Adócsalással, hűtlen kezeléssel, korrupcióval vádolják az IMF volt igazgatóját – de szabadlábon védekezhet

Rodrigo Rato körülbelül az a spanyol Néppártnak, ami Matolcsy György a Fidesznek – az utóbbi folklorisztikus vonásai nélkül. A nem is olyan rég még a „demokrácia legjobb gazdasági minisztereként”, a spanyol gazdasági csoda géniuszaként és kiváló pénzügyi szakemberként ünnepelt Ratót ma a hűtlen kezelés, adócsalás és pénzmosás vádja fenyegeti, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A Néppárt vezetői – akiknek többsége évtizedeken át élvezte Rato bizalmát – eszméletlenül meg vannak lepve.

Rodrigo, akinek még 1967-ben édesapját és bátyját is 3 év börtönre ítélték, mert csődbe vittek egy bankot, a pénzt pedig Svájcba menekítették, már karrierje kezdetén szívén viselte a csalás elleni küzdelmet. ĺgy például már első komolyabb kampányában is azt ígérte, harcolni fog mindazok ellen, akik visszaélve az adófizetők bizalmával… indokolatlan sok időt töltenek betegállományban.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Ma két vizsgálóbíró is foglalkozik viselt dolgaival; egyikük a Bankia pénzintézet működése körüli szabálytalanságokban vizsgálja az egykori vezérigazgató Rato felelősségét (itt több gazdasági bűncselekménnyel vádolják őt és kollégáit); másikuk pedig idén tavasszal látott hozzá, hogy kiderítse, megalapozott-e az adócsalás, pénzmosás és korrupció gyanúja a politikus esetében.

Az idén 66 éves politikus pályája egyidős a fiatal spanyol demokráciáéval: már a Franco halála után, az államhatalom jeles képviselőiből verbuvált Népi Szövetség (Allianza Popular, AP) színeiben is indult, majd José María Aznar jövendő miniszterelnök jobb kezeként vált az AP-ből átvedlett Partido Popular (PP) képviselőjévé, vezetőségi tagjává, parlamenti szóvivőjévé. Aznar nyolc éves kormányzása alatt (1996-2004) miniszterelnök-helyettes, gazdasági és pénzügyminiszter, a fáma szerint csak azért nem ő lett a vezér kijelölt utódja, mert visszautasította a felkérést.

A választások elvesztése után kényelmes állást kap a Nemzetközi Valutaalap élén, ahonnan négyéves mandátuma lejárta előtt, családi okokra hivatkozva távozik 2007-ben. Egy nemzetközi és egy spanyol banknál szerez némi mellékest, és némi meglepetésre nem túl aktív a 2008-as, egyébként vesztes kampányban, majd még a szocialista Zapatero kormányzása alatt tér vissza diadalmasan a közéletbe 2010-ben, hogy a madridi takarékpénztár (Caja Madrid), majd az abból állami felügyelet alatt létrejött Bankia pénzintézet élére álljon.

Ahogy e néhány sorból is kitűnik, Rato majd 3 évtizeden át volt a jelenleg is kormányzó Néppárt élvonalában, majd a legmagasabb állami és nemzetközi pozíciókat töltötte be, egészen 2012-ig, amikor a 7 takarékpénztár egyesítésével létrejött Bankia katasztrofális eredménnyel járó tőzsdére lépését levezényelte. Ezután hamarosan lemondott posztjáról, épp két nappal azelőtt, hogy Madrid államosította volna a pénzintézetet, mintegy 12 milliárd eurós tőkeinjekcióval megtámogatva a roskadozó építményt.

A Bankia és anyavállalata ekkor, 2012 májusában már 23,5 milliárd euróba volt a válság miatt amúgy is legatyásodott spanyol adófizetőknek, ami nemcsak spanyol rekord, hanem európai viszonylatban is az egyik legnagyobb bankmentési akció. Rato egykori munkahelye, az IMF egyébként a legkockázatosabb spanyol bankként jelölte meg a Bankiát, és a 2012 nyarán kapott európai bankmentő csomag legfőbb kiváltó okaként. Mivel a madridi takarékpénztár és utódja működését is számos olyan szabálytalanság kísérte, ami nemcsak az államkincstárnak, de a számlatulajdonosoknak is nagyon sokba volt, még 2012 nyarán perek indultak Rato ellen, két párt és egy civil platform kezdeményezésére. Az utóbbi 24 óra alatt gyűjtötte be a perköltségekre szánt 15 000 eurót…

Még ez év júliusában – a bank részvényeinek értéke ekkorra jó 80%-ot esett – az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság előtt Rato azt állította, hogy „jól csinálta a dolgokat”, és a vezetése alatt történtek „semmilyen költséggel sem jártak az adófizetők számára”. Októberben vád alá helyezik, többek között csalás és hűtlen kezelés gyanújával; decemberi meghallgatásakor, amikor már tudható, hogy a bank éves vesztesége meghaladja a 7 milliárd eurót, az aktuális és az ex-kormányfőt okolja a pénzintézet katasztrofális állapotáért.

E viharos időszak után hamarosan újra révbe ért, 2013 januárjában a legnagyobb helyi telefontársaság tanácsadó testületében jutott neki egy tehetségéhez méltó pozíció, évi mintegy 200 ezerért. Néhány hét múlva robban a Bárcenas-leak: az El País napilap közli a Néppárt pénztárosának feljegyzéseit, amelyek egy fekete kassza tranzakcióit rögzítik. Vállalatok „adományai” kerülnek be-, politikusok extrakeresetei pedig kifizetésre. Rato e papírok tanulsága szerint 1999 és 2004 között legalább 150.719 euróhoz jutott feketén a B kasszából.

2013 szeptemberében a spanyol gazdasági és politikai elit másik géniusza, a Falciani-listák ibér sztárja, notórius adócsaló és a világ egyik legnagyobb bankjának elnöke, Emilio Botín alkalmazza nemzetközi tanácsadóként sokat látott főhősünket. (Róla itt írtunk korábban.) 2014 tavaszán egy ingatlancégnél szorítanak még neki egy tanácsadói helyet – lévén, hogy az Aznar-érában születtek azok a törvényi módosítások, amelyek megalapozták a monumentális spanyol ingatlanlufi kialakulását, ez az állás is profiljába vághat.

2014 őszén kerül napvilágra részleteiben a Caja Madrid ún. fekete bankkártyáinak botránya (amiről itt írtunk) – Rato egy volt a bank azon 85 vezetője közül, aki illegális, adózatlan összegeket költött, összesen 15,5 millió euró (kb. 4,7 milliárd forint) értékben. A black visa-ügy a politikai-gazdasági elit vastagbőrének újabb megdöbbentő bizonyítékát nyújtja, és Rato esetében, aki potom 99 041 eurót költött saját kártyájáról, újabb tételeket ragaszt a lajstromhoz.

Az egykori takarékpénztár- majd bankigazgató heti átlagban 1500 euró készpénzt vett fel az illegális kártyáról, egyes napokon 3547 eurót költött alkoholra, máskor 1000 eurót egy cipőboltban; lemondása napján ezer euró készpénzre volt szüksége, de az illegális kártyáról fizette utolsó, 341 eurós vacsoráját is. Mindezt persze legális és adózott éves fizetésén (2,34 millió/év) és reprezentációs költségekre használt legális bankkártyáján túl.

Ekkortájt, a black visa botrány idején dönt úgy, hogy néppárti tagságának felfüggesztését kéri, illetve visszavonják egy díszdoktori, két díszpolgári címét, és a Santander bankban kapott állása is megszűnik. A vizsgálóbírónak Rato elismeri, hogy a bankkártyákkal kapcsolatban „mindent rosszul csináltak”, de ő erről egyáltalán nem tudott. 2014 decemberében kerül nyilvánosságra a nemzeti bank ellenőreinek jelentése, mely szerint a Bankia tőzsdére lépése kozmetikázott adatokkal történt. Rato tagad, és azzal védekezik, hogy az egész manővert maga a nemzeti bank és a felügyelő hatóság ellenőrizte.

Hűsünknek szusszanni is alig jut ideje az év végi ünnepek után, ugyanis februárban újra a címlapokra kerül, ezúttal azért, mert az adóhivatal megvizsgálta annak a 705 adófizetőnek a dossziéját, akik 2012-ben a néppárti adóamnesztiáért folyamodtak. Köztük van Luís Bárcenas, az immár világhírű pénztárnok, és maga Rodrigo is. A volt adóügyi miniszter esetében csalás, vagyontúlértékelés és pénzmosás jeleire bukkantak, ezért idén áprilisban őrizetbe veszik, majd néhány óra múlva szabadon engedik. Jó hónappal az önkormányzati választások előtt járunk, a Néppárt vezetői egy emberként határolódnak el Ratótól, aki „mindenkit becsapott”.

Szinte minden nap újabb „meglepetéssel” szolgál a párt évtizedeken át sztárolt aduászáról: a Bankia 133 milliót hajtana be rajta a bírák által kiszabott kaucióból; az ügyészség 78 bankszámláját kutatja fel 12 különböző bankban; az adóhatóság szerint vagyona 27 millióra rúgna, amit Rato – aki végül az egykor részben általa privatizált Telefónicánál betöltött állásáról is lemond – tagad. Időközben Mariano Rajoy miniszterelnök kijelenti, hogy „a sajtóból értesült Rato dolgairól, és nagyon nem tetszett neki ez az egész”.

Augusztusban nemcsak több csúszópénz, komisszió kifizetésének nyomára bukkannak az adóhatóságnál, hanem letartóztatnak egy olyan vállalkozót is, aki a Ratónak kifizetett 835 ezer euróval hálált volna meg két, a Bankia által kötött, összesen 45 millió eurós reklámszerződést. Október elején újra összecsapni látszanak a hullámok Rato feje felett, előbb a csendőrség hallgatja ki 4 órán át, majd múlt hétfőre a madridi bíróságra idézik be. Végül azonban, némi meglepetésre nem a börtönbe távozik, hanem csak útlevelét vonják be – az egyetlen felperest, az államot képviselő antikorrupciós ügyész kérésére.

A Rodrigo Rato-dosszié jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Egyrészt, az elmúlt években feltárt súlyos korrupciós ügyek hiába bizonyították a kór szisztematikus  jellegét, és hiába merült fel újra s újra az első vonalbeli  politikusok érintettsége, Ratóhoz hasonló kaliberű figura még nem akadt horogra. Szinte biztosra vehető, hogy akárcsak eddig, az állami szervekben, így elsősorban a kormányzati fennhatóság alatt lévő intézményekben, és az igazságszolgáltatás berkeiben kemény csaták várhatóak, hiszen az igazság feltárása sokak magánérdekeit, de egyes értelmezések szerint államérdeket is sérthet.

Nyilván nem véletlen, hogy az adócsalás, a korrupció és pénzmosás ügyével megbízott madridi vizsgálóbíró már három ízben próbált megszabadulni az affértól, és elutasította, hogy újabb felperesek lépjenek be, az eleddig csupán az adóhatóság és az ügyészség által ismert eljárásba, melynek titkosítását a múlt héten újabb hónapra meghosszabbították.

Ahogy az sem véletlen, hogy a Bankia-dossziéban a pénzügyi szektorban tevékeny állami intézmények – a nemzeti bank mellett az értékpapír felügyelet, illetve a pénzügyi szektor restrukturációja érdekében 2009-ben létrehozott pénzalap, a FROB – de maga az államügyész is azon van, hogy cáfolják azt a tavaly decemberi jelentést, amely bizonyítani látszik, hogy a Bankia tőzsdére lépésekor meghamisították az adatokat.

A FROB „ellenjelentést” készített, amelynek következtetéseit az államügyész még azelőtt magévá tette és idézte saját érvelésében, mielőtt a jelentés kézhez kapta volna a vizsgálóbíró. Ugyanerre a jelentésre támaszkodva gyártotta le saját konklúzióit a nemzeti bank is, amin kapva-kaptak Rato és szintén vád alá helyezett kollégái.

Ha az utóbbiak esetében nyilvánvaló, hogy a börtönt szeretnék elkerülni, az állami szerveknek nemcsak saját felelősségük takargatása a célja, egy katasztrofális és feltehetően szabálytalan pénzügyi manőverben, hanem azt, a becslések szerint 3 milliárd eurós kártérítést is szívesen elkerülnék, ami a megvezetett részvényeseknek járna, és újra bedönthetné nemcsak a bankot, hanem a költségvetési deficitterveket is.

A legfrissebb információk szerint az ügyet instruáló Fernando Andreu felvette a kesztyűt, és hiába maradt egyedül az ügyészséggel szemben, továbbra is az a célja, hogy a vádlottak padjára ültesse Ratót és kollégáit. A perre elvileg jövőre kerülhetne sor.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a sokpólusú Néppárton belül elég nagy a feszültség a december 20-án esedékes törvényhatósági választások miatt. Ha a PP egyelőre hajszállal vezeti is a közvélemény-kutatásokat, a szocialisták és az új, többek között a korrupció felszámolásának ígéretével kampányoló párt, a Ciudadanos a sarkában vannak.

Több, mint valószínű tehát, hogy a formáció képviselőinek, hatalmi pozícióinak száma, ergó anyagi lehetőségei is drasztkusan csökkennek jövőre, és az ettől való félelem egyesekből váratlan reakciókat válthat ki. A tagolt, és a párton belül különféle hatalmi központokat támogató média (tévé- és rádiócsatornák, újságok) saját céljai érdekében használhatja a Rato-dossziét, aki maga is sokat tudhat arról, mi minden terheli a gazdasági-politikai elit lelkiismeretét az utóbbi évekből.

Korábbi írásaink Spanyolországról:

Barcelona 5000 euróval bünteti, ha a bankok lakásai üresen állnak

Megbukott a korrupció a spanyol helyhatósági választásokon

Fogadjunk, nem találod ki, hol járhat letöltendő börtön tüntetésért

Hogy csináljunk elitváltó pártot – receptek Spanyolországból

A büntetlenség vége – Spanyolországban tucatjával indulnak eljárások korrupciós ügyekben

Spanyol premier: először áll bíróság elé a királyi család egyik sarja

A Pun Hadművelet: 51 letartóztatás egy spanyol makrokorrupciós ügyben

Fantom bankkártyák Madridban

Egy bankár halálára

A Bárcenas-leak: Feketekasszából tápolta politikusait a pártpénztárnok

Zavargások korrupció miatt a spanyolországi Burgosban

Végezetül Rato nem véletlenül került a spanyolok által kivívott, talán legnagyobb presztízsű nemzetközi pozícióba. Egyik legfontosabb kovácsa volt annak a gazdasági modellnek, amely a ladrillo, azaz a „tégla”, az ingatlanpiac féktelen, lebontott szabályozású szektorának felpörgetésével óriási hasznot generált egyes gazdasági-politikai szereplőknek, és a megakorrupció kíséretében egy fenntarthatatlan növekedési pályára állította az országot.

A külföldi befektetők, így az északi és elsősorban német bankok hitelezése nélkül esélytelen vállalkozás óriási károkat okozott a lakosságnak, amelyekből a gazdaság pozitív fejleményei ellenére még jó ideig nem fog felépülni. A modell okozta károk második legnagyobb áldozata maga a spanyol állam volt, amelyet az európai recepteket követő megszorítások csak kiszolgáltatottabb helyzetbe hoztak.

Rossz politikai döntésekért persze jobb helyeken nem kell börtönbe menni. De ha bebizonyosodnak az adócsalásra vagy a céges szerződésekért cserébe folyósított kenőpénzekre vonatkozó vádak, azoknak különös jelentőséget adhatnak a gazdasági miniszterként privatizáló és 2 ciklusa végén személyi jövedelemadót csökkentő politikus egykori döntései.

Ha pedig bebizonyosodnának a Bankia és elődjei, így a Caja Madrid szabálytalan működésével, a számlatulajdonosok szisztematikus megtévesztésével és tudatos megkárosításával kapcsolatos vádak, az nemcsak Rato és a Bankia, hanem az egész, a hasznot kis körben szétosztó, a károkat széles tömegek közt terítő, büntetlenségében bízó elit pere is lenne. Ezért, és az állam monumentális kártérítési kötelezettségei miatt is feltehetően sokan fáradoznak azon, hogy Rato ne kerüljön bíróság elé.

Ellenkező esetben viszont nem igazán látszik, mi az, ami arra indíthatná a döntéshozókat, hogy megreformáljanak egy rendszert, amely – Spanyolországban még sokan emlékeznek rá – nem szabott gátat a pénzügyi szektor és a korrumpálódott gazdasági-politikai hálózatok mohóságának, ma pedig elszántan próbálja leplezni felelősségét.

Dobsi Viktória

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.Tudnivalók itt.