dezinformáció

Heti dezinfó – A járványhelyzetet egészségügyi diktatúra létrehozására használja a Nyugat

Új hét, újabb álhírek! Legfrissebb dezinformációs összefoglalónkból kiderül, hogy mi köze a Nyugatnak a sátánizumushoz, miért jelentenek veszélyt a liberálisok a kereszténységre, de a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek is szóba kerülnek. Itthon pedig egy manipulált fővárosi plakáté volt az álhírek főszereplője.

 

Támogatási kampány

Nemzetközi dezinfó

Az EUvsDisinfo heti hírlevele ismét összegyűjtötte a legfontosabb dezinformációs narratívákat. Ezek egy része továbbra is a Navalnij-üggyel foglalkozik, de ezúttal új üzenetek is megjelentek a Kreml-barát média kommunikációjában. A legtöbb álhír ezúttal az EU ellen irányult: hallhattunk például arról, hogy Oroszországnak sajnálatos módon több diplomatát is ki kellett utasítania, mivel illegális tüntetéseken vettek részt.

A járványhelyzet is újabb alkalmat szolgáltat az EU-ellenes üzenetek terjesztésére. Az egyik álhír szerint például az Európai Bizottság teljesen megalapozatlanul vádolja az oroszokat és Kínát a koronavírussal kapcsolatos dezinformáció terjesztésével, hiszen semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni ennek alátámasztására. Úgy tűnik, a Kreml-barát média hajlamos megfeledkezni arról a tényről, hogy épp az állami irányítású RT, valamint Sputnik nevéhez fűződött több összeesküvés-elmélet, és később megcáfolt hamis állítás is. Az elmúlt hónapok során az EUvsDisinfo adatbázisa több mint 700 álhírt azonosított a témában.

A koronavírus-járvány a konteókban is népszerű téma volt a héten: azt látjuk, hogy továbbra sem csökken a népszerűsége azoknak az összeesküvés-elméleteknek, amelyek mesterségesen létrehozott vírusról számolnak be. A friss álhírek szerint Olaszország és más nyugati országok szándékosan terjesztették el a vírust annak érdekében, hogy egészségügyi diktatúrát hozzanak létre, teljesen uralmuk alá hajtva a megfélemlített lakosságot. Velük ellentétben Trump és Putyin a félelem megfékezésére fókuszált, így visszaállítva országuk stabilitását.

Forrás: EuvsDisinfo

A legabszurdabb álhíreket a végére tartogattuk: a Geopolitica.ru állítása szerint a liberálisok veszélyt jelentetnek a kereszténységre, mivel mindenáron meg akarják akadályozni az embereket hitük gyakorlásában, ezzel gyakorlatilag folytatva a keresztényüldözés évezredes hagyományát. De nem ez az egyetlen példa a dekadens, hanyatló erkölcsű Nyugat ábrázolására: egy másik dezinformációs mese például azzal riogat, hogy a posztszovjet térségben sikerült elérni, hogy a fiatal nemzedék tagjait sátánizmusra, hedonizmusra és erkölcstelenségre tanítják a modern nyugati tudományok hívei.

A túlzó, sokszor szinte minden valóságtartalmat nélkülöző állítások használata nem ritka a dezinformáció terjesztésekor, ennek pedig egyszerű oka van: a szélsőséges érzéseket kiváltó, megütközést keltő tartalmak több ember figyelmét felkeltik, így hatékonyabban, szélesebb körben képesek terjeszteni az álhíreket.

Hazai dezinfó

A hazai színtér is bőven tartogatott izgalmakat a héten: az egyik példa az a Facebookon terjedő manipulált fotó, amire Karácsony Gergely hívta fel a napokban a figyelmet. A történet háttere, hogy a főváros nemrég tájékoztatási kampányt indított, amiben az oltást fontosságát hirdette, így több plakát is megjelent a közterületeken ezzel az üzenettel. Valaki azonban úgy gondolta, hogy jó ötlet megszerkeszteni egy kicsit a 7. kerületben található plakátot, és pár betű kihagyásával megváltoztatni annak jelentését.

Forrás: Facebook/ Karácsony Gergely

A manipulált fotó viharos gyorsasággal terjedt el a közösségi oldalakon, különösen a Fidesz szavazóbázisának körében. Mi több mint 60 posztot számoltunk össze, amelyek még azután is sorra jelentek meg, hogy kiderült: nem valódi a fotó. Az enyhén szólva is problémás „átírásra” a kommentek tanúsága szerint sokan úgy tekintettek, mint újabb bizonyítékra, ami a városvezetés, és általánosságban véve az ellenzék alkalmatlanságát mutatja.

Karácsony posztjában felhívta a figyelmet arra, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket, valamint kifejtette, hogy felháborítónak tartja, hogy valaki a járványhelyzetben gúnyt űz ilyen témából, főleg, hogy az elmúlt napokban ismét emelkedett a fertőzésszám a fővárosban.

A Pesti Srácok is írt az esetről, ők azonban valószínűleg kevésbé tartották problémásnak a hamisítást, mivel így fogalmaznak: „A Columbo Szakkör tehát megállapítja: Karácsonyék csapata ennyire még nincs a padlón, így innen is üdvözölhetjük a tréfás kedvű Photoshop-bajnokot!” De a 888.hu is felkapta a történetet, egy meglehetősen ízléstelen cikk formájában:

Forrás: 888.hu

A manipulált fotó jól bizonyítja, hogy milyen könnyű álhíreket terjeszteni az interneten meglepően kis energiabefektetéssel, és azt is megmutatja, hogy a fotók manipulációja laikus szemmel nem mindig ismerhető fel egyszerűen.

A közbeszerzések átláthatósága is előtérbe került a héten, méghozzá Bánki Erik, a Parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke jóvoltából.  Bánki az ATV műsorában reagált a Reuters cikkére, ami arról számolt be, hogy az EU a magyar közbeszerzések módosítását követeli a visszaélések megelőzése érdekében. A lap úgy értesült, hogy az Európai Bizottság még azelőtt szükségesnek tartaná a csalások visszaszorítását, hogy hazánk megkapná a rá eső részt az EU helyreállítási alapjából. Bánki a műsorban ezt így kommentálta:

„A Magyarországgal szemben kimutatott 4%-os problémahányados abból ered, hogy Magyarország 99 %-ban tölti fel a közbeszerzési eljárásokat az Európai Bizottság honlapjára, egy csomó ország ebben jóval elmarad tőlünk… Az átláthatóságunk az élmezőnyben van, erre faragunk rá.”

Természetesen a kormányközeli lapok is fontosnak érezték annak bizonyítását, hogy semmi probléma nincs a magyar rendszerrel. A 888.hu azt fejtegette, hogy „bármit mond a Reuters, nem, hogy nem problémás, de Európában élenjáró a hazai közbeszerzési rendszer.” Majd jött a jól bevált taktika, a fake news-ozás.

Szopkó Zita

Címlapkép: EUvsDisinfo

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2