országszerte

Csak percekkel lett gyorsabb a hatvani vasút, és ez 160 milliárdba került

A MÁV szerint a téli menetrendváltás után a hatvani vasút pályasebességét egyes helyeken 120 kilométer per órára emelték. Ám ha a 2015-ös menetidőhöz hasonlítjuk az új pályán közlekedő vonatok utazási idejét, nem látjuk az őrült gyorsulást.

„A hatóság kiadta az ideiglenes pályasebességre vonatkozó emelési engedélyt a Gödöllő-Aszód szakaszra a tavalyi menetrendváltás előtt, azóta 100, illetve 120 km/h-ra emelkedett a megengedett sebesség határa. Az Aszód-Hatvan közötti vonalszakaszon az ETCS rendszer tanúsítása még folyamatban van. A hatósági használatbavételi engedély kiadása a jelenlegi ütemterv alapján a nyár második felére várható. Az ezt követő tesztidőszakról a korábbi válaszunkban adtunk tájékoztatást. Amennyiben a vonalszakasz minden feltételnek megfelel és rendelkezik a szükséges engedélyekkel, akkor emelhető tovább a sebesség” – írta az Átlátszó megkeresésére a MÁV, miután megjelent az áprilisi menetrendmódosítás. Abból azt olvastuk ki, hogy a 80a vonalon bizonyos esetben 1 perces menetidő csökkenés várható.

A 80a vasútvonalról korábban megírtuk, hogy 120 km/órás sebességre tervezték, Gödöllő és Aszód között mégis 90-nel ballagnak a vadiúj vonatok 2023 májusában, 8 hónappal az átadás után is. A 160 milliárd forintos projektben nem gyorsult a vonat a tervezett sebességre, a miértekről hallgat a Lázár János vezette minisztérium.

 

Pedig az átadáskor az azóta menesztett Vitézy Dávid arról beszélt: a fejlesztésnek az volt a célja, hogy a szakaszon a vonatok gyakrabban közlekedjenek, az utasok pedig minőségibb körülmények között utazhassanak.

Img20230421104550

Eger felé robog a vonat. Még nem teljes sebességgel. Fotó: Segesvári Csaba

A MÁV korábban azt írta, lényegében az ETCS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) rendszer üzembe helyezésére és műszaki átadás-átvételére kell várni:

„Magyarországon az uniós előírásoknak megfelelően csak olyan vasúti jármű közlekedhet 160 km/órás sebességgel, amit felszereltek az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer berendezéseivel. (Ez a rendszer például a mozdonyvezetőtől a sebesség betartását követeli, ha szükséges, akár a vonatot is be tudja fékezni.) Az ETCS műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárását követően rendelkezésre álló dokumentációk birtokában az ÉKM adja ki a használatbavételi engedélyt, mely 2024. év elején várható. Ennek birtokában az engedélyezett, kiépítési sebességgel közlekedhetnek az emelt, 160 km/h-ás tempóra alkalmas vonatok (pl. KISS, FLIRT, egyes IC és nemzetközi vonatok) a Rákos-Hatvan szakaszon, Aszód és Hatvan (»A« elágazás) között 160 km/h-val.”

Ahogy az ÉKM is azt állította 2023-ban, „jövő év elejétől lehet nagyobb sebességgel közlekedni az adott szakaszon”. Ez részben megvalósult. Ezt a heol.hu vette észre év elején. Akkor az InterCity Vonatok Hatvanban Facebook-csoport bejegyzése alapján megírták:

„Az InterCity újra megkapta az engedélyt Gödöllő és Aszód viszonylatában a megemelt pályasebességre. Mint megjegyezték, a két említett város között az eddigi 90 és 100 kilométer/órás váltakozás helyett 100 és 120 kilométeresre emelték fel az áthaladó vonatok sebességét. Így újra van menetidő-tartalék a pályán, ami a menetidő jobb betarthatóságát segíti elő – fogalmaztak, hozzátéve ugyanakkor, hogy az említett felújított szakasz már egyszer megkapta az engedélyt az emelt pályasebességre, azonban pár hónap után vissza is vonták azt.”

Nem lett gyorsabb

A felújítás előtti és utáni menetidők viszont nem azt mutatják, hogy lényegesen gyorsabb lenne az utazás a 160 milliárdos beruházás után.

A felújítás előtti, 2015-2016-os menetrendben az S80-as vonatok menetideje Budapest-Keleti-től Aszódig az 51 kilométeres úton 53 perc volt. Az E3020-as vonat 5:05-kor indult a Keletiből 5:58-ra ért Aszódra. Az S520-as 8-kor indult és 8:39-re ért Aszódra, mivel alig állt meg útközben.

A 2022-2023-as menetrendben az E3020-as vonat 5 perccel hamarabb, 5:53-ra ért Aszódra, a 8 órási, immár IR87-es vonat 8:39-re ért Aszódra, de megáll Máriabesnyőn és Bagon is.

PaffÉri Zoltán; VÉcsey László József; Dunai Mónika; SzÛcs Lajos; Nyul Zoltán; VitÉzy Dávid

Balról jobbra: Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese, Szűcs Lajos (Fidesz), Vecsés és térsége országgyűlési képviselője, Dunai Mónika (Fidesz), a főváros XVII. kerületének országgyűlési képviselője, Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára, Vécsey László (Fidesz), Gödöllő és térsége országgyűlési képviselője, Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója átvágja a nemzeti színű szalagot a 160 milliárd forintból megújult Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz átadóünnepségén a gödöllői vasútállomáson 2022. október 7-én. MTI/Kovács Anikó

A 2024. május elsejétől érvényes menetrend alapján az 5:05-kor induló E3120-as 5:52-re ér Aszódra, a 8-kor induló IR37-es 8:37 ér a kisvárosba. Az ingázó vonat így 6 perccel lett gyorsabb, az Interrégió pedig menetrend szerint 2 perccel, de ez valójában picivel több, hiszen két új helyen is megáll.

Ha Hatvanig vizsgáljuk a menetrendet, akkor oda az InterCity 2013-ban 51 perc alatt tette meg az utat, 2024-ben 44 perc alatt.

Ez 7 percnyi időnyereség.

Az Aszód-Hatvan szakaszra az ECTS2 engedélyezése után 160 km/h lehet a sebesség, ugyanakkor ez nagyjából semmit sem jelent az utasoknak. Ugyanis Aszódtól Hatvan vasúton 16 kilométerre van, amit most az IC 120 km/órával 12 perc alatt tesz meg. A legnagyobb utazási sebesség növelése ilyen rövid távon nem hoz érdemi eredményt, legfeljebb akkor, ha sokkal jobban gyorsuló mozdonyokat kap a MÁV, de ez álom: 2022-ben több mint 100 mozdony beszerzéséről szóló tendert írt ki a MÁV, amit a német Siemens nyert meg, de Lázár János miniszter szerint a kormány már nem számít a német cég közreműködésére, mert „már nem barátkoznak velük”.

Segesvári Csaba

Nyitókép: Átlátszó montázs, képek forrása: Flickr.com, ATV képernyőkép, Facebook/Rákay Philip

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42