Merre tart a varsói gyors? – választások Lengyelországban

„Átgázolt rajtunk a varsói gyors” – mondták 1994-ben a fideszes politikusok, amikor Lengyelország után Magyarországon is visszatértek a hatalomba az egykori kommunisták. „Lesz még Varsó Budapest” – jósolta 2011-es veresége estéjén Jarosław Kaczyński. A két ország politikusai azóta is sűrűn hivatkoznak egymásra, kérdés, hogy ma este ki teheti ezt elégedettebben.

Ma választ Lengyelország. A fő kérdés leegyszerűsítve így hangzik: kormányon marad-e a konzervatív-katolikus, Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS), vagy visszatér a hatalomba Donald Tusk és a jobboldali-liberális Polgári Platform? (KO)? Részleteiben nézve a lengyel politikát ugyanakkor további kérdések merülhetnek föl. Nyer, de koalícióra kényszerül a PiS, és beveszi-e társnak a szélsőjobboldali Konföderációt? Amennyiben Tuskék nyernek, képesek lesznek-e tartós koalíciót létrehozni a kisebb baloldali és centrista szervezettel?

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Nyilván a különböző forgatókönyvek megvalósulása másként hat ma még eldöntetlen ügyekre. Így például arra, hogy mi történik a Lengyelországgal szemben folytatott uniós jogállami eljárással. És ha akár a PiS győzelme miatti fölöslegességérzés (hogy tudniillik: ilyen módon nem lehet megregulázni a tagállamokat) tudatában, akár a KO kormányra kerülése következtében Brüsszel eláll az eljárás folytatásától, akkor ez milyen hatással lesz a hasonló magyar eljárásra. Egyáltalán, ha Kaczyński győz, helyreáll-e a az ukrán háború miatt megingott PiS-Fidesz-barátság, vagy marad az udvarias, de hűvösebb viszony? Netán Tuskék érkezésével Varsó lesz Budapest legnagyobb kritikusa az Unióban?

A lengyel-magyar egymásra hivatkozások amúgy is szerves részét képezik mindkét ország közbeszédének. Csupán a legújabbkori történelmet nézve már a rendszerváltás is a kölcsönös példaadással indult. Mind a Duna, mind a Visztula partján sorra készültek a különféle tervek az átmenet lehetséges közbenső módjairól, azaz egy olyan kompromisszumos állapotról, amely a hatalmat birtokló állampártokat is megnyugtatja, és elhessegeti egy polgárháború rémképét. Ennek érdekében – és a javában zajló sztrájkok elcsitítására – 1989 tavaszán a Lengyel Egyesült Munkáspárt megállapodott a tárgyalások idején még illegális Szolidaritás Szakszervezettel egy részlegesen szabad választásban. Ennek értelmében a lengyel parlament, a Szejm helyeinek harmadáról, és az akkor újjászervezett Szenátus egészéről dönthettek a szavazók.

Akiket a varsói gyors elcsapott

Magyarországon ekkor folytak a háttéregyeztetések az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP közti tárgyalások megkezdéséről, Kis János filozófus, a demokratikus ellenzék vezéralakja, később az SZDSZ első elnöke pedig a következőket írta a Beszélőben:

„Már ismert egy lehetséges megoldás, a lengyel: a két fél előre megosztozik a mandátumokon (legalábbis az alsóház esetében, az újra létrehozott szenátus székeiért szabad a verseny). Ez a formula megnyugtathatná az MSZMP-t. Ám jóllehet a Szolidaritás elfogadhatta, a magyar ellenzék helyzetében súlyos hiba volna elfogadni. Lech Walesa nem a júniusi választásokon válik a lengyel munkásság vezetőjévé. Egy páratlanul nagy tömegmozgalom csaknem tíz évnyi kemény küzdelmei vannak mögötte. Nyugodtan mondhatja híveinek, hogy egyelőre be kell érniük az alsóházi mandátumok maximum 35 %-ával. Lesznek, akik így is elfordulnak a Szolidaritástól, máris látható, hogy a mozgalom törzséről leszakad egy radikális ág. […] Ám a Szolidaritás mégiscsak hatalmas, harcedzett mozgalom, ki fogja állni a próbát. Más a helyzet a jóval kisebb és fiatalabb magyar ellenzékkel, melynek csak egy elenyésző töredéke küzdötte végig a 80-as éveket. […] nem arra van szükségünk, hogy minden áron növeljük parlamenti székeink számát. Olyan képviselőkkel, akik nem a nép bizalmából lesznek képviselők, úgysem mennénk semmire. Nekünk a választások arra kellenek, hogy egyértelmű társadalmi megbízatást szerezzünk. Nem azért kell tehát ragaszkodnunk a szabad választásokhoz, mintha erősebbek lennénk a Szolidaritásnál, s ezért megengedhetnénk magunknak, hogy többet követeljünk nála. Kénytelenek vagyunk elutasítani a kompromisszumot, melyet a Szolidaritás elfogadott, mert gyengébbek vagyunk”.

Magyarországon végül 1990-ben, Lengyelországban 1991-ben tartottak szabad választást – mindkét helyen az uralkodó kommunista párt súlyos bukásával. Mely pártok utódai azután a lengyeleknél ’93-ban, nálunk ’94-ben retúrjeggyel tértek vissza a hatalomba. Ezt a párhuzamot emelte ki a magyar választás éjszakáján egy fiatal pártelnök, bizonyos Orbán Viktor, aki azt hangsúlyozta az akkori megrendítő erejű vereségkor, hogy sikertelenül próbálták megállítani a varsói gyorsot, azaz a volt kommunisták visszatérését a hatalomba. Ezt a magyarázatot azután a Fidesz többi politikusa is átvette.

A Népszabadság 1994. május 14-i tudósítása. Kósa Lajos ekkor még a liberálisoknak kampányolt. Forrás: Arcanum

A két ország politikai élete ugyanakkor legalább annyira mutat hasonlóságokat, mint különbségeket. Magyarországon eddig az összes kormányzati ciklus teljes volt, Lengyelországban kétszer is előrehozott választásokra került sor. Itthon 2006-ban fordult elő először, hogy a választók nem buktattak kormányt, vagyis a hivatalban lévők meg tudták hosszabbítani mandátumukat, Lengyelországban erre 2011-ig kellett várni. viszont a lengyeleknél előbb bekövetkezett az, hogy a nagy jobboldali, sokak által populistának nevezett párt ellenfele nem baloldali, hanem magát polgárinak definiáló szervezet. A helyzet annyiban amúgy faramuci volt, hogy míg a Fidesz deklarált testvérpártja a PiS, addig legnagyobb ellenfelével, a Polgári Platformmal volt azonos európai pártcsaládban, az Európai Néppártban egészen 2021-ig.

A lengyel politikai élet hektikussága a magyarhoz képest azon is lemérhető, hogy míg nálunk heten töltötték be a rendszerváltás óta a kormányfői posztot, Lengyelország már a 16. miniszterelnöknél jár. Az első hosszabb kormányfői periódus a lengyeleknél éppen Tusk miniszterelnökségére esett, aki hét évig töltötte be a hivatalt. Az ezüstérmes a mostani kormányfő, Mateusz Morawiecki, aki ha nyer a PiS, és nem mozdítják el posztjáról, a leghosszabb ideig állhat a minisztertanács élén a Harmadik Lengyel Köztársaságban. Az idáig vezető út, tehát, hogy ez lehessen a választás egyik tétje, szintén nem nélkülözi a magyar áthallásokat. Amikor 2011-ben a PiS sikertelenül próbálta visszaszerezni a kormányzást, a bukott választás éjszakáján Kaczyński – aki maga is volt közel másfél évig miniszterelnök, míg testvére, a tragikus sorsú Lech Kaczyński az államfői posztot töltötte be – azzal vigasztalta csalódott híveit, hogy lesz még Varsó Budapest.

Lengyel, magyar, két jóbarát

Kaczyński szavai annyiban valóra váltak, hogy 2015-ben földrengésszerű győzelmet aratott pártja a választáson. S bár 2018-ban a következő helyhatósági választás eredményei azt mutatták, hogy a PiS gyengült, a ’19-es parlamenti választást ismét magabiztosan nyerte. A választást egy napon tartották a legutóbbi magyar önkormányzati választással, amelyet a magyar ellenzék győzelemként ünnepelt, noha ténylegesen – térvesztése ellenére – a Fidesz nyert. A választás estéjén Orbán Viktor azzal fejezte be beszédét kissé levert hangulatú támogatói előtt, hogy gratulált lengyel szövetségeseinek a választási diadalhoz. Erre akkor a magyar elemzők közül kevesen figyeltek föl, noha a párhuzam ismét adta magát, s jelezhette előre a 22-es választás végeredményét. Annak a választásnak az eredményét, amelyre a magyar ellenzék többek közt azzal készült, hogy a finisre Donald Tuskot hívta el fölszólalni ünnepi rendezvényére. Tusk vélhetően a mai eredmény miatt jobban izgul, mint a másfél évvel ezelőttiért.

A Politico felmérése

Ám hogy ezúttal mi lesz, szinte megjósolhatatlan. A lengyel közvélemény-kutatások szoros eredményt mutatnak, de ha máskor nem, hát a legutóbbi szlovákiai választáskor megtanulhattuk, az előrejelzések és a voksolás két külön műfaj. Ráadásul a lengyel intézetek jelentősen pártosak, kimutatásaik sokszor rögzítenek vágyakat. Értelmezésükhöz pedig azt is tudni kell, hogy a lengyel választási rendszer hasonlít a 2010 előtti magyarra, vagyis nincs országos lista, hanem a megyei listáknak megfelelő vajdasági listára adják a voksukat a választók, ez pedig torzít a győztes javára.

Hont András

Infografikák: Átlátszó / Szabó Krisztián. A cikk elkészítéséhez az archív anyagokat az Arcanum adatbázisa szolgáltatta.