műemlékvédelem

Megkezdték a zichyújfalui Zichy-kastély rendbetételét, de a teljes felújításhoz több százmillió forintra volna szükség

Olvasóink szabálytalan közpénzfelhasználásra gyanakodtak a Zichyújfalun található Zichy-kastély felújításával kapcsolatban, mivel az úgy néz ki, mintha félbemaradt volna. A település polgármestere, Füzesiné Kolonics Ilona az Átlátszót arról tájékoztatta, hogy egyszerűen nincs pénze a falunak a teljes körű felújításra, a kastély állapotának javítását célzó munkát egyelőre csak megkezdeni tudták, pályázati finanszírozással.

Egy olvasónk úgy vélte, hogy a Barangolás Európában Határok nélkül blogon megjelent írás és a Facebookon közzétett bejegyzés alapján érdemes lenne ránézni a zichyújfalui Zichy-kastély állami pénzből történő felújítására, ugyanis a műemlék rosszabb állapotban lévőnek tűnik most, mint a felújítás előtt.

A kastély – ami jelenleg a polgármesteri hivatalnak ad helyet – felújítására körülbelül 30 millió forint állami támogatást nyert az önkormányzat, a háta mögötti területet és az egész kastélyerdőt pedig évek óta illegális szemétlerakónak használják, ezzel kapcsolatban a Hulladékvadász weboldalon is bejelentés történt.

Az Átlátszó megkereste a település önkormányzatát és tájékoztatást kért a kastély felújításáról. Füzesiné Kolonics Ilona polgármester válaszában azt közölte, hogy a kastély felújítása nem maradt félbe, mert amire pályáztak, az megvalósult, a munkálatokat pedig a program végéig ellenőrizték az illetékes munkaügyi központok, illetve egy alkalommal a Belügyminisztérium is.

„A 2013 őszén kezdődött Műemléki Közfoglalkoztatási Programba a Belügyminisztérium beválasztotta a Zichy-kastélyt is a támogatandó helyszínek közé. A „Műemlékek gondozása” startmunka mintaprogram lényege az volt, hogy regisztrált álláskeresők bevonásával, ütemezett közfoglalkoztatás keretében lehetőség nyíljon az önkormányzatok tulajdonában lévő műemlékek megóvására” – írta a polgármester.

„A program költségvetése a szakvélemények beszerzéséből (2 463 800 forint), a közfoglalkoztatási bérből (9 044 849 forint), az építőanyag költségéből (20 156 418 forint), illetve a munka- és védőeszközök (703 720 forint) költségeiből tevődött össze. Időtartama pedig 2013. október 1-jétől 2014. augusztus 30-ig tartott, amelyben 10 fő álláskeresőt (1 ács, 3 kőműves, 6 segédmunkás) tudtunk (a téli időjárás miatt, ütemezve) foglalkoztatni.”

A kastély állagmegóvó munkálatai között a legfontosabb az épület víztől való mentesítése volt, továbbá meg kellett vizsgálni az épület tetőszerkezetét, valamint a tartószerkezetet, a homlokzatot és a falak nedvességét. Ezeken kívül kitisztították, illetve megjavították, kicserélték vagy pótolták az ereszcsatornákat. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kastély tetőszerkezete jobb állapotban van, a falnedvesedés viszont erősebb, mint amire számítottak.

A kastély belső falai 800 négyzetméteren, a külső falai 1 200 négyzetméteren kaptak új speciális vakolatot, ami azért maradt szürke színű, mert a színezés már nem fért bele a költségekbe – közölte Füzesiné Kolonics Ilona. Megjegyezte, mivel a hagyományos, régi parketta korhadni kezdett, lamináltra cserélték.

Miután a program véget ért, pénzügyi okok miatt nem tudta folytatni az önkormányzat a kastély rendbe tételét. A polgármester tájékoztatása szerint pályáztak a fűtés megújítására is, de nem jártak sikerrel. Szeretnének újra pályázni, így a Nemzeti Kulturális Alapnál is az épület színezésére. A kastély nem került bele a Nemzeti Kastélyprogramba sem, ugyanakkor a teljes felújítás költségeit több százmillió forintra becslik.

Bár jelentkezett egy Zichy-utód, „a kastélyt azért nem adta el az önkormányzat az örökösnek, mert egyrészt nem volt érdemi ajánlata, amit esetleg a képviselő-testület megtárgyalhatott volna, másrészt az önkormányzat saját vagyonával saját belátása szerint gazdálkodik a törvényi keretek között. Továbbá más fejlesztési tervek vannak ezzel a területtel” – írta a polgármester.

Ezenkívül megjegyezte Füzesiné azt is, hogy a 28 hektáros osztatlan tulajdonú területen a kastély és annak parkja mellett a település óvodája, az Önkormányzati Hivatal, több civil szervezet (sportegyesület, nyugdíjasklub stb.), valamint 32 önkormányzati lakás is elhelyezkedik: „a kastélyhoz tartozó terület eladásával a település területének majdnem felét elveszítené”.

A polgármester által küldött légifelvételen a fehér körvonalú terület egy gyár területe, a sárga körvonalú pedig a Zichy-kastélyhoz tartozó terület, ami teljes egészében nem is fért rá a képre:

Légifelvétel Zichyújfaluról

A kastély épülete mögött történő illegális szemétlerakással kapcsolatban a polgármester azt írta, hogy igyekeznek rendben tartani a területet, az istálló elbontására pedig Füzesiné Kolonics Ilona azzal a magyarázattal szolgált, hogy az épület életveszélyessé vált, mert a tartószerkezete megroppant, és mivel ezen a településrészen sok gyerek játszik, a balesetek elkerülése érdekében „semlegesítették az építményt”.

Csikász Brigitta

Címlapfotó: europaihataroknelkul.cafeblog.hu

Megosztás