![Tjv](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2024/07/tjv-300x180.png)
Igazi és AI-generált influencereket is bevet Kína a Tajvan elleni információs háborúban
Tajvani forrásaink szerint a TikTok központi szerepet kap abban az információs hadviselésben, melynek célja a sziget szuverenitásának aláásása.
Az év vége az összegzés időszaka, ezért összegyűjtöttük, hogy melyek voltak azok az álhírek, amelyek a nemzetközi és hazai közbeszédet uralták 2020-ban. Szó lesz a koronavírusról, Sorosról, és a legabszurdabb összeesküvés elméleteket is bemutatjuk. Dezinformációs összefoglalónk következik!
Az aktuális dezinformációs trendek mellett az EUvsDisinfo az év végéhez közeledve a leggyakoribb idei álhíreket is összegyűjtötte. Beszédes, hogy 2020-ban több mint háromezer, az oroszbarát médiához köthető dezinformációs mese gyűlt össze adatbázisukban, amelyek jelentős része a koronavírus járványhoz köthető.
Januárban, a vírus megjelenésekor olyan elméletek kezdtek el terjedni a Kreml-barát médiában, hogy az új vírust a NATO biolaborjaiban feljesztették ki, a háttérben pedig politikai és gazdasági célok állnak. Hasonló, nem kevésbé abszurd állítás volt az, hogy a vírus kizárólag a kínai lakosságot veszélyezteti, ugyanis a kínai DNS-re szabták.
Az álhírek többsége összeesküvés-elméleteket mutatott be arról, hogy a vírust mesterségesen hozták létre az emberiség irányítása érdekében, de jó pár olyan dezinformációs mese is elterjedt, amelyek igyekeztek elbagatellizálni a pandémia súlyosságát.
A járvánnyal kapcsolatos dezinformációs narratívák hatását kiválóan mutatja, hogy egy március és május között végzett felmérés szerint az oroszok 23%-a, azaz csaknem negyede nem hisz a vírus létezésében.
Forrás:EUvsDisinfo
Később azonban az orosz üzenetek irányt váltottak: ősztől a Sputnik-V vakcina népszerűsítése egyre több álhírveb jelent meg. Ezzel párhuzamosan pedig lejárató kampány indult a nyugati oltóanyagok ellen. A legfrissebb álhír a témában az, hogy az Európai Gyógyszerügynökség tárgyalásokat kezdeményezett az orosz vakcina fejlesztőivel. A valóságban egyelőrenincs szó a vakcina forgalomba hozataláról az európai piacon.
Másik, szintén gyakran visszatérő téma az Alekszej Navalnij elleni merénylet volt, ami több, mint 170 álhírben szerepelt. A narratívák változása itt különösen figyelemre méltó: a történtek után az oroszbarát médiumok első reakciója a tagadás volt, ezt követte a gúnyos, kételkedő hangnem, majd a bűnbakkeresés. Ekkor a dezinformációs mesék leggyakrabban oroszellenes uszításról szóltak, de az sem volt ritka, hogy úgy állították be a történteket, hogy szándékosan megrendezték a támadást.
A belarusz tüntetési hullám is fontos szerephez jutott idén, nagyjából 320 álhírt lehetett olvasni az eseményekről. A fő irányvonal ebben az esetben is a bűnbakkeresés volt: a belarusz állami média orosz segítséggel tökéletes ellenséget talált az EU, a NATO, az európai feministák, vagy épp Ukrajna képében, azzal vádolva őket, hogy valójában ők a tiltakozáshullám kitervelői.
Az Egyesül Államok is előkelő helyen végzett a listán a körülbelül 140 dezinformációs mesének köszönhetően, amelyek elsősorban a Black Lives Matter mozgalomhoz és az elnökválasztáshoz kapcsolódtak. A tüntetéshullám kapcsán a hírekben megjelent Soros György neve is, mint a zavargások mögött álló vezető, de sok álhír Amerikai széthullását vizionálta az elnökválasztás után. A választás eredményei kapcsán pedig azok a hangok erősödtek az oroszbarát médiának (és persze Trumpnak) hála, amik csalást kiáltottak Joe Biden győzelme után, és manipulált eredményekről beszéltek.
Forrás: EUvsDisinfo
Azonban nemcsak azok a hírek érdekesek, amelyek valós eseményeket mutatnak be félrevezető, vagy teljesen valótlan módon, a bizarr összeesküvés-elméletek is hasonló figyelmet érdemeltek.
A globális elit ördögi tervei a világ leigázására, a Nyugat összeomlása, a folyamatos erkölcsi hanyatlás csak a jéghegy csúcsa volt, a gender-kérdés és a szexuális orientáció is sok álhírben kapott szerepet. Hallhattunk például arról, hogy a dánok nyíltan zoofilok, Ukrajnában pedig már 14 éves kortól bárki megváltoztathatja a nemét, méghozzá szülői beleegyezés nélkül.
A koronavírus pedig egyértelműen tarolt az összeesküvés-elméletek terén i. Olyan történetek láttak napvilágot, hogy a vírus az űrből érkezett bolygónkra, és a széllel terjed, illetve hogy egy biológia fegyver, amit azért hoztak létre, hogy meddővé tegyék az embereket.
A hazai színtéren leggyakrabban Soros neve merült fel az álhírekben, ez azonban talán nem okoz sokaknak meglepetést, ismerve a kormány kommunikációs stratégiáit. Áprilisban például azzal riogattak a kormányközeli médiumok, hogy a forint gyengülésének hátterében Soros ördögi terve áll, aki a járványhelyzetet kihasználva pénzügyi támadásra készül. Az uniós költségvetés jogállamisági kritériuma kapcsán is előkerült az amerikai milliárdos neve, méghozzá abban a kontextusban, hogy Soros ismét hazánkat támadja, vagy épp hogy Európa eladósítására törekszik.
A másik gyakori téma a szintén unalomig ismert migráció-kérdés volt. Az azonban már érdekesebb, hogy a járványhelyzet kapcsán is sikerült az illegális migrációt a középpontba állítani, például annak hangsúlyozásával, hogy iráni diákok hozták be hazánkba a vírust, de ide sorolhatóak a hivatalos koronavírus tájékoztató oldalon rendszeresen megjelenő megszólalások is, amelyek a bevándorlás és a vírus terjedése közötti kapcsolatot hangsúlyozzák. Nem véletlen, hogy a koronavirus.gov.hu oldal is egyre inkább a propaganda eszközévé vált az objektív tájékoztatás helyett, ezt tökéletesen mutatja az, hogy az oldalon megjelenő minden hatodik bejegyzés propaganda.
A koronavírussal összefüggésben a kormány megragadta az alkalmat arra, hogy az ellenzéket támadja, legyen szó akár Karácsony Gergely intézkedéseiről, vagy épp az ellenzék javaslatairól. Változatos álhírek láttak napvilágot, amik legújabban azzal riogatnak, hogy a baloldal az oltásellenesség pártján áll, hiszen szerintük a baloldal mottója az, hogy
„minél rosszabb a kormánynak és Magyarországnak, annál jobb az ellenzéknek”.
De arra is volt példa, hogy miniszterelnökünk kijelentette, hogy a baloldal azért szurkol, hogy minél súlyosabb következményei legyenek a pandémiának.
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a hivatalos tájékoztatás több alkalommal igyekezett jobb színben feltüntetni a hazai helyzetet, mint valójában, következetesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a második hullám különösen komolyan sújtotta hazánkat az egymillió főre vetített halálozási számokat tekintve.
Forrás: Our World in Data
Ez az év tehát nemzetközi, és hazai vonatkozásban is számos álhírt tartogatott, az orosz befolyásolási kísérletek mellett azonban az év másik fontos tanulsága az, hogy nemcsak a kívülről jövő dezinformáció veszélyes, a kormánypropaganda hasonlóan komoly kihívásokat tartogat Nyugaton.
A koronavírus járvány sem segítetette az álhírek megfékezését, sőt éppen ellenkezőleg. Eddig soha nem látott mennyiségben kezdtek el terjedni a félreveztő információk, nem véletlen, hogy a WHO főigazgatója az infodémia korának nevezte ezt az időszakot, utalva arra, hogy a szinte végtelen információáradat ellehetetleníti a tájékozódást.
Sok esetben ugyanis a vírusról szóló álhírek egyszerűbben és gyorsabban terjednek, mint maga a vírus.
Szopkó Zita
Címlapkép: EUvsDisinfo
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Tajvani forrásaink szerint a TikTok központi szerepet kap abban az információs hadviselésben, melynek célja a sziget szuverenitásának aláásása.
A platform algoritmusai átláthatatlanok, miközben a szélsőjobboldali pártok videóinak nézettsége számos európai országban lekörözi az egyébként több szavazatot kapó pártokét.
Német AFD-aktivista, a szlovákiai motorosklub tagja, tatár imám, magyar ex-diplomata – ezek a látszólag teljesen különböző személyek mindannyian részt vettek az orosz hírszerzéshez kötődő NewsFront szerkesztésében.
A feljelentő cégtulajdonos szerint valaki több millió forint hirdetési bevételt terelt át az álhíroldalra.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!