Adatigénylések

Ingyen Gripen a népnek, milliárdok a Századvégnek: best of KiMitTud 2014

Felcsúttól Kazincbarcikáig, az MTVA-tól a TEK-ig: a KiMitTud közérdekű adatigénylő portál 2014-ben is a segítségünkre volt abban, hogy minél pontosabb képet kapjunk arról, mire költi az állam a közpénzt vagy milyen adatok, információk állnak egy-egy döntés hátterében. Az adatigénylésekből született cikkekből válogattunk.

1. Mészáros Lőrinc

Az év legviccesebb válasza közérdekű adat-igénylésre mindenképpen Mészáros Lőrinchez és a felcsúti jegyzőhöz köthető. Az Átlátszó 2014 tavaszán kérte ki a Felcsút polgármesterének vagyonnyilatkozatát. A jegyző, miután meggyőztük arról, hogy a vagyonnyilatkozattal komolyak a szándékaink, munkatársainkat fogadta a felcsúti polgármesteri hivatalban. Két kollégánknak meg is mutatta a vagyonnyilatkozatot, pontosabban az azt tartalmazó lezárt borítékot. Akkor meg kellett elégednünk ennyivel.

2. MTVA

Nem múlhat el év anélkül, hogy ne kérnénk ki közadatot a közmédiától. El kell ismerni azonban, hogy ez egyre könnyebb: míg korábban szinte kivétel nélkül a bírósághoz kellett fordulnunk az adatok kiadása miatt, manapság elég az igénylés benyújtása. 2014 év elején írtuk meg, hogy uniformizálódnak a rádióhírek, ugyanis az MTI dömpingáron adja a híreket a magánrádióknak és ezzel a lehetőséggel országszerte 27 magánrádió élt. Egy következő adatigénylésből már az is kiderült, hogy a híreket az akkor még kormányszóvivőként dolgozó Giró-Szász András volt cége szállítja. A megállapodás szerint a Strategopolis nettó 42 millió forintot kapott az MTVA-tól 2014-ben a hírblokkok elkészítésére.

Amit még nem csináltunk: adateltitkolásért feljelentjük a közmédia-óriást from atlatszo.hu on Vimeo.

Egy másik fontos, az MTVA-hoz köthető adatigénylés témája a Kunigunda utcai székház megvásárlására felvett hitelre vonatkozó szerződés volt. Az első fokú ítélet már 2014. februárban megszületett, a jogerős ítéletre azonban szeptemberig kellett várni, a végül megkapott dokumentumok pedig azóta már felkerültek az Átlátszó honlapjára is.

3. Kamarai hozzájárulás

Nem tagdíj, de kötelező fizetni – az úgynevezett kamarai hozzájárulást 2012. január 1-jétől kell minden cégnek befizetnie a gazdasági kamaráknak, attól függetlenül, hogy tagok-e vagy sem. A kamarák szerint olyan szolgáltatásokat nyújtanak a díj fejében, mint a tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben, üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés. Mi pontos adatokat szerettünk volna megtudni arról, hogy mennyi összeg folyt be és hogy azt mire költötte például a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Az adatigénylésre azt válaszolta a kamara, hogy szerintük nem közpénzről van szó, ezért nem kötelesek adatokat kiadni. Az első fokú bíróság nekünk adott igazat: a kamara közfeladatot lát el, így a kért információkat ki kell adnia a BKIK-nak.

4. Olimpiai jutalmak

Több mint egy évbe telt, míg az Átlátszónak végre sikerült megszereznie az olimpiai jutalmak listáját, vagyis hogy mennyit fizetett az állam a jól szereplő versenyzőknek, edzőknek, sportszakembereknek. A minisztérium, ahogy csak tudta, húzta az időt, végül azonban kénytelen volt kiadni a kért adatokat. Ebből kiderült, hogy az aranyéremért 35 millió forint járt, az edzők és sportszakemberek pedig a versenyzőnek járó összeg 60 százalékát kapták (az öttusa esetében a 70 százalékát):

5. Kazincbarcika

A kazincbarcikai önkormányzat – az MTVA-hoz hasonlóan – visszatérő alanya az Átlátszó adatigényléseinek. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) már kétszer is bepanaszoltuk őket a nem teljesített adatigénylések miatt. A NAIH határozatot adott ki arról, hogy a város jogsértően titkolózik és felszólította az önkormányzatot az adatok kiküldésére. Ősszel egy újabb határozatot adott ki, ezt követően kiderült, hogy Kazincbarcika 62 millió forintot költött kommunikációra, például egy olyan időkapszulára, amely 40 évre készült, de már most párásodik.

6. Gripen

A Ferencváros új stadionjának avatóünnepségén az összegyűlt nézők legnagyobb ámulatára a magyar honvédség 3 JAS 39 Gripen vadászgépe is elhúzott az égen. Az ügyben elküldött közérdekű adat-igénylésekre adott válaszokban olvasható, hogy a Gripenek „szerepeltetéséhez”se papír, se külön szerződés nem kellett. Az FTC egyszerűen írt egy levelet a Honvédelmi Minisztériumnak, ahol kitalálták, hogy összekötik a kellemeset a hasznossal és kiképzési feladat keretében repülnek át a Gripenek a stadion felett. Plusz költséggel ez nem járt a sportklubnak, ingyen kapták a látványosságot.

7. Vida Ildikó

Az év (legnagyobb) botránya a NAV-elnök Vida Ildikó Amerikából való kitiltása, amely úgy tűnik, hogy 2015-ben is elég muníciót fog szolgáltatni az újságíróknak, politikusoknak, diplomatáknak egyaránt. Az Átlátszó ezzel kapcsolatban szerette volna kikérni az adóhivataltól Vida Ildikó szakmai önéletrajzát, hogy megtudjuk, hol tanult és hol dolgozott, mielőtt a NAV élére került. Az adóhivatal elutasította a válaszadást, arra hivatkozva, hogy a kért információk a közpénzből fizetett adóhivatali vezetőről nem számítnak közadatnak és nem nyilvánosak.

Horváth András: Európai cégek és multik is érintettek korrupciós ügyekben from atlatszo.hu on Vimeo.

8. TEK

2013 nyarán a Duna mentén hatalmas árvíz volt szerte Európában és az árhullám miatt Magyarország területén is különleges intézkedésekre volt szükség. Az árvízi védekezésbe a civilek és a katasztrófavédelem mellett a Terrorelhárító Központ (TEK) is beszállt. Kíváncsiak voltunk, hogy mennyibe került az adófizetőknek ennek az elit alakulatnak a bevetése és így adatot igényeltünk. Némi pereskedés után aztán választ kaptunk kérdéseinkre, így megírhattuk, hogy a védekezés 8 napja alatt a TEK szolgálatot teljesítő 722 fős állományának másfél millió forintért vásároltak ruházati felszerelést, szúnyogriasztóra 435 ezer forintot költöttek, étkezésre pedig 3,7 millió forintot, ebből jutott csokira és energiaitalra is.

9. Reklámadó

Mint oly sok más fontos törvényt az elmúlt 4 év során, a reklámadót is villámgyorsan terjesztették be az Országgyűlés elé és ugyanilyen gyorsasággal el is fogadták azt. A reklámadóval leginkább az RTL Klub járt rosszul, amely azóta jóval kormánykritikusabb hangnemre váltott a híradóban. Az Átlátszót nagyon érdekelte, hogy a törvény megalkotását milyen előzetes vizsgálatokra alapozta a kormány, ezért a Miniszterelnökségtől kikértük a háttértanulmányt. Két hónap várakozás után meg is kaptuk és kiderült, hogy a kormány még csak azt sem tudja megbecsülni, mekkora lesz az állam bevétele a reklámadóból.

10. Műtárgyak

2014. augusztusban írtunk arról, hogy a Szépművészeti Múzeumtól kikértük azon műtárgyak listáját, amelyeket 2010. január és 2014. május között adtak letétbe. Ekkor derült ki, hogy ugyan a kölcsönadást iktatják, de külön listát nem vezetnek róla, ráadásul külön kölcsönzési szabályzat sincs. Így fordulhat elő az, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalban, a KSH-nál vagy az Állami Számvevőszéken is van több olyan műtárgy, amelyet ott őriznek, teljesen ingyen, de például a Magyar Ügyvédi Kamara is 15 ezer forintot fizet havonta 8 darab, összesen 118 millió forintra biztosított festményért. A helyszínekből adódóan ezeket a műtárgyakat a nagyközönség helyett csak egy szűk kör láthatja.

+1. Századvég

Ugyan eredményét tekintve ez már inkább a 2015-ös év egyik fontos adatigénylési ügye lesz, de mivel 2012 decembere óta húzódik az ügy, nem mehetünk el mellette szó nélkül. Azóta nem adja ki ugyanis a kormány, hogy milyen munkáért fizet súlyos milliárdokat a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek. Az információszabadságról szóló törvény szerint az a jogi személy, amely az államháztartás alrendszerébe tartozó valamely személlyel pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan bárki számára tájékoztatást adni. Éppen ezért a Századvégtől kikérjük a 2010. január 1-jétől összes közpénzből finanszírozott szerződések másolatát, a kifizetések teljesítési igazolásait és a teljesítés során átadott iratok felsorolását, ha már került sor teljesítésre. Az eredmény, reméljük, hamarosan olvasható lesz az Átlátszón.

D. Kovács Ildikó

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás