2023

Öt közpénznyelő szellemhotel, ami tavaly sem nyílt meg

Ha minden a tervek szerint alakult volna, most valószínűleg ha akarnánk, se tudnánk szobát foglalni azokban a szállodákban, amelyek megépítéséhez több milliárd forint támogatást biztosított az állam – főként uniós forrásból. A telt ház azonban nem fenyegeti ezeket a létesítményeket, ugyanis újabb év telt el anélkül, hogy bármelyiket befejezték és átadták volna. Összegyűjtöttük az öt leglátványosabb majdnem-hotelt, amelyeknek a tégláit az adófizetők állták, mégsem szállhatnak meg bennük.

„De sikerült?” – Kovács Zoltán szállóigévé vált kérdésére a válasz egyszerű: nem. Pedig a tervek jónak tűntek, a beruházásokban volt fantázia, az állam (az Európai Unió illetve a magyar adófizetők zsebéből) pedig pénzt is adott hozzá: mégsem készültek el az évekkel ezelőtt megálmodott luxusszállodák. A 2023-as év azért arra jó volt, hogy néhány új fejleményt és eddig nem ismert részlet megtudjunk a kudarcok okairól vagy épp az elégetett közpénz sorsáról.

1. A villánykövesdi medihotel

Tavaly végre kiderült, amit 2018 óta hiába próbáltunk megtudni a soha be nem fejezett villánykövesdi medihotelről. A közérdekű adatigényléseinkre évekig senki sem válaszolt, ezért bevetettük Hadházy Ákos országgyűlési képviselőt, aki elment és szelfizett egyet az erdő közepén álló, még félkészen is látványos épületnél.

Meg is lett az eredménye. A területfejlesztési minisztérium annyira megijedt, hogy rögtön elárulta: az állam két szabálytalansági eljárást is indított a hotellel kapcsolatban. Igaz, az egyiket négy nap alatt lezárta, a másikat pedig állítólag éppen akkor folytatta le, amikor Hadházy Ákos a helyszínen járt. Ami biztos: a befuccsolt projekt 782 millió forintos uniós támogatást nyelt el, amelyből eddig 20 milliót sikerült visszaszereznie a kormánynak. Hotel viszont továbbra sincs, csak egy üres épület.

Szelfihá

Hadházy Ákos válaszokat érő szelfije Villánykövesden. Fotó: Facebook

2. Wellness szálloda Kisteleken

Hasonló a helyzet a kisteleki wellness szállodával is. „Közép-Európában egyedülálló az a szálloda, amely Kisteleken épül, és 2015 őszén már vendégeket is tud fogadni. Az Új Széchenyi Terv Dél-alföldi Operatív Program keretén belül készülő, több mint egymilliárd forintot meghaladó beruházás 70%-os intenzitású 822 millió forintos európai uniós támogatást élvez” – írta még évekkel ezelőtt a beruházásról a Délmagyarország egy PR-cikkben.

Most 2024 eleje van, de a szálloda még mindig nem fogad vendégeket. 2018-ban árverésen, 500 millió forintos kikiáltási áron próbálta eladni a végrehajtó a létesítményt, de csak a közelmúltban sikerült nyélbe ütni az üzletet. A földhivatali tulajdoni lap szerint 2023. február 28-án a terület a hódmezővásárhelyi Atlantica Kft.-é lett. Ezzel egyidőben a tartozásokat is törölték a lapról. Hogy az új tulajdonos mit kezd majd a torzóval, egyelőre nem tudni.

Img20230329124227

A kisteleki „hotel” 2023 tavaszán. Fotó: Segesvári Csaba/Átlátszó

3. Relax Hotel Pogányban

A Baranya megyei Pogányban épülő hotelben is csak a munkások fordultak meg tavaly. Pedig a 4 csillag superior besorolású Relax Hotelre 3,9 milliárd forint támogatást adott az állam. A létesítményt már 2022-ben át kellett volna adni, azonban a kivitelező B Build & Trade Kft. ellen felszámolási eljárás indult, és nem tudta befejezni a munkálatokat. Információink szerint az alvállalkozók jelentős része nem lett kifizetve, ők csak a felszámolási eljárás során juthatnak esetleg pénzhez.

A beruházó azóta már a második tendert írta ki a befejező munkálatokra, amelyeket ezúttal is a Paralelbau Kft. végezhet el. A nettó 1,2 milliárdos megbízásra a veszprémi nagyágyú VEMÉV-SZER és a szintén veszprémi KIVSZER is pályázott, de egyikük sem adott be árazott költségvetést, így az ajánlatuk érvénytelen lett.

Pogányi Hotel2

A befejezetlen pogányi szálloda. Fotó: Katus Eszter/Átlátszó

4. Kastélyszálló Lengyeltótiban

Négycsillagos kastélyszállónak, wellness-központnak, pezsgőpincészetnek és borászatnak kellene lennie a Somogy megyei Lengyeltóti közepén, az egykori Zichy-kastélyban. A létesítmény ehelyett évek óta lelakatolva, üresen áll. Pedig a Viktória Sziget Kft. 240 milliós – az akkori híradások szerint összesen egymilliárdos – uniós támogatást nyert el az átalakítására még 2010-ben.

A társaság azonban becsődölt, a projektből pedig semmi sem lett. A létesítmény kálváriája azonban itt nem ért véget. Először az önkormányzat, majd egy egyszemélyes kft. vette meg az ingatlant, nem tudni, milyen céllal. Az Integritás Hatóságtól cikkünk megjelenését követően azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az állam elállt a Viktória Sziget Kft.-vel kötött támogatói szerződéstől, ezért ők nem vizsgálódnak tovább az ügyben.

Dsc00486

A Lengyeltótiban álló egykori kastély sokáig kórházként funkcionált. Fotó: Katus Eszter/Átlátszó

5. Herkulesfürdő és a Traian szálló

Kicsit kilóg a sorból, de nincs sokkal jobb helyzetben a ma már Románia területén álló Herkulesfürdő sem. Harmincöt vádlott és sok-sok évi nyomozás után ugyanis még ma sem jelenthető ki egyértelműen, kik és hogyan tehetők felelőssé azért, hogy az egykor látogatott és virágzó Herkulesfürdő mára Románia egyik szégyenfoltjává vált.

Az épületek jelentős része erősen leromlott állapotban van, a privatizáció pedig inkább ártott, mint használt. A turisták körében még így is népszerű a műemlék (köztük a Traian szálló épülete is) – már, ha nem félnek a kóbor kutyáktól és a borsos áraktól. Minderről a romániai Riseprojecttel közösen írt cikkünkben számoltunk be tavaly júliusban.

Hotel Traian 1

Az egykori Rezső-udvar, majd Carol, manapság pedig Traian szálló. Fotó: Sergiu Brega

Szerinted melyik a legnagyobb közpénznyelő?

Szerinted melyik a legnagyobb közpénznyelő?(Kötelező)

Katus Eszter

Nyitókép: Átlátszó montázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42