Bezárás
Belváros-Lipótváros

A jófiúk belvárosa? Stílushangolás és nyomozások az V. kerületben

A politikai krízissel fenyegető korrupciós ügyek, beindult nyomozások nyomán konszolidálni kezdett a Fidesz az V. kerületben. A muskátliosztás, fenyő- és sonkakedvezmény alighanem marad, s mintha Rogán is ott maradt volna a háttérben.

Készül az ország talán legerősebb közérdeklődéssel várt önkormányzati rendelete, az V. kerületi bérlakás-értékesítésről szóló. Helyi képviselőktől úgy értesültünk, hogy hamarosan elkészül a tervezet. Amennyiben, s erre most esély mutatkozik, a végleges változatba bekerülnek az ellenzék által szorgalmazott módosítások, amelyek szerint például a kerület a jövőben ragaszkodik a pályáztatáshoz, s csak azok a bérlők vásárolhatnak majd, akik meghatározott ideje, akár 5 éve folyamatosan használják ingatlanukat, illetve további éveket vállalnak – voltaképpen elismeri a kerület fideszes vezetése, hogy Juhász Péter (Együtt) helyi képviselő akcióinak jó oka volt.

Az ellenben már most is úgy fest, hogy a Rogán Antal fideszes parlamenti frakcióvezető polgármestersége idejéhez képest jelentőset változott a kerület vezetésének munkastílusa: a kifelé szóló proaktív bulvárbohóckodás éppúgy alább hagyott, mint a politikustársaknak szóló kivagyiskodás.

Korábbi cikkeink a Belvárosról

Ennél a nagyságrendű pénznél nincsenek pártszínek – Portik Tamás ingatlanokról, olajos alvilágról, politikai kapcsolatokról

Belvárosi ingatlanmutyi III.: a kofakirály örökségétől Portik Tamás letartóztatásáig

Belvárosi ingatlanmutyi II.: mi lenne Pintérből egy Rejtő-regényben?

Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán-Habony-Pintér tengely?

Elkötelezett konszolidáció a stílus finomodása vagy csak az ijedtség okozza a belvárosi ügyeket érintő feljelentések és nyomozások nyomán? – egyelőre csak találgatni lehet, bár a kerületi bennfentesek inkább az utóbbira tesznek, mondván, Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz) tapasztalatuk szerint voltaképpen Rogán strómanja, márpedig az új polgármester nem akar börtönbe kerülni.

Jelenleg két ügyben folyik nyomozás a kerületben. Rónaszéki László volt jegyző ellen hivatali visszaélés gyanújával – erről az eljárásról csak annyit tudni, hogy valahogyan összefügg a Belvárosban erős üzleti érdekekkel rendelkező Vizoviczki László és Portik Tamás elleni ügyekkel, úgy tudni az exjegyzőre történetesen Vizoviczki környezetének lehallgatása során terelődött a gyanú.

Minapi hír, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt rendelt el nyomozást a Fővárosi Főügyészség a főváros és az V. kerület közös projektje, a Budapest Szíve beruházás kapcsán. A 15 milliárd forintos, Budapest központját alapjaiban átszabó projekt ellen az EU csalás elleni hivatala (OLAF) kezdett kutakodni szabálytalanságokat sejtve, az ő bejelentésüket értelmezte feljelentésként az ügyészség – amely viszont megtagadta a nyomozást a kedvezményes ingatlanértékesítések ügyében.

Aki hisz abban, hogy ha háttérből is, de Rogán továbbra is rajta tartja a szemét egykori kerületén, az főképp a testület Fidesz-KDNP-s többségének habitusával érvel. Eddig sem voltak, most sincsenek közöttük markáns politizáló személyiségek – talán a rutinos expolgármester, Karsai Károly kivételnek mondható -, sőt, helyben azt tapasztalni, hogy sokukat meglepetésként érte, hogy az 1990 óta tartó helyi csönd és békesség után néhány hónap alatt országos hatósugarú botrányok epicentrumává vált a Belváros.

A kerület szavazóinak pártpreferenciája vonalzóval megrajzolható: a Vörösmarty tértől Északra bal-liberális, Délre konzervatív a többség, a két markáns ellenpont a történelmi hagyományok alapján liberális (de már a XIII. kerülethez tartozó) Újlipótvároshoz közeli Lipótvároshoz tartozó Falk Miksa utca, illetve a Magyar utca-Vámház körút környéke – a Fidesz szerencséje, hogy az északi fertályon kevesebb a lakó, több a közintézmény.

Ez azonban változhat, bár az irány és az arányok egyelőre nem jósolhatók meg: az Átlátszónak nyilatkozó helyi bennfentesek szerint a déli részen egyre több külföldi állampolgár telepedik meg, miközben az őslakosság elöregedik, kihal, ráadásul bizonyíthatatlan gyanújuk szerint erős a kerületi kamubejelentkezés is – utóbbi célja főképp nagy értékű belvárosi parkolási jog megszerzése, illetve adott esetben részesedés a bőkezű helyi juttatásokból.

Márpedig utóbbiaknak se szeri, se száma: tavasszal ingyen muskátlitő, húsvétkor kedvezményes sonkakupon, karácsonykor diszkont fenyőfa, akciós burgonya, a diákoknak ingyenbérlet és iskolakezdési támogatás igényelhető, a legnagyobb tétel pedig alighanem a nyugdíjasok fűtéstámogatása. Mindezt a csaknem 15 milliárd forintos működési és költségvetési bevételekkel kalkuláló 2015-ös költségvetés lehetővé is teszi (főképp az idegenforgalmi adóbevételnek köszönhetően), különösen hogy az állami nagyvonalúságnak köszönhetően az V. kerület is megszabadult tetemes hitelállományától.

Az osztogatás a jelek szerint hatásos is – legalábbis a helyi ellenzék szerint a Rogán-Szentgyörgyvölgyi rezsim erős bástyája a helyi szépkorú réteg (amire csak rácsatlakozott a szintén a kerületben működő, Rogánékkal kifejezett jó viszonyt ápoló Schmuck Andor-féle Tisztelet Társasága). E szavazóréteg jellemzően konzervatív, ugyanakkor a mérsékeltnek gondolt jobboldalra voksol, a radikálisoknak errefelé nemigen terem babér.

„Ez itt nem Ózd a csodák csodája” – fogalmazott munkatársunknak a Jobbik egyetlen helyi képviselője, Losonczy Pál. Ő egyébként pártja fajsúlyos politikusa, korábban a fővárosi közgyűlés tagja volt, a politizáló közegben ugyanakkor a mérsékelt hangvételű jobbikosok közé sorolják, az egyébként az egykori punk szubkultúrában is ismert képviselőt (aki jelenleg is zenél szabadidejében). Amúgy a Fideszben kezdett politizálni, s egyik alapító kisrészvényese volt a jelenlegi Simicska-zászlóshajó Hír Televíziónak.

A nyugdíjasok hozzáállásáról beszélve saját édesanyja példáját említi: „nem emlékezem, hogy Rogán vagy Puskás András akkori alpolgármester, de kettejük közül az egyik személyesen cipelte fel a mamámnak a krumplit a negyedik emeletre. Édesanyám annyira hálás azóta is, hogy bármit is mondanak Rogánról, rágalomnak hiszi” – idézi fel Losonczy, aki bár szkeptikus távolságtartással figyeli Juhász szélmalomharcát az ingatlanügyekben, hozzászólásáról, amelyet történetesen az Átlátszónak a témában rendezett kerekasztal-beszélgetésén tett nemrégiben, az sejlik föl, hogy nem tartja légből kapottnak képviselőtársa felvetéseit. Azt mindenesetre hangsúlyozta: a Jobbik annak idején nem szavazta meg az ingatlaneladásokat.

Rogán mindenesetre levonult a színpadról: utoljára az új önkormányzat ünnepélyes alakuló ülésén látták. Emblematikus harcostársai már korábban távoztak a helyi közéletből: a korábban biztosra vett Rogán-utódjelölt Puskás az állami tulajdonú Magyar Export-Import Bank Zrt. második embere lett, szürke eminenciásuk, Kertész Balázs a cégjegyzék szerint máig igazgatóság tag ugyan a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt.-ben, de kerületi forrásaink szerint szerepe mára elhanyagolható, ám korábban nagy volt a befolyása a kerület gazdálkodására.

Hármójuk kapcsolata a fidelitasos időkből ered – körükhöz sorolják még a jelenlegi frakciószóvivőt, Tuzson Bencét, akinek ügyvédi irodája más önkormányzatok mellett a Rogán-vezette Belvárosnak is dolgozott -, a későbbi jegybanki fb-tag Kertészt még a Kulcsár-üggyel kapcsolatban is emlegették: a K&H-féle brókerbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság ülésén legalábbis elhangzott, hogy ő lehetett a milliárdos sikkasztással vádolt bróker egyik fideszes kapcsolata.

Puskást és Kertészt a belvárosba ejtőernyőzött „óbudai lobbi” embereinek nevezik, előbbi fivére, Puskás Péter (Fidesz) jelenleg is alpolgármester a III. kerületben, ahol Kertész korábban helyi képviselő és kerületi Fidesz-elnök volt. Puskás András és Rogán a magánéletben is bizalmasok: mindketten a sokat emlegetett rózsadombi Pasa Park lakói, ráadásul az egyik ingatlanban Puskás és Rogán felesége tulajdonostársak.

Nincsen a közélet iránt érdeklődő ember a Belvárosban, aki Puskás választás előtti kivonását a rendszerből ne kimenekítésnek értelmezné, az mindenesetre tény, az új jelöltet, Szentgyörgyvölgyit viszonylag gyorsan megtalálták. Ő az ex-kisgazda Szentgyörgyvölgyi Péter fia – idősebb Szentgyörgyvölgyi az emlékezetes Orbánhű és Orbán-ellenes kisgazda-viaskodás idején az akkori-jelenlegi kormányfő szövetségesének bizonyult -, ő maga 2003 óta Fidesz-tag, a párt helyi mozgósítási kampánymenedzsere, a kerület városüzemeltető cégét vezette, a bulvárhírekbe úgy került, hogy kénytelenségből visszaadta azt a 30 hektáros bakonybéli szántó haszonbérletét, amit állami pályázaton nyert mint állítólagos helyi lakos. Testvére, Szentgyörgyvölgyi Gábor hitoktató és bútorrestaurátor szintén kerületi képviselő.

Az osztrák határ menti Szakonyfaluból származó Rogán tudatosan építette személyiségét a főváros szívében: 2002-ben a helyi Fideszben rendet teremteni érkezett a kerületbe, ahol kerületi frakcióvezető lett. Karrierje hajszálon múlott: 2002-es egyéni körzetében mindössze 5 szavazattal verte meg Horn Miklóst, az MSZP egyik helyi öreg rókáját. Innen azonban egyenes volt az út, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni zavaros időkben, 2006-ban polgármesterjelöltként győzött Steiner Pál (MSZP) ellenében, holott ekkor az MDF is indított ellenjelöltet, méghozzá a nem sokkal későbbi megfigyelési botrányban emlegetett Almássy Kornélt.

Rogán látványos arculatváltása – a szemüveges, kispaposan szigorú imázs urizáló világfivá változott -, az ügyesen használt bulvármédia mind a polgármestert szolgálta, akinek így minden esélye megvolt, hogy nagyot erősödve térhessen vissza főállásban az országos politikába 2014-ben. Csakhogy a botrányok közbeszóltak: még az országgyűlési választások előtt a Pasa Park ügye, majd később, s azóta is az ingatlanértékesítések hírfolyama. Mindennek még akkor sem tudni a végét, ha a rendőrség-ügyészség egyelőre következetesen elutasítja az ingatlanmutyi kivizsgálását. A botránysorozat mindenesetre alighanem amortizált Rogán és pártja népszerűségén, azt azonban még nem tudni, hogy ki az, aki nyert.

Juhász pártját, az Együttet továbbra is a parlamenti bejutási érték alatt mérik a közvélemény-kutatók, a helyi MSZP pedig nehezen szabadul a Rogánnal való együttműködés stigmájától. Két korábbi képviselőjük, Pásztor Tibor és Kovács Alex, akik maguk is vásároltak kedvezményes önkormányzati ingatlant, ma már nem tagjai a közgyűlésnek.

Jelenleg a fővárosi közgyűléses kitérő után a Belvárosba visszatért expolgármester Steiner a képviselőtestület egyetlen MSZP-s tagja. Őneki viszont az okozhat kellemetlen perceket, hogy az OLAF által kikezdett projekt programirányító bizottságának társelnöke volt a főváros részéről (a másik társelnök Rogán volt), igaz, Steiner környezetében megjegyzik, a csalás elleni hivatalnak a közbeszerzésekkel gyűlt meg a baja, az ellenben nem tartozott a politikus hatáskörébe. Azt pedig határozottan visszautasítják a politikus ismerői, hogy Steiner valamiféle féltékenységből blokkolta volna Juhász 2014-es polgármester-jelölti kampányát.

Mint mondják, a szocialista politikusnak az egyébként az Együtt-társelnök Szigetvári Viktor nevéhez fűződő úgynevezett koordinált indulással volt gondja (amúgy utóbb kiderült, nem alaptalanul). Ez ügyben éppenséggel a saját pártja budapesti vezetésével gyűlt meg a baja, mások mellett azzal a Molnár Zsolt volt fővárosi pártelnökkel, akinek az informális befolyását máig töretlennek mondják MSZP-s berkekben, s akivel amúgy Juhász is összeütközésbe került: ő az elsők között pedzette, hogy a jelenleg a T. Ház nemzetbiztonsági bizottságában elnöklő Molnár szabotálja a Fideszt kényesen érintő kampánytémák artikulálását.

Akárhogyan is, Steinert a budapesti szocik állítólag bezsarolták: ha nem áll bele a koordinált indulásba, nem adják át neki azt a meghatalmazást, amivel átveheti a neki szóló ajánlásokat a választási bizottságtól – magyarán fuccs még a képviselőjelöltségnek is.

Nagyon úgy fest tehát, hiába a Fideszt érintő kényes ügyek garmadája, az ellenzék inkább konszolidálásra szorulna, mint a kormányzó erők – az V. kerületben is.  Szentgyörgyvölgyiék amúgy valóban visszavettek: szünetel például az ingatlan-kiárusítás (ennek érdemét Losonczy és Steiner is a magáénak tudja). Csakhogy ezzel is lehet gond, az idei költségvetés ugyanis 1,4 milliárd forint úgynevezett felhalmozási bevétellel kalkulál – márpedig ez a tétel tudomásunk szerint az értékesítésből származó összeget takarja – ebben Juhász, úgy fest, tévedett: létezik betervezett bevétel e forrásból.

A nagyberuházások ímmel-ámmal folytatódnak, ami azonban soron következik, ismét vitákat válthat ki: a Szervita tér felújítása, amelynek tervezett 135 milliós költségét a helyi ügyekben jól értesült Város Szíve blog irreálisnak mondja, s emlékeztet, Rogán ígérete szerint a munkálatok már márciusban megkezdődnek.

Rádi Antónia

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom