Adatigénylések

Első fokon nyilvános a külügyérek listája: atlatszo.hu – Külügyminisztérium 1:0

A hatályos törvények szerint a minisztériumoknak minden hónapban a Magyar Közlöny mellékletében közzé kell tenniük, kiket neveztek ki köztisztviselőnek vagy minisztériumi vezetőnek, illetve kiket mentettek fel állásukból. A szabály azt a célt szolgálja, hogy mindenki megtudhassa, kik azok a köztisztviselők, akik közpénzekből közügyeket intéznek. Ezt a kötelezettséget ugyanakkor csak néhány minisztérium teljesítette rendszeresen, mások valószínűleg megfeledkeztek róla, ezért idén év elején egyben közölték másfél évnyi személyi változásaikat. A Külügyminisztérium azonban még ekkor is csak statisztikai összesítést közölt a személyi állományáról, egyszerűen nem volt hajlandó teljesíteni törvényes közzétételi kötelezettségét.

Éppen ezért adatigényléssel fordultunk a KüM-höz, hogy ha már törvénysértően nem teljesíti a kötelezettségét, mi megtehessük helyette. A tárca megtagadta a kért adatok közlését, ezért bírósághoz fordultunk.

A tárgyaláson egészen elképesztő érveléssel próbálkozott a minisztérium: egyfelől azt állította, hogy nem rendelkezik a kért „adatbázissal” (!), másfelől pedig arra hivatkozott, hogy a kért adatokat külföldi titkosszolgálatok  felhasználhatják. Az igényelt adatokkal a KüM nyilvánvalóan rendelkezik, ezért erre nem is vesztegetünk különösebb szót. A titkosszolgálatos érvelés azért meglepő, mert (1) ami védett adat, azt államtitokká kell minősíteni, de ez jelen esetben nem történt meg, (2) a kért adatok a minisztérium épületének névtábláiról is leolvashatóak, (3) ha diplomáciai fedésben dolgozik egy hírszerző, akkor a KüM-ös fedőállása éppen attól fedőállás, hogy nyilvános, aminek a fedésében, rejtve dolgozik az érintett személy.

És a legfontosabb: a törvényeket mindenkinek be kell tartania. A KüM-nek is. Ha azt mondja a törvény, hogy ezeket az adatokat közzé kell tenni, akkor azokat a minisztérium nem titkolhatja el. Az állami szervek egyszerűen nem tehetik meg, hogy kényük-kedvük szerint válogatnak abban, melyik jogszabályokat tartják be, és melyiket nem.

A bíróság osztotta az álláspontunkat, a pert elsőfokon megnyertük.

Az adatigénylést letöltheti itt. (PDF)

A megtagadást letöltheti itt. (PDF)

A keresetlevelet letöltheti itt. (PDF)

A tárgyalási jegyzőkönyvet letöltheti itt. (PDF)

Az elsőfokú ítéletet letöltheti itt. (PDF)

 

 

Megosztás