Szeged

Kalkuláció: 600 utas öröme lehet reggelente a 72 milliárdból megépült tram-train

November 29-én indul a tram-train, a menetrend végleges: 40 perc a két város főtere között. Amiről eddig kevés szó esett, hogy hányan élvezhetik majd a villamos-vasút előnyét. Merthogy a vonatsűrűség és a férőhelyek száma ezt is befolyásolja. Andó Gergely közlekedési szakértő szerint reggelente 600 ember életét könnyítheti meg a tram-train, miközben reggel 6 és 7 óra között jelenleg 12 busz vár Hódmezővásárhelyről Szegedre ez nagyjából ugyanekkora kapacitást jelent. Sokan nem a két település között ingáznak, így kérdés, hajlandóak lesznek-e vállalni az átszállást. Az autósokról nem is beszélve. 

„A próbaüzemben, a novembertől induló próbaüzemben egyelőre még várhatóan óránként fogunk közlekedni. Ez a 20 és 30 perces követéses menetrend január elejétől, január 10-e környékétől várható. Nyolc darab alacsonypadlós új jármű lett alap mennyiségként megrendelve a tram-train projekthez, és négy darab opcionális jármű van a Stadlernek a szerződésében. Ennek a négy járműnek is megtörtént a lehívása, és 2022 őszén várható a további négy járműnek a forgalomba állása is. Ezzel lehetővé fog válni, hogy reggeli csúcsidőben Szeged felé 20 percnél sűrűbben tudjunk közlekedni, illetve a járműveknek majd a ciklusrend szerinti nagyobb javításai során legyen műhelybe beadható jármű.” Erről a Közlekedéstechnikai Napok – A személyszállítás története belföldön, nemzetközi forgalomban II. online konferencián beszélt Baksi Máté, a MÁV-Start Zrt. szolgáltatásfejlesztési koordinátora.

Az, hogy mennyi vonatra számíthat a MÁV, és milyen járatsűrűségre tervez, egyben azt is meghatározza, hogy mennyien utazhatnak a Szeged és Hódmezővásárhely között épült villamos-vasúton. A menetrend már elérhető a MÁV oldalán. Eszerint a villamos-vasút a két belváros közötti távolságot menetrend szerint 40 perc alatt teszi meg, egyelőre óránkénti követéssel.

De lesz ez még sűrűbb is. A lehetséges maximális utasszámról, a vonal kapacitásáról Andó Gergelyt kérdeztük. „20 perces követés esetén ez 600 férőhely óránként és irányonként. Ezt egészíti ki a vonat óránként (vagononként 60-80 fő), ami lehet 300-400 is akár, és a távolsági buszok buszonként 50 fővel számolva. 6 és 7 óra között 12 busz indul, ez 600 fő” – mondta a közlekedési szakértő az Átlátszónak. Úgy fogalmazott, „az átszállási kényszer továbbra sem nyerő, miközben a buszok többsége Vásárhelyen túlról túlra közlekedik.

A tram-train csak a hódmezővásárhelyi és algyői utasok számára alternatíva. Kérdés, hogy a vásárhelyi utasok nélkül hogyan változik a térség busz menetrendje.”

A közlekedési szakértő szerint a maximális járatszám csak addig adott, amíg nincs valami hiba a rendszerben. Az viszont már a próba alatt is volt, de nem a tram-train oldaláról. A Délmagyarország írta meg, hogy egy belvárosban rosszul parkoló autós miatt megbénult a villamosközlekedés. Ez gyakori Szegeden.

Hatszáz fő lehet a reális

A tram-trainnek ugyanakkor lesznek egyértelmű nyertesei is:

  • azok, akik a belvárosból a belvárosba tartanak;
  • nincsenek időhöz kötve;
  • az autót hátrahagyva nemcsak a közlekedésen, hanem a parkoláson is spórolnak.

De nézzük, gyakorlatban (azaz életszerű körülmények között) mit jelent a járatsűrűség. Ha valaki 8-ra megy Szegedre dolgozni, annak a különböző járatsűrűség mellett az alábbi lehetőségek adottak. (Nem feltételezzük, hogy aki 8-ra jár, az 6:40-nél hamarabb indulna Szegedre.) Most minden óra 38-kor indulnak a vonatok, ha sűrűbb lenne a menetrend, így nézhetne ki:

  • 15 perces járatsűrűség esetén a tram-train-en 600 fő juthat el időben Hódmezővásárhelyről Szegedre és vissza. 6:45, 7:00, 7:15 – ezek a reális választások, a vonatok így ugyanis 7:25, 7:40, 7:55-re érnének Szegedre;
  • de a MÁV egyelőre 20 perces követéssel számol, legalábbis erről beszélt Győr Sándor. A vasúttársaság menetrend-tervezési koordinátora azt is mondta, ez összesen 49 járatot jelenthet naponta, ez a reggeli időintervallumban szintén 600 főt jelenthet. Ők a 6:40-es, 7:00-es, és a 7:20-as vonattal érnének Szegedre.
  • Ha 10 percenként járna a tram-train, akkor irányonként 4-4 vonat kellene, ami az opciós járművek nélkül nehezen kivitelezhető. Így viszont jelentősen nőne a kapacitás: 6:40, 6:50, 7:00, 7:10 és 7:20-as indulással már akár 1000 utas is közlekedhetne vele egyetlen reggelen.

De a próbafutások menetrend szempontjából nem biztatóak. „A mérések során a tapasztalataink inkább negatívak” – ezt arra mondta Győr Sándor, hogy a Megvalósíthatósági Tanulmányban szereplő menetrendi időket a próbák során egyszer sem tudták megfutni. A szakértő szerint ennek egyik oka, hogy Hódmezővásárhelyen a megengedettnél lassabban mehetnek a villamos-vonatok. Az ívekben, 20-30-cal közlekedhetnek csak, hogy az utasok ne essenek el.

Forrás: Közlekedéstechnikai Napok – A személyszállítás története belföldön, nemzetközi forgalomban II. / Youtube

Zajlik a számháború

Lázár János, a projekt kormánybiztosa szerint „sokan hazudnak a tram-trainről” – ezt a Délmagyarország szemlézte. A cikkben Schanda Tamást, az ITM miniszterhelyettesét, parlamenti és stratégiai államtitkárát is idézték, aki Kocsis-Cake Olivio kérdésére azt válaszolta: „a tram-train menetrendje a két belváros közötti utazási időtartamot 30-32 percre rövidíti, amellyel jelenleg egyik közlekedési forma sem tudja felvenni a versenyt, beleértve a személygépkocsit is. Ezen túlmenően a tram-train biztonságosan, versenyképes áron, fenntartható és környezetbarát módon biztosítja a Hódmezővásárhely és Szeged között naponta ingázó 15 ezer honfitársunk ingázását.”

Az már egyértelmű, hogy 30 percről szó sincs, hiszen a menetrend sem ezt tartalmazza. A két város között ingázók számát az államtitkár 15 ezerre tette. Lázár János 2021 októberében ennél kevesebb emberről beszélt a Délmagyarországnak. Ő úgy fogalmazott, „jelenleg naponta körülbelül 10 ezer ember ingázik Szeged és Hódmezővásárhely között”.

Lázár János a tram-train előtt (forrás: a politikusFacebook-oldala)

Ennél kevesebbel számol a Megvalósíthatósági Tanulmány, amiből a fomterv.hu idézett. Eszerint „a két település között egy átlagos munkanapon mintegy 8000 utazás történik”. A KSH-tól kapott 2011-es népszámlálási adatok szerint a hódmezővásárhelyi ingázók közül a „más településre dolgozni járó foglalkoztatottak száma” 2725 fő.

A tram-trainről Lázár János egy színes-szagos bemutatót is közzétett. Eszerint, ahogy a kormánybiztos fogalmaz, a villamos-vasút „közel 72 milliárd forintba és semmibe” került. A többzónás bérlet 21 200 forint lehet, de a választásokig ingyen lehet rajta utazni. Kérdés, hogy a 600, esetleg 1000 utas a meglévő buszokról ül át a villamosra, vagy az autósok is nyitnak a közösségi közlekedés felé. Utóbbi lenne órási nyereség, mert akkor az utak zsúfoltsága és a károsanyag-kibocsátás is csökkenne.

Se válaszok, se tanulmány

November közepén küldtünk levelet, amiben rákérdeztünk a napi ingázók számára, valamint arra, hogy a számításaik szerint egy reggel 6-tól 8 óráig tartó időszakban a szerelvényekkel – maximális kapacitásával számolva – mennyi utas juthat el Szegedről Hódmezővásárhelyre és vissza, mennyi utas kellene, hogy a rendszer önfenntartó legyen, készült-e megtérülési számítás, ha igen, milyen utasszámmal és milyen időre. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Egyelőre a Megvalósíthatósági Tanulmány sem áll a rendelkezésünkre, ezért azt közadatigénylésben kértük ki.

30 milliárdból 3 percet csökkenhet a menetidő a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon | atlatszo.hu

Alig 3 perccel csökkenhet a MÁV szerint a menetidő a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon, pedig közel 30 milliárd forintot költöttek csak a pályára az immár 70 milliárdnál is drágább tram-train beruházásból. A pályát 100 kilométer/órásra építették, de a vonatok ma sem mennek 80-nál többel.

Segesvári Csaba

Nyitókép: A traim-train reklámja (forrás: Youtube)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42