Nem akarják újabb 10 évig a mészkőbánya porát nyelni a pilisjászfaluiak
Videóriport a Pest megyei faluból, ahol csak 1-2 aszfaltos utca van, a tujákon is megáll a por, a lakosok pedig köhögésre panaszkodnak.
Videóriport a Pest megyei faluból, ahol csak 1-2 aszfaltos utca van, a tujákon is megáll a por, a lakosok pedig köhögésre panaszkodnak.
A recski andezitbánya nem ismerte el a felelősségét a tavalyi sárlavinák miatt, a rendőrség még nem talált felelőst, és a beígért kormányzati segítségből sem lett semmi.
Leadták tavalyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolójukat a barnaszén- és lignitbányászattal foglalkozó cégek, amiket 2022 végén vett meg az állam.
Bár az ügyben tartott augusztusi népszavazás érvénytelen lett, a testület elfogadta, hogy a szavazók elsöprő többsége a bánya ellen voksolt.
Túl kevesen vettek részt a nyár utolsó vasárnapján tartott voksoláson, de a megjelentek elsöprő többsége a bányanyitás ellen szavazott.
Leadta tavalyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját a barnaszén és lignitbányászattal foglalkozó, frissen állami tulajdonba került Ormosszén Zrt.
A Vadnán működő szén- és kavicsbánya a lakóházaktól alig száz méterre található.
Kevés bánya üzemelhet Magyarországon olyan közel a lakóházakhoz, mint a fideszes Kósa Lajos ügyvédjéhez köthető cég által frissen megkezdett recski beruházás.
Az önkormányzat újból a saját kezébe veheti a sorsát, és eldöntheti, hogy legyen-e kavicsbánya a Dunakanyarban.
Az ifj. Mészáros Lőrinc, Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő, és néhány további kormányközeli vállalkozó földvásárlásairól kifüggesztett adásvételi szerződések árulkodnak.
A lakosok nem támogatják a kavicsbánya nyitását, ezért a kormányhivatal szeretné visszavonatni a beruházó környezetvédelmi engedélyét.