Tényleg gondot okoz Emmanuel Macron csapatának a sajtószabadság?

Alig egy hónap telt el azóta, hogy a frissen beiktatott francia köztársasági elnököt nyílt levélben figyelmeztette 23 francia szerkesztőség: nem szólhat bele a sajtó munkájába. Ezúttal a kormánynak üzen a gall média, mert néhány nap alatt több aggasztó incidens is történt az amúgy általában „hibátlannak” minősített hatalomátvétel margóján.

Május 18-án, alig 4 nappal Macron beiktatása után, 23 francia szerkesztőség figyelmeztette nyílt levélben az újdonsült államfőt, hogy nem szólhat bele a sajtó munkájába. Ahogy arról korábban írtunk, ennek apropója az volt, hogy a kommunikációra különös gondot fektető elnök munkatársai több változást is megpendítettek a sajtóval való együttműködéssel kapcsolatban.

Ezek első látásra nem tűntek ugyan végzetesnek, de valóban arra utaltak, hogy az Élysée palota nagyobb kontrollra készül: az újságírók nem vehettek részt az első kormányülés utáni kivonuláson, amikor mód nyílik az új kormánytagok első miniinterjúira, és a hagyományos kormányfotó is nélkülük készült el. Az is felmerült, hogy a sajtóosztály válogatna az elnök programjait követő újságírók között, és ez csapta ki a biztosítékot.

Az egészen rendhagyó összefogás keretében, a francia média egészét lefedő tiltakozás – rádió- és tévécsatornák, köz- és kereskedelmi média, mérvadó jobb-, baloldali és liberális napilapok, alternatív portálok részvételével figyelmeztette az államfőt:

„Nem a köztársasági elnök vagy stábjának feladata, hogy döntsön a szerkesztőségek belső működéséről, a témaválasztásaikról, a szempontjaikról. Ez a döntés a szerkesztőségekre tartozik, és az azokat alkotó újságírókra, legyenek akár állandó vagy alkalmi munkatársak, szabadúszók, szerződésesek, riporterek, videósok, fotósok vagy rajzolók.”

Egy hónap sem telt el, és június 13-án újabb közös nyílt levél vonja kérdőre a kormányt: vajon van valami problémája a sajtószabadsággal?

Az ismét 23 szerkesztőség által szignált episztola több incidensre is utal. Az aláírók között szerepel az állami hírügynökség, az AFP; kereskedelmi csatornák, a jobbosnak tartott BFM TV, Europe 1 rádió, az M6 televízió híradójának stábja, és a vezető kereskedelmi tévé, a TF1; az állami közszolgálat több csatornája (France 2, France 3, Radio France); több fontos napilap (Libération, Le Monde, Le Parisien, Les Echos) és hetilap (L’Express, Le Point), de az oknyomozásairól ismert Médiapart is.

„Magánemberként” tiltakozik a miniszter pártja gyanús ügyeinek kiteregetése ellen

Az első egyre viccesebb fordulatokat vesz, miközben a kormányzó koalíció – Macron La République en marche (LRM) nevű, májusban párttá alakult mozgalma és a jobbközép MoDem – belső feszültségeit is jelzi.

Június 7-én, néhány órával azelőtt, hogy a közrádió egyik csatornája közreadta volna a MoDem európai képviselőit illető információit, amelyek velük kapcsolatban is felvetik a fiktív asszisztensi állások gyanúját, François Bayrou, e párt elnöke, nem mellesleg igazságügyminiszter személyesen hívta fel a közrádió oknyomozó szekciójának igazgatóját, hogy felelősségre vonja e „zaklatás” miatt. A sajtó érdeklődésére a veterán politikus közölte, hogy nem „a miniszter, vagy a pártelnök telefonált, hanem az állampolgár!”

A meghökkentő választ még komikusabbá teszi, hogy a miniszter, a Macron-féle jobbközép régi éllovasa, aki egyébként tavaly szeptemberben még a „nagy pénzügyi érdekcsoportok” jelöltjének látta jelenlegi főnökét, épp egy héttel korábban mutatta be törvénytervezetének főbb vonalait „a politikai élet moralizációjáról”. Bayrou e réges-régi projekjte ráadásul pont azon a napon került a sajtó elé, amikor előzetes nyomozás indult a vadiúj kormány egyik tagja ellen.

Korrupciós vádak, etikai problémák Macron pártjának főtitkárával kapcsolatban

A szóban forgó kormánytag, a területi kohézió minisztere, Richard Ferrand egyben Macron pártjának főtitkára is, korábban szocialista politikus, 1998 óta bretagne-i önkormányzati, később regionális majd párhuzamosan nemzetgyűlési képviselő is. A sajtó több kényes ügyét ásta elő néhány hét leforgása alatt, amelyek mind összeférhetetlenségi problémákat vetnek fel, illetve a hivatallal való visszaélés gyanúját, a Ferrand által vezetett intézmények, majd politikai állásai kapcsán, volt munkaadója, családtagjai, illetve közeli ismerősei javát szolgálva.

A 2010 és 2015 közötti ügyek számos apró részlete közül talán a legmegnyerőbb, amikor a miniszter munkatársai azzal védekeznek fia 5 hónapos, kényelmesen fizetett parlamenti asszisztensi állásával kapcsolatban, hogy Bretagne-ban nehéz olyan fiatalt találni, aki „tudna írni olvasni, internetezni, és dolgozni akar”.

Az afférok miatt az ellenzék lemondását követelte, a konzervatív Republikánus párt (Les Républicains, LR) és az Anticor korrupció ellenes szervezet is feljelentést tett, a szocialisták is a kormányfő reakcióját hiányolták. Macron egyik elsőként csatlakozó szövetségesével kapcsolatban a hivatalos álláspont az, hogy csak egy vádemelés esetén kellene lemondania.

A miniszter is szerepel a 23 szerkesztőség nyílt levelében, méghozzá a nemzetgyűlési választások első fordulójának estéjén adott nyilatkozata miatt, amikor az újságírók gyűrűjében sajátos megvetéssel nyilatkozott azok „erőfeszítéseiről”, amelyek ellenére első helyen végzett, és esélyesként várja a második fordulót. Mintha a sajtó nem feladatát végezte volna, amikor feltárta Ferrand több mint zűrös ügyeit, és mintha a választók akarata fölülírná a politikusokkal szemben támasztott etikai elvárásokat vagy törvényes kényszereket.

Feljelentés a szivárogtatók és az információikat közreadó média ellen

Akadtak azonban ennél fenyegetőbb gesztusok is az elmúlt napokban az új hatalom részéről. Június 9-én a munkaügyi miniszter jelezte, hogy feljelentést tett lopás, szakmai titok megsértése miatt, miután a Libérationban megjelent egy olyan minisztériumi dokumentum, amely a munkaügyi reform lehetséges irányait részletezi. A minisztérium panaszt tett a dokumentum illetéktelen felhasználója, azaz az újság ellen is, a liberális napilap lapigazgatója pedig kemény hangú cikkben reagált a merőben szokatlan fellépésre.

Szerinte ezen az úton haladva tovább a minisztériumok „fekete dobozokká” alakulhatnak, amelyeket rendőrök és bírák védenek a közönséges halandóktól.

A hatalom birtokosait így megkímélik a közvélemény kíváncsiságától, akárcsak a magánszektorban, a „menedzser establishment” kívánalmai szerint. Csakhogy a miniszter asszony összekeveri a Danone-t és a Köztársaságot.

Pénicaud ugyanis korábban öt éven át a Danone személyzeti ügyekért felelős igazgatója volt, ezt megelőzően hasonló pozícióban dolgozott hat évig a Dassault Système óriáscégnél, emellett több nagy cég igazgatótanácsában foglalt helyet.

Miniszterek a vállalati szférából, összeférhetetlenségi kételyek a láthatáron

A Macron által összeállított hibrid kormány, amelynek vezetője és gazdaságpolitikusai jobboldaliak, de néhány illusztris tagja jobbközépről és a szocialistáktól érkezett, harmadrészt úgynevezett „civilekből” áll. A Magyarországon elterjedt értelmével szemben, itt a civil szó arra utal, hogy e személyek nagy része a magánszektorban, jellemzően nagyvállalatoknál dolgozott korábban, egyesek az állami és a magánszféra forgóajtóit is többször igénybe vették.

Muriel Péricaud munkaügyi miniszter a kormányfő Édouard Philippe társaságban, 2017. június 6-án, fotó: REUTERS/Charles Platiau

A karrierjét közhivatalnokként indító Péricaud mellett az egészségügyi miniszter asszonyt említhetnénk példaként, aki nemcsak az általa betöltött közhivatalokban fejtette ki több ízben, hogy a nagy gyógyszergyártók befolyása a közegészségügyi döntésekre csak falra festett rém, és le kellene állni az összeférhetetlenségi problémák firtatásával, hanem maga is úgy töltött be 3 éven át vezető pozíciókat a rákos megbetegedések Nemzeti Intézetében, hogy közben két nagy ipari szereplő boardjában is részt vett.

A két miniszter nem mellesleg a leendő kormány legnagyobb hatású reformjaiért lesz felelős a munkajog és a társadalombiztosítás terén.

Péricaud közben az adófelügyelet egy vizsgálatában is érintett, a francia vállalatok külföldi érdekképviseletével megbízott Business France igazgatója volt, amikor a közpénzből működő szervezet pályázati kiírás nélkül kérte fel a Havas ügynökséget egy 381 ezer eurós rendezvény megszervezésére Las Vegasban. Az esemény sztárvendége az akkori gazdasági miniszter volt, egy bizonyos Emmanuel Macron, aki 3 hónappal később hivatalosan is bejelentette, mozgalmat indít, egy akkortájt még csak sejthető cél, az Élysée-palota bevételének érdekében.

Ha a kormány szivárogtat, azzal nincsen semmi baj…

A Péricaud feljelentése által érintett leak egyébként arra utal, hogy a kormány a munkajogi tárgyalásokat vállalati szintre hozná az eddigi szektoriális vagy országos érvényű megegyezések helyett – ami jelentősen gyengíti a munkavállalói érdekképviselet esélyeit, különösen a nagyon alacsony szakszervezeti tagsággal rendelkező magánszférában.

A különös az, hogy ezzel a szivárogtatással párhuzamosan, számos más információ is érkezett informálisan a szerkesztőségekhez a kormány terveit illetően. Épp a munkajogi reformmal kapcsolatban a Le Parisien napilap adta közre a tervek főbb vonalait, de a Le Monde például a kampány egyik fontos motívuma, a külföldi, ún. kiküldetésben lévő munkavállalók helyzetét szabályozó direktívával kapcsolatban „pillantott be” a kormányzati tervekbe. A neoliberális államfő e téren szigorítaná, a francia munkavállalók védelmében, a szociális dömpinget lehetővé tevő európai szabályozást.

Úgy tűnik tehát, hogy a kommunikációt minden forrás szerint primordiálisnak, a kormányzás alfájának és omegájának tekintő Macron csapatai, a kívánatos, ha úgy tetszik, hivatalos szivárogtatások mellett nehezen viselik, ha a sajtó önszorgalomból oszt meg információkat a kormánytagokat illető korrupciós gyanúkról vagy a politikai tervekről.

Május 11-én egyébként még Macron pártja is panaszt tett egy újság ellen, amely a kampánycsapat hackerek által nyilvánosságra hozott mailjei, az ún. Macron Leaks alapján írt 4 cikket. A Lettre A nevű publikáció érdekesnek találta, hogy négy cikke közül csupán azt érinti a feljelentés, amelyben a mozgalom adományozóiról van szó – az abban megjelent információkat egyébként szerencsére leegyeztették magukkal az érintettekkel.

Viták a kormányon belül, vita a közelgő „egypártrendszer” veszélyeiről

A szerkesztőségek nyílt levelének megjelenését egy sajátos csörte keretezte: a parlamenti választások első fordulójának másnapján a kormányfő Édouard Philippe jelezte, hogy nincs olyan, hogy egy miniszter magánemberként telefonálgat a közrádióba. A moralizációs törvénytervezetét hivatalosan szerdán beterjesztő Bayrou pedig a Le Monde-ban üzente meg, nem óhajt szájkosarat viselni, és neki is van „szólásszabadsága”. Pláne egy magánbeszélgetésben…

Miközben a politikus nevetségessé teszi magát – ami egyébként a MoDem befolyásának gyengítését kereső Macronnak nem is jön talán annyira rosszul –, ő is egyre gyanúsabbá válik az EP-képviselők ügyében. Az egyik, részben fiktív munkaerő az ő személyi titkárnője lenne, aki a jelenleg az európai ügyekért felelős, szintén MoDem miniszter asszony révén kapott volna fizetést. De a hétről-hétre rettegéssel várt Canard enchaîné szerint az egész MoDem pénzügyeiben óriási a kavar.

Ennél talán fontosabb az a vita, amely Macron „hegemonikus hatalmának” veszélyeiről szól. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy június 18-án a franciák eddig sosem látott többséget adnak a Nemzetgyűlésben a köztársasági elnök pártjának, az összesen 577 férőhely akár 80%-ára is esélyes az LRM-MoDem. De mondjuk még egy szűkebb, 400 fős többség is komoly demokratikus aggályokat vet fel, vélik az elemzők, hiszen a törvényhozás vitái értelmüket vesztik, ha azok egy egyébként is strukturálatlan formáción belül zajlanak.

A formálisan alig egy hónapja létező LRM még alapító kongresszusát sem tartotta meg, a nagyrészt totális politikai újoncok saját elképzelései eddig sem voltak feltétlenül fontosak – ezeket felülírta az elnöki többség megszerzésének célja. Voltak olyan jelöltek, akik jelezték is az újságíróknak, nem érdemes politikáról kérdezni őket, ez a választás „nem erről szól”, másokról pedig az derült ki a kampány során, hogy egyelőre nem is tudják érthetően artikulálni politikai véleményüket.

Bár a törvényhozás feladata épp a végrehajtó hatalom kontrollja lenne, abban szinte mindenki egyetért, hogy Macron és kormánya engedelmes parlamenti támogatással számolhat. Ez azonban magára az elnökre és persze elsősorban a francia demokráciára is veszélyes lehet, hiszen komoly legitimációs problémákat vet fel, hogy a választásra jogosultak mindössze 15,4%-nak szavazatával valaki az egész alsóházat uralja.

Egy ilyen sajátos helyzetben még nagyobb a sajtó felelőssége, a következő időszak egyik izgalmas kérdése lesz, hogyan sikerül ennek a kihívásnak megfelelni.

Dobsi Viktória

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

Címlapkép: Emmanuel Macron a Louvre előtt ünneplő tömeggel, választási győzelme estéjén, 2017. május 7-én; fotó: Getty Images, forrás.