Orfű

A lélegeztetőbizniszen is profitáló cég vette meg az orfűi aquaparkot egy fővárosi irodaházzal együtt

Kiderült, ki az új tulajdonosa az orfűi aquaparknak. A Pécs közelében található, népszerű strand tavaly nyáron már nem fogadott vendégeket, mert a hírek szerint egy kormányközeli vállalkozó kezébe került. Akkor azonban még a liciteljárás sem folyt – mostanra viszont már lezajlott, és a nyertes neve is napvilágra került. A vevő nem más, mint Schimicsek Tibor, az V. kerületi ingatlanbizniszek egyik jól ismert szereplője, aki cégével a fel nem használt lélegeztetőgépeket is tárolta raktárában. 

Társadalmi célú hirdetés

Jé, itt már voltunk. De miért van zárva a strand?

Mert magánkézbe került, valami új tulajdonos van – a párbeszéd az orfűi aquapark mellett zajlott egy család tagjai között, amikor 2020 augusztusában éppen ott jártunk. A szebb napokat is látott Dollár utcai létesítmény bejáratánál valóban egy lánc és néhány Zárva tábla fogadta az érkezőket – azt a párat. A parkoló üres volt, az éttermek a közelben szintén. Addigra már mindenkihez eljutott a hír, hogy a strand nyáron nem nyit ki.

Pedig az orfűi aquapark különösen szép környezetben terül el, közvetlenül a Pécsi-tó partján Baranya megye egyik leglátogatottabb strandja. De csak nyáron. A fedett résszel nem rendelkező medencék ugyanis csak szezonálisan működnek, az év nagy részében zárva tart a létesítmény.

Könnyen lehet, hogy (a portfóliótisztításon túl) ez a vélhetően nem rentábilis megoldás vezetett végül oda, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. úgy döntött, elárverezi az aquaparkot.

Az orfűi akvapark 2020 nyarán (a szerző felvétele)

Az árverést 2020. július 27-én hirdették meg, licitálni augusztus 6. és 10. között lehetett az elektronikus árverés oldalon. A kikiáltási ár 1,08 milliárd forint volt, a licitlépcsőt 2 millió forintban határozták meg. Bár elővásárlási joga senkinek sem volt, csak az tehetett ajánlatot az ingatlanra, aki határidőre befizette a 271 ezer forintos árverési biztosítékot.

Igaz, már a licit befejezésének napján, sőt, sokkal korábban is az a szóbeszéd járta a nagyjából ezer fős településen, hogy a tulajdonos rég megvan, az eljárás maga csak formaság. Mindenki kormányközeli befektetőről, egészen pontosan Orbán Ráhelről vagy egy hozzá köthető cégről hallott „biztosat, amikor azonban részletekre terelődött volna a szó, széttárták a karjukat.

A licit végül 2020. augusztus 10-én, este kilenc órakor zárult eredménytelenül. A létesítményre az elektronikus licitnapló szerint senki sem tett ajánlatot, emiatt augusztus 28-án ismét árverésre bocsátották. Az új licit szeptember 8-án reggel indult és 10-én estre ért véget. Ezúttal olcsóbban, 924 millió forintos áron kínálták az ingatlant, alacsonyabb, a korábbi 2 helyett 1,5 milliós licitlépcsővel  de még így sem kellett senkinek. A második licit is eredménytelen lett.

Forrás: e-arveres.hu

Ezután hosszú csend következett, majd a helyi sajtó írta meg idén június elején, hogy elkelt az aquapark. A portál kérdésére az MNV Zrt.-nél elmondták, az árverés végleges eredményhirdetésére 2021. június hó 4-én került sor. „További tájékoztatást a nyertes licitáló személyéről, az ingatlan vonatkozásában kötött adásvételi szerződés megkötése után, legkésőbb 2021. június 22. napját követően adhatunk” idézte a lap a Vagyonkezelő válaszát. A nyertesről Orfű polgármestere sem tudott tájékoztatást adni a portálnak, amely azonban úgy értesült, hogy „az Orfűi Aquapark egy ingatlancsomag részeként kelt el, a vevő pedig nem más, mint a Fővárosi Önkormányzat”.

Az e-árverés oldalon található hirdetmény szerint a Budapest Akadémia utca 5. szám alatt (V. kerület Lipótváros) található, használaton kívüli, műemléki védettségű irodaházzal együtt hirdették meg az orfűi strandot 5 119 837 000 forint kikáltási áron. A licitnapló szerint 3 ajánlat érkezett, ebből az utolsó május 26-án:

a vevő 5 139 837 000 forintért ütötte le az ingatlanokat.

Érdeklődtünk a fővárosi önkormányzatnál, hogy valóban ők voltak-e a vásárlók, és ha igen, mik a terveik az ingatlanokkal. Budapest Főváros Önkormányzata azonban megkeresésünkre cáfolta, hogy ők vették meg az ingatlanokat.

A látogatók elől elzárva egyelőre idén sem nyitott ki a strand (a szerző felvétele)

Június végén, a pécsi portálnak adott határidő lejárta után írtunk az MNV Zrt.-nek, hogy megtudjuk, kivel kötötték meg az adásvételi szerződést, de a társaság akkor azt írta vissza, hogy erre még nem került sor, így a vevő nevét sem árulták el. Kikértük ezért a két helyrajzi szám tulajdoni lapját is (több alkalomal is), azonban az új tulajdonos még július közepén sem volt bejegyezve az ingatlanokra.

Most azonban a HVG megtudta, hogy

a lélegeztetőbiznisz egyik haszonélvezője, Schimicsek Tibor cége volt a nyertes licitáló.

Mint írják, az MNV Zrt. kérdésükre megerősítette, hogy „a Victoria Ingatlanhasznosító Kft. nyert azon az árverésen, amelyen többedszerre hirdették meg a Baranya megyei orfűi akvaparkot és az ahhoz csomagban »hozzácsapott« épületet, az Emmi egészségügyi államtitkárságának egykori irodaházát a budapesti Akadémia utcában.

Fővárosi ingatlanügyek

Schimicsek Tiborról a Magyar Narancs 2019-ben írt hosszabban. A cikkben arra mutattak rá, hogyan játszottak át értékes ingatlanokat V. kerületében bizonyos vállalkozók kezébe.

Az Egyetem tér 5. földszintjén található 500 négyzetméteres üzlethelyiséget például az orosz Sberbank bérelte az önkormányzattól, majd megkapta a lehetőséget, hogy régi bérlőként megvásárolja az ingatlant az ilyenkor szokásos 30 százalékos kedvezménnyel. A bank azonban az őt megillető jogával élve az elővásárlási jogot új jogosultra ruházta át a kedvezménnyel együtt.

„Az Egyetem téri ingatlan új tulajdonosa egy ingatlanos szakember, bizonyos Schimicsek Tibor lett a földhivatali adatok szerint. De nem csak ebben az esetben volt szerencséje Schimicsek Tibornak: „az ő tulajdonában áll az a Fin-Invest 2000 Ingatlanforgalmazó is, amely a Modern Fodrász Szövetkezettől kapott hasonló jogosultságot pár éve. A fodrászcég a régi MTV-székház mögött, a Nádor utcában bérelt a belvárosi önkormányzattól 102 négyzetméteres helyiséget, ahol ma is fodrászszalont visznek. Ez a földszinti, utcai ingatlan ma már a Fin-Investé” – írta akkor a lap.

A bérleti díjak hozták a hasznot

Tavaly ősszel pedig azért kerül a sajtó érdeklődésének középponjába a vállalkozó, mert az ő cégével, a Victoria Ingatlanhasznosító Kft.-vel kötött szerződést a kormány a felvásárolt, de nem használt lélegeztetőgépek tárolására egy 160 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanegyüttesben.

Lapunk közadatigényléssel póbálta kideríteni március óta, mi lett a lélegeztetőgépek sorsa, már a pert is kilátásba helyeztük, amikor az Állami Egészségügyi Ellátó Központ végül június elején hirtelen válaszolt.

Megtudtuk, mi lett a 16 ezer lélegeztetőgép sorsa: főként raktárban állnak, de jutott külföldre is

Perre is mentünk volna, de végül újabb közadatigénylésünkre alig 3 nap alatt válaszolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ…

Így derült ki, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szerint „a két helyszínen lévő raktárak bérelt raktárak, a bérleti, üzemeltetési szerződések az Operatív Törzs engedélye alapján kerültek megkötésre. A Carolina Ingatlanforgalmazó és Ingatlanfejlesztő Alap (iktatási sz.: ÁEEK/60852-119/2020, korábbi tulajdonos: VICTORIA Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság) kezelésében lévő gödöllői raktárban, illetve a Waberer’s-Szemerey Kft. (iktatási sz.: ÁEEK/15417-351/2020) kezelésében lévő szigetszentmiklósi raktárban kerülnek tárolásra az orvosi eszközök.

A lélegeztetőgépre jutó nettó tárolási költség havonta mindösszesen, a két raktár tekintetében: kb. 15 M forint.

Vagyis Schimicsek Tibor vállalkozása pár hónapig biztosan milliókat keresett a bérleti díjakkal. A cégadatok alapján azonban aligha ez volt a legnagyobb üzlete. A vállakozásnak ugyanis  bár az éves bevétele 44 millió forintról öt év alatt 108 millióra nőtt az adózott eredménye (vagyis a nyeresége) 1 milliárd forintra ugrott a 2019-es 70 millió forinthoz képest.

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta

Hogy az ingatlanhasznosító cégnek mik a tervei a fővárosi és az orfűi ingatlannal, egyelőre nem tudni. Az orfűi aquapark továbbra is zárva tart, bár a területen láthatóan végeznek államegőrző és -javító munkálatokat.

A ZÁÉV újította fel

Az Orfűi Aquapark 6,3 ha területen terül el, közvetlen közelében kempingek, vendéglők, part menti büfék, apartmanházak, kisebb vendégházak találhatóak. A komplexum közel 1400 m² alapterületű élménymedencével, 43 m² pezsgőmedencével, gyermekmedencével, vízi játékokkal, bébipancsolóval felszerelt. Az aquaparkban homokos strandröplabda- és műfüves labdarúgópálya is található, a gyerekek részére pedig épített, sokszínű játszótér áll rendelkezésre.

Az 1980-90-es években épült régi strand területén új, feszített víztükrű élménymedence, verseny-úszómedence és pezsgőmedence épült 2010-ben, annak figyelembevételével, hogy a tó és a medence körül gyalogosan átjárható terület alakuljon ki. A beruházást a Baranya megyei önkormányzat végeztette el a Baranyai Élménykörút-projekt keretében.

Tájékoztatótábla a létesítmény falán

Az uniós és állami támogatás összese 1,78 milliárd forintot tett ki, a kivetelező a ZÁÉV volt. Akkor a cég még nem tartozott a Mészáros-birodalomhoz, a felcsúti vállalkozó csak 2019-ben vette a nevére hivatalosan a vállalkozást. Igaz, a társaság azóta töretlenül szárnyal a nagy volumenű állami közbeszerzéseknek köszönhetően: most épp többek között az új Néprajzi Múzeumot építik 32 milliárd forintért a Magyar Építő Zrt.-vel közösen.

Az orfűi létesítmény 2016-ban elnyerte el az „Év fürdője” címet is.

Katus Eszter

Nyitókép: Az orfűi aquapark bejárata 2020 nyarán (a szerző felvétele)

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás