Egyéb

Vizsgálatot kértek az NKE-n a doktori iskola vezetője ellen

Közérdekű bejelentést tettek és vizsgálatot kezdeményeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, miután megírtuk, hogy a doktori iskola vezetőjének tudományos karrierje megkérdőjelezhető. A bejelentő azt is kéri, hogy vizsgálják meg, nem tettek-e közzé titkosított dokumentumokat az egyetem honlapján. Eközben az egyetem fenntartója, a Belügyminisztérium még mindig nem reagált, hogy visszaélést követett-e el az egyetem, mikor Bukovics titkosított anyagait megosztották honlapjukon.

kozszolg_alter.jpg

„Az egész ország érdeke, hogy a „Haza szolgálatában” álló, egyetlen „Nemzeti” Közszolgálati Egyetem vizsgálat tartásával tisztázza, hogy [az Átlátszó Oktatás cikkeiben] foglaltak megfelelnek-e a valóságnak, avagy sem.”

Az idézetet az egyetem felé tett közérdekű bejelentés hozzánk eljuttatott másolatából emeltük ki. A bejelentő (a tudományterület elismert oktatója) azt kéri az egyetem Szenátusától és a rektortól, hogy vizsgálják ki

  • Bukovics megfelelt-e a szükséges tudományos feltételeknek?
  • Titkosítva voltak-e a legfontosabb dolgozatai, ha igen miért, és ki oldotta fel annak titkosítását, mi alapján?
  • Elfogadható-e, hogy teológia területén felterjesztett egyetemi tanári kinevezéssel vezesse valaki 2014-ben a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolát?

A közérdekű bejelentést állami szerv és intézmény felé lehet benyújtani, ami áll az NKE-re, mindezt 30 napon belül a tapasztalt visszaélésekre, hiányosságokra rávilágítva, illetve olyan körülményre hívhatja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A bejelentő a 2013. évi CLV. törvényre hivatkozott, noha a közérdekű bejelentésekről a 2013. évi CLXV. törvény szól. A bejelentő valószínűleg elgépelte a dolgot, de ebbe valószínűleg nehezen kapaszkodhatna az NKE, mert az iratokat tartalmuk szerint kell elbírálni, nem lehet ilyen apróságokba belekötni, ha az egész levélből kitűnik, hogy igazából miről van szó.

Korábban megkerestük a Belügyminisztériumot a titkosítás és az esetleges feloldás körülményeiről, többszöri megkeresés után sem kaptunk választ az egyetem fenntartójától, aki egyben a titkosítást elrendelő intézmény is. A Magyar Tudományos Akadémia korábbi tájékoztatása szerint még nem változott az anyagok minősítése, ennek megfelelően kezelik, ehhez képest most is fellelhető a NKE honlapján. Korábban megírtuk, hogy ennek kapcsán hazugságokkal tarkított helyreigazítási kérelmet kaptunk az NKE-től.

„A disszertáció matematikai jellegű halandzsára épül. […]
Itt a reprezentatív közszolgálati főegyetem tudományos főemberéről van szó, és nem valamilyen taktaharkányi békemenetes bolond szélhámoskodásáról.” 

– Írja az Örülünk Vincent blog honlapján, ahol boncolgatták Bukovics MTA doktori disszertációját, áltudományos zagyvaságokra is rávilágítva. Tegnap a Népszabadság foglalkozott hasábjain Bukovics István életútjával.

Eközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a magyar felsőoktatás „zászlóshajója” hallgatásba burkolózik, a közérdekű bejelentés kapcsán mindössze azt a reakciót kaptuk, hogy a törvény szerint járnak el és folyamatban lévő ügyről nem áll módjukban tájékoztatást adni.

blogba_NKE KB Bukovics 1.jpgblogba_NKE KB Bukovics 2.jpg

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • AdjukÖssze
  • PayPal
  • Átutalás
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót vagy baseball sapkát!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Átlátszó
Átlátszó mobilalkalmazás Ne maradj le a legfrissebb oknyomozásokról!
Letöltöm