nem megy előre

A Siemens Desiro motorvonatok 38 százaléka működésképtelen

Lázár János közlekedési miniszter több száz milliárd forintos vasút-felújításról beszél, miközben az állami vasúttársaság fiatalnak nevezhető Siemens Desiro motorvonatai Székesfehérváron pihennek. A MÁV szerint „az osztrákokat is sújtó alkatrész-ellátási, kereskedelmi zavarok miatt” akadozik a felújításuk, Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint viszont összeomlott a karbantartás az állami vasúttársaságnál.

„Idén húsz százalékkal többen utaztak vasúton, mint tavaly. A vasúti áruszállítás hatékonyságának növelése pedig a versenyképességünk egyik feltétele is. Társadalmi és gazdasági érdekünk tehát a kötöttpályás közlekedés átfogó fejlesztése. Ezért az 5 pontos akciótervünk részeként korszerűsítjük a vasúti pályákat, és új járműveket is beszerzünk. A közeledő költségvetési vitán ellenzéki képviselőtársaim támogatására is számítok, hiszen a megfelelő vasúti közlekedés az egész ország érdeke” – a napokban posztolta ezt Lázár János építési és közlekedési miniszter.

A tárcavezető nyár óta többször beszélt az erősen alulfinanszírozott állami vasúttársaságról. Szeptember elején pedig a Facebook-oldalán bejelentette, hogy közel 850 milliárd forintot fognak költeni a vasútra. Azt közölte, hogy az összegből

  • felújítanak mintegy félezer kilométernyi pályát,
  • újraindítják a hazai IC-kocsik gyártását
  • és jó minőségű használt járműveket szereznek be.

Lázár János az a miniszter, aki az évek alatt előkészített Siemens-mozdonycserét megfúrta. Emlékezetes, 2023-ban úgy fogalmazott: „A járműpark felújításánál a kormány már nem számít a német Siemens cég közreműködésére (…) már nem barátkozunk velük.” A 220 milliárdos beszerzésben 150 darab, a ‘60-as évek technológiáját idéző villanymozdonyt lehetett volna korszerű járművekre cserélni a MÁV-nál, de a gyártó német Siemensre megorrolt a kormány – írta akkor a hvg.hu.

Lazarjanos 241014 Fb

Lázár János a Fidesz-KDNP frakcióülésén 2024. október 14-én (fotó: a miniszter Facebook-oldala)

A miértekre nincs válasz, a MÁV pedig azóta használt mozdonyokat bérel, és 40 éves Henschel gyártmányú dízelmozdonyokat is forgalomba állít.

Vasutas körökben már most azt mondják, hogy a MÁV olyan lesz, mint az autóskártya: mindegyik mozdony más. Már csak az a kérdés, ki és hogyan fogja ezt a színes flottát karbantartani, vagy éppen honnan lesz rá vezér (konyhanyelven mozdonyvezető), merthogy minden mozdonyra külön vizsga kell.

A karbantartást nem véletlenül emeltük ki, hiszen anélkül mit sem érnek a járművek. Elég a 40 éves Henschel dízelmozdonyokra gondolni: ha azok a MÁV-nál töltötték volna idejüket, jó eséllyel már nem lennének a topon. Legalábbis erre utal a Siemens Desiro motorkocsik állapota, amelyeket 2003-ban vásárolt a magyar állami vasúttársaság.

„Magasabb színvonal és utaskomfort”

A fenti címmel jelent meg egy cikk 2005-ben a Magyar Közlekedésben, az írást az Arcanum őrizte meg. Akkor úgy fogalmaztak, hogy „három új, korszerű Siemens Desiro diesel motorvonattal bővült a MÁV Rt. személyszállítóvonat flottája. 2005. év végéig a Siemens az összes megrendelt Desiro dízelmotorvonatot leszállítja a vasúttársaságnak”.

A cikkből az is kiderül, hogy „az első 13 új Desiro motorvonatot 30,7 millió euróért, MFB-hitelből, állami felelősségvállalás mellett vásárolta a vasúttársaság. A további 10 darab Siemens Desiro típusú dízelmotorkocsi beszerzésére vonatkozó finanszírozási szerződést a MÁV 2005 februárjában írta alá a német járműgyártó céggel. Az új motorkocsik a 2. számú Bp. Nyugati-Esztergom vonal megerősítését és a 6341-es sorozatszámú orosz motorkocsik, valamint a dízelmozdony által vontatott hagyományos szerelvények kiváltását szolgálják”.

Az elővárosi vonatokról azt is megírták, hogy „A hazánkban jelenleg közlekedő 13 darab Desiro motorvonat igen kedvelt az utazók körében. A Desirók mintegy másfél évvel ezelőtt álltak üzembe Budapest és Esztergom között. Azóta a vonalon az utasforgalom 22 százalékkal nőtt”.

A Budapest-Esztergom vonal egyébként valódi siker: tavaly megírtuk, hogy évi 2,2 millióról 5,8 millióra emelkedett rajta az utasszám – a normális vonatnak és a rendesen felújított pályának köszönhetően.

Ujsagcikk Desiro

Újságcikk 2005-ből. A Desirók jelentős változást hoztak a MÁV-nál. Forrás: Arcanum

Van, ami 6 éve felújításra vár

Vagyis a Desiro jelentős javulást hozott a MÁV-nál. Bár tavaly, a Desirók magyar beszerzésének 20 éves évfordulónál az iho.hu már arról írt, hogy „húszévnyi üzemelést követően a startos Desirókra motorikusan és utastér szempontjából is bőven ráférne a korszerűsítés, mivel gyakoriak a műszaki meghibásodások, és a komfortot is növelni kellene. A helyzet javulására a jelenlegi forrás- és munkaerő-hiányos környezetben nem túl sok reményt látni. Központi szinten lenne szükséges a motorkocsikra fordítani, hiszen még bőven van bennük tizenöt–húszévnyi potenciál, nem mellesleg a MÁV-Start egyik legfiatalabb járműtípusa.”

Most, két évvel később arra kerestük a választ, mennyi vonat működik a flottából. A MÁV-nak több mint két hónapja küldtünk közadatigénylést, melyben a Desiro járművekről érdeklődtünk.

A MÁV válasza szerint a 31 motorkocsiból 12 nem közlekedik, vagyis a flotta 38 százaléka nem működik.

A MÁV tájékoztatása szerint ezek a járművek alkatrészre várnak. Csakhogy a 95551-426-001-2 pályaszámú jármű 2018 óta áll, és kilenc vonat több mint egy éve pihen. Mind a Fidesz-kormány ideje alatt hasalt el, felújításuk pedig a több száz millárd forintos vasútfelújításról beszélő Lázár János idején is áll.

Mav Valasz Desirok

A MÁV által küldött táblázat a Desirókról

A MÁV a javításokról azt írta, hogy „a Siemens Desiro motorvonatok megfelelnek a MÁV-START elvárásainak, minden szempontból, hosszútávon számolunk velük. A fenntartás költsége a járművek életkorának és műszaki állapotának megfelel, nem magasabb a hasonló paraméterű más járműtípusokénál.”

Vitézy szerint összeomlott a karbantartás

A karbantartásról azt közölték, hogy „a MÁV-START már 2022-ben kötött szerződést a járművek forgóvázainak javítására, melybe alvállalkozóként az osztrák vasutak hasonló járműveinek javítását végző ÖBB TS cég került bevonásra. Ez azt jelenti, hogy a szükséges források rendelkezésre állnak a járművek üzemeltetéséhez. Azon járműveknek, melyek régebb óta állnak, a forgóvázuk már javításon van az osztrák cégnél.

A szerződés alapján eddig 18 jármű alá tartozó forgóváz (kerék és hajtómű) javításának el kellett volna készülnie, ebből azonban csak 4 valósult meg

az osztrákokat is sújtó alkatrész-ellátási, kereskedelmi zavarok miatt. Ez azonban sajnos valamennyi járműtípus karbantartását és javítását hátráltatja”.

A MÁV által megosztott táblázat szerint 5 olyan motorvonat van, ami a jelzett 2022-es dátum előtt kiállt, de azt nem fejtették ki, hogy ez miért van.

Szekesfehervar Desiro

Székesfehérváron pihenő Desiro motorvonatok a Google műholdképén. Csak ezen a tárolóvágányi részleten 9-et lehet összeszámolni.

Vitézy Dávid, egykori közlekedési államtitkár azt írta az Átlátszónak, hogy „a MÁV-nál számos járműtípust érintően hasonló a helyzet, az alkatrészellátás és a karbantartási folyamatok gyakorlatilag összeomlottak a Lázár János által elrendelt beszerzési engedélyeztetés, illetve beszerzési központosítás (MÁV SZK szerzi be az alkatrészeket a Start helyett) nyomán, továbbá a házon belüli fővizsgáztatási képesség privatizációja (Vagon) nyomán. Ez érinti a Desirókat is.”

Majd hozzátette: „a Desirók üzemképessége ezen túlmenően hosszú évek óta romló tendenciát mutatott, éppen ezért indítottuk meg 2022-ben a forgóváz-csere programot, amire szerződött is a MÁV-csoport. A szerződés teljesítéséről nincs aktuális információm, de mostanra már a flotta jelentős részének a forgóváz-főjavítás és hajtóműcsere fázisában kellene lennie.”

Segesvári Csaba

A cikk elkészítéséhez az archív anyagokat az Arcanum adatbázisa szolgáltatta. Címlapkép: Egy Siemens Desiro Debrecenben 2010-ben (fotó: Wikipedia/Szilas) 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42