A fideszesek is Paks II. leállítására szavaztak, jogállamisági eljárás indul hazánk ellen
444: Megszavazták a fideszesek a gázembargót és Paks 2 leállítását Csütörtökön az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadott el egy határozatot Ukrajna...
A kultúra rovaton belül kapott helyet a Fidesz-közeli Pécs Aktuálon az Így robbant fel a templom a Balokányban című cikk. A választás előtti nap este publikált írás kapcsán hangsúlyozzák, hogy a szocialista városvezetés robbantotta fel a templomot. Az eset egyébként 41 évvel ezelőtt történt.
Az idei szezonban sem nyit ki a létesítmény, miután a teljes felújítás csaknem 200 millió forintba, míg a részleges megnyitás is csaknem százmillióba kerülne – idézte a pécsi önkormányzat közleményét a lap. A fürdőt egy fővárosi irodaházzal együtt a lélegeztetőbizniszen is profitáló cég vette meg tavaly, majd Hoppál Péter jelentette be március végén, hogy az új tulajdonosok 17 milliárdos beruházással új szálloda- és wellnessközpontot kívánnak építeni az aquapark helyén. Az is kiderült, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül állami támogatást is kaphat a projekthez a Victoria Ingatlanhasznosító Kft. és a Carion Holding Zrt.
Leviczky Cirill önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) azt írta ki a Facebookon a választás napján, hogy „Piros lesz a paradicsom, nem sárga, Küldjük el a balosokat a picsába!”. A képvislő egyébként tanár is, a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellárja – emlékeztetett a KecsUP.hu.
Az országgyűlési választások után alig van változás az országos és Vas megyei politikai viszonyokban. Czeglédy Csaba az összellenzék jelöltjeként alulmaradt Hende Csabával szemben Szombathelyen. Nemény András, Szombathely polgármestere úgy látja, nehéz időszak jön, amiben mindenkinek együtt kell működnie. Egyúttal a lapnak adott interjúban bejelentette, hogy 2024-ben újraindul a polgármesteri székért.
A bíróság első fokon elutasította Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnökének 100 millió forintos keresetét a Facebook ellen, amit az oldala törlése miatt nyújtott be.
Nyitókép: A fotó illusztráció. Forrás: pixabay.com
A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás444: Megszavazták a fideszesek a gázembargót és Paks 2 leállítását Csütörtökön az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadott el egy határozatot Ukrajna...
A magyar választási rendszer nem biztosítja a választási csalások hatékony megelőzését, a média feletti kormánypárti kontroll nem teszi lehetővé a...
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Tender Watchdog oldalán egy könnyen kezelhető térképes keresőben lehet böngészni a folyamatban lévő és a...
A mostani vereség legalább annyira az értelmiségé és a sajtóé, mint a politikusoké.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!