Pert nyertünk az NFI ellen, nyilvánosak a Petőfi-film díszletének szerződései
Az NFI először kitakarta, kiknek és mennyiért adták ki a Rákay Philip-féle Most vagy soha! díszletvárosát, most fél évnyi per után kiderültek a részletek.
A közpénzzel gazdálkodó szervezetek adatainak nyilvánosságát az Infotörvény írja elő. A Szegedi Tudományegyetemtől kapott közpénzzel gazdálkodó UNIVERSITAS-SZEGED Nonprofit Kft. mégsem akarja kiadni szerződött partnereinek listáját.
Szabó Bálint, a Szegedi Tudományegyetem és a Hód-Fest Nonprofit kft. tulajdonában lévő UNIVERSITAS-SZEGED Nonprofit kft. (Univ nKft.) tulajdonosi képviselője – aki egyben Szeged független önkormányzati képviselője is – megkeresésünkre azt nyilatkozta, hogy ő a teljes átláthatóság híve, ennek ellenére semmilyen információ kiadásához nem járul hozzá a cégnél. Ugyanakkor elismerte, hogy a nonprofit szervezet a Szegedi Tudományegyetemtől kapott közpénzzel gazdálkodik.
A tavaly 550 millió forintos árbevételt hozó cég tulajdonosa 51%-ban a Szegedi Tudományegyetem és 49%-ban a H.M. (Hallgatói Mozgalom) vagyonkezelő volt, míg 2020 februárjában a Hód-Fest Nonprofit Kft. be nem vásárolta magát a vagyonkezelő helyére.
E-mailben kerestük az Univ nKft. ügyvezetőjét, Mára Krisztiánt is, hogy a 2019-es beszámolót, illetve a cég 2018-as és 2019-es pénzügyi adatainak részleteit megismerhessük. Ezenfelül kértük a szerződött partnerek listáját, illetve a szerződött partnerek tevékenységeinek bemutatását.
Mára Krisztián csak január óta ügyvezetője a cégnek, így helyette Szabó Bálint, tulajdonosi képviselő tájékoztatott bennünket arról, hogy a vállalkozás üzleti titkainak védelme miatt nem adnak ki semmilyen általunk kért adatot. Bár beszélgetésünk során elismerte, hogy az egyetem rendszeresen támogatja a céget – ami ebből kifolyólag közpénzzel gazdálkodik – mégis magánpiaci szereplőként említette a nonprofit kft.-t a Szegedi Tudományegyetemen jogászként végzett illetékes. Telefonbeszélgetésünk alkalmával pedig úgy nyilatkozott, hogy nem ők az Infotörvény hatálya alá tartozó része a cégnek.
Elmondása szerint korábban már több vita is kerekedett abból, hogy a cég közpénzzel gazdálkodik, és ezt az állapotot szeretnék megszüntetni.
A közelmúltban azonban nem az Univ nKft. tulajdonoscseréje volt az egyetlen változás az egyetem környékén. A hallgatói önkormányzatban szintén fontos személyi változások történtek. A Szegedi Tudományegyetem céghálója körül és a hallgatói önkormányzatban sokat tevékenykedő Török Márkról, korábban már több cikksorozat jelent meg az Átlátszó Oktatáson. A számos szabálytalanságon rajtakapott Török Márk – feltehetően a cikkek hatására – kénytelen volt a háttérbe vonulni, ám ennek ellenére a szegedi EHÖK felügyelőbizottságának elnökévé választották.
Visszautasította az Alkotmánybíróság Török Márk alkotmányjogi panaszát
Az Alkotmánybíróság (AB) öttagú tanácsa július 10-én visszautasította Török Márk, a volt szegedi HÖK-elnök indítványát. Török még akkor fordult bírósághoz, amikor a Szegedi Tudományegyetem rektora 2016-ban megsemmisítette az őt megválasztó választmányi határozatot. A másodfok akkor helybenhagyta az elsőfokú határozatot, ezután Török az AB-hoz fordult.
Kerestük a szegedi EHÖK irodát Török Márkkal kapcsolatban, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a kérdéseinkre.
Török Márk több mint 10 év után mondott le HÖK elnöki posztjáról. Ahogy azt 2016-ban megírtuk, a HÖK-tisztségviselőjének „megbízatási ideje legfeljebb négy év lehet”. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkor azt nyilatkozta az ügyben, hogy
„A mandátumát mindenki kitölthette, de 2015. szeptember 1-jét követő választás esetén már figyelembe kell venni azt is, hogy az új tisztviselők mennyi időt töltöttek korábban tisztviselőként.”
Szabó Bálint azt ígérte, hogy taggyűlést fog kezdeményezni a héten az Univ nKft. tulajdonosai körében. A taggyűlés egyik napirendje pedig a kérdéseinkre kiadható válaszok megvitatása lesz.
Cikk szerzője: Uzonyi Ádám
Címlapkép: univkft.hu
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Az NFI először kitakarta, kiknek és mennyiért adták ki a Rákay Philip-féle Most vagy soha! díszletvárosát, most fél évnyi per után kiderültek a részletek.
Két elsőfokú, majd egy másodfokú bírósági győzelem után sem tudhatják meg a természetvédők, mégis miért jó, és milyen kockázatokat rejt a rétegrepesztéses palagázfúrás.
Bár a kormány új céget hozott létre a hévízi tófürdő felújítására, a munka egy év múlva sem indult el, de eközben a 100 milliós tőkével létrehozott zrt elköltötte a pénze nagy részét.
Mutatjuk, hogyan alakult az adókedvezmények felhasználásának területi eloszlása, valamint a felhasználások száma és nagyságrendje.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!