vidéki lapszemle

Mégsem lesz díszpolgár Putyin Debrecenben, kihallgatják Bánki Eriket

Debreciner.hu: Hatályon kívül helyezte a Vlagyimir Putyin díszpolgári címéről szóló döntését a Debreceni Egyetem szenátusa

A Debreceni Egyetem honlapja március 21-én számolt be egyebek mellett arról, hogy a március 17-i szenátusi ülésen hatályon kívül helyezték a testület 1/2017 (VIII.18.)-i határozatát. Habár ezt nem említik, de ez a határozat Vlagyimir Putyin orosz elnök díszpolgári címének adományozásáról szólt – mutat rá a Debreciner. A döntést az egyetemi kommunikáció nem indokolja, mindössze annyit lehet megtudni az írásból, hogy a szenátus egyhangúlag elfogadta a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) Egyetemi kitüntetések és címek adományozásának rendje a Debreceni Egyetemen című passzusának módosítását. Putyin díszpolgári címéről szóló döntést vagy azért helyezik hatályon kívül, mert a testület szerint méltatlanná vált, vagy azért, mert a 2017-es odaítélése óta nem vette át a címet.

SzabadPécs.hu: Bréking: Kihallgatja a bíróság a Volvo-gate ügyben Bánki Eriket

A választások után, májusban lesz az elhíresült pécsi buszos korrupciós ügyben, a Volvo-gate-ben a következő bírósági tárgyalás. A Szabad Pécs arról értesült, hogy a bíróság úgy döntött, kihallgatja az ügyben Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselőt. A bíróság a következő, május 10-i tárgyaláson Bánki Erik mellett még több másik tanút is kihallgat, többek közt az ügy eredeti harmadrendű vádlottját, aki magát bűnösnek vallva elismerte, hogy pénzmosást követett el.

Nyugat.hu: Átadták a 3,32 milliárd forintból felújított Szombathely-Kőszeg vasutat

A projektzáró rendezvényen Ágh Péter, Észak-Vas megye, valamint Dr. Hende Csaba Szombathely és környéke fideszes országgyűlési képviselője, Básthy Béla, Kőszeg polgármestere, illetve a kivitelező cég képviseletében Homlok Zsolt, a Homlok Építő Zrt. vezérigazgatója vett részt. Szombathely ellenzéki polgármestere valamiért nincs az eseményről megosztott képeken. A projekt összköltsége 3 milliárd 246 millió forint, a beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg. A felújítási munkákat végző cég résztulajdonosa Mészáros Lőrinc veje – emlékeztet a lap.

KaposT.hu: Szemétügy: közel félmilliárd forintot bukhattak a kaposvári önkormányzat cégei egy tíz éve folyó, tavaly jogerősen is elveszített perben

Van (volt) a Kapos Holdingnak egy leánycége, az Inert Zrt, amelynek jogelődje, a KVG Zrt. 2010-ben hosszú távú szerződést kötött a CWS Kft.-vel hulladéklerakásra egy Kaposmérőben kialakított telepen. A következő évben a KVG a hulladékszállítást egyoldalúan beszüntette, a szerződést felrúgta, ám az ezt követő tíz évben a kártérítési és kötbér pereket sorra elveszítették. Most pedig a Kapos T információi szerint úgy tűnik, hogy a jogutód Inert Zrt. „kiürítésével” próbálják elkerülni a jogerős ítéletből adódó kötelezettségeket.

Szegeder.hu: Szegeden szavazna a legtöbb átjelentkezett választó a vidéki városok közül

A választópolgárok március 25-én 16 óráig jelezhették, ha nem a lakóhelyük szerinti szavazókörben, hanem egy másik magyarországi településen szeretnének szavazni április 3-án. A Nemzeti Választási Iroda péntek reggeli adatai szerint 140 ezer választópolgár jelezte már, hogy máshol szavazna. Vidéken Szegeden szavaznának átjelentkezéssel a legtöbben, csaknem 3000-en, Győrben 2500, Debrecenben 2400, Pécsett pedig 2300 átjelentkező volt péntek reggelig – írja a lap.

Nyitókép: Novo-Ogarjovo, 2014. január 14. Vlagyimir Putyin orosz államfő (j) és a hivatalos moszkvai munkalátogatáson tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az államfő Moszkva környéki, novo-ogarjovói rezidenciáján 2014. január 14-én. (forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás