e kérdést vizsgáló érveléséből az is egyértelmű, hogy az ügyben a felderítéshez fűződő, a bankrendszer stabilitásával kapcsolatos kiemelkedő érdek megállapításához független szakvéleményt tartott volna szükségesnek, ilyennel azonban az ügyészség nem támasztotta alá az indítványát.

A hazai alapjogi bírói gyakorlat legszebb arcát megmutató döntések tehát éppen azt tették, amiért hasonló ügyekben a bírói kontroll megléte alapkövetelmény: az elvi tételeket a konkrét ügy tényeivel összekötve, a tényállást összefüggéseiben feltárva döntöttek a sajtószabadság korlátozhatóságáról.

A hatékony bírói kontroll a konkrét ügyben azért is kiemelkedően fontos volt, mert a köztulajdonba került – és azóta újraprivatizált – bank pénzügyi helyzetével kapcsolatos, a cikkben szereplő információk közpénz és közvagyon érintettségére tekintettel egyértelműen a nyilvánosságra tartoztak. Így a hatékony újságírói forrásvédelem az információszabadság érvényesüléséhez is hozzájárult.

Kapcsolódó cikkeink

Közérdekű bejelentők Magyarországon és az EU-ban: mit ér nekünk, aki sokat kockáztat értünk?

Nem veszett ügy a forrásvédelem: jogi tanácsok norvégbűnözőknek

Újságírói forrásvédelem: működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere

Döntött az Alkotmánybíróság: atlatszo.hu – médiatörvény 1:0

Az ügyészség szerint nincs újságírói forrásvédelem

Természeten lehet majd olyan ügy, akár ugyanígy üzleti titok megsértésével összefüggésben is, amelyben az ügyészség hatékonyan bizonyítja, hogy más módon nem tudná felderíteni a bűncselekményt, mint ahogy olyan bűncselekmény is, amelynek súlya a bíróságok mérlegelése szerint is megalapozzák a forrásvédelem feloldását. Mindaddig azonban, amíg a bíróságok tartják magukat a most alkalmazott követelményekhez, a sajtószabadságot a forrásvédelem területén ugyanúgy nem fenyegeti komoly veszély, mint ahogy a Figyelő tényfeltáró cikkei sem fenyegették a magyar bankrendszert.

„Az üzleti titok sértés egy olyan környezetben értelmezendő, ahol egészen más titok derült ki. A hatóságok azt állították, hogy jó állapotban van az MKB, jó vétel volt az adófizetőknek, majd felbőszültek, amikor napvilágot látott, hogy valójában ők is tudták, hogy ez nem igaz. Ez volt a nagy titok, senkinek, sem a szivárogtatónak, sem az újságírónak nem származott üzleti előnye a titok – vagyis az igazság – megjelenéséből, és kárt sem szenvedett el senki.” – nyilatkozta Brückner Gergely az Átlátszónak.

Sepsi Tibor

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.