Negyvenkét újságírót öltek meg 2020-ban, és legalább 234-en vannak börtönben
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (International Federation of Journalists, röviden IFJ) december 10-én, az emberi jogok világnapján publikálta White Paper of Global...
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (International Federation of Journalists, röviden IFJ) december 10-én, az emberi jogok világnapján publikálta White Paper of Global...
Közzétette harmadik negyedéves adatait a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ), amelyből többek között kiderül, hogy a Bors hatalmasat bukott, de a...
Erdélyi Katalint, az Átlátszó főszerkesztő-helyettesét is megszólaltatta az Elle magazin, ami szeptemberi számában több szakmabeli megszólaló véleményét kérdezte a média...
Az igazság nyomában – a félretájékoztatás és az álhírek ára című, nemrég az HBO műsorára került dokumentumfilm az utóbbi évek...
Az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. három évig nettó 5 milliárd forintért végez médiaelemzési feladatokat. A közbeszerzést a kormány nevében az...
A TASZ 19 független médium munkatársával készített mélyinterjúkat, és ezek segítségével, illetve a szervezet ügyvédei által képviselt ügyeken keresztül elemezték, hogyan...
Máig vitatott a történészek körében, hogy Franklin D. Roosevelt felesége, Eleanor csupán szoros barátságban, vagy annál intimebb viszonyban állt egy...
Ha kicsit szlengesen akarjuk definiálni a Fox News-alapító Roger Ailes – az HBO A legharsányabb hang című sorozatában bemutatott –...
A kormánypárti médiához számításaink szerint 112 olyan nyomtatott lap, online média, rádió, tévécsatorna és plakátcég tartozik, amiken keresztül eljuthat a...
Néhány hét leforgása alatt 8 újságírót próbáltak kifaggatni forrásaikról a francia terrorelhárítás Párizs melletti székhelyének alagsorában: egyeseket gyanúsítottként, másokat csupán...
Már magyar nyelven is működik az egyik orosz dezinformációs oldal, a NewsFront. A weboldalt 2014 novemberében alapították, és első és...