Egyéb

Ilyen az ifjúsági sajtó a DUE szerint – Percről percre

Sajtófesztivált tart ma a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete, ahol még az is lehet, hogy mi leszünk az év online diákmédiuma. Az is lehet, hogy nem, de jó alkalom nyílik körülnézni, hogy mit is jelent a diákújságírás a legrégebbi és legnagyobb ezzel foglalkozó szervezet szerint. Tudósítóink a Milennárisról jelentkeznek.

Helyszíni tudósítók: GSzD és Szaki, a stúdióban Medvegy Gábor

10.43 Harmadikok lettünk az online felsőoktatási média kategóriájában. Jó civil blog vagyunk, de a designon még csiszolnunk kell, tudtuk meg. 

10.38 Eredményhirdetés zajlik az év diákmédiumainak különböző kategóriáiban, DUE médiatábor-kedvezményt, okostelefont, Csodák Palotája-belépőt adnak. Díjat nyert például az Egy cica élete, amit egy általános iskolás diák készít. 

10.15 Wow, much mém, very fiatalos.

10.13 Amúgy tök jó a hangulat, a középiskolás korosztály bőven talál magának programot, ki lehet próbálni a híradós műsorvezetést, van ördöglakatozás is, a csillámfestést már mutattuk, nem rossz a rendezvény, mondják a kollégák.

10.07 Jaj, ha már arról esett szó, hogy mekkora szerepet játszik a politikusról kialakult képben a média, itt van az MTVA is, ők ugye elég nagy szerepet játszanak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Bűvösvölgy programjával érkeztek, ami a 9-16 éves korosztályt megcélzó médiaértés-oktató központ. Itt tudatos és biztonságos médiahasználatot oktatnak

10.04 Mihalovits Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos beszél. Szerinte egy politikusról kialakult képben legalább harminc százaléknyi szerepet játszik a média, és ez nagy felelősség. De a médiában nem csak a felelősséget, hanem a lehetőséget és az örömöt is látni kell. Bemutatta az Új Nemzedéket, mint Magyarország legnagyobb ifjúságpolitikai kezdeményezését. Az Új Nemzedék portálján még mikroblogokat is lehet indítani! Összerezzen a tumblr népe.

10.01 Ez lehet az új nemzeti alkoholstratégia? Két tizennégy év körüli fiatal nyomta kezünkbe a szórólapokat, majd amikor felvetettük, hogy itt legnagyobbrészt tizennyolc alattiak vannak, csak nevettek. Végre egy őszinte lépés, ha már fű alatt úgyis isznak a gimisek, legalább igyanak normális bort!

9.58 Ha jól hallottuk, két országosan ismert politikus épp arról beszélgetett az Új Nemzedék standjánál, hogy a program Habony Árpád fejéből pattant ki.

9.48 Bonyhádi helyi kincs kiállítás. Valószínűleg a zománcárugyárra utalhatnak, mert ezek minden rendes falusi ház kellékei. A falvédőkultúra zománctáblaként is utat tör magának. A helyi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium hozta magával mindezeket, a lentebbi szexista alkotásról a standnál helyet foglaló lányt kérdeztük volna, de egyelőre csak annyit tudott nyilatkozni, hogy „ja, nem olvastam el”.

9.45 Eddig a Ringiernek sikerült leginkább telibe találni a célcsoport ízlését.

9.43 Elmaradhatatlan OTP-stand.

9.39 Azért meg kell hagyni, hogy profik a táncosok, írják riportereink. A színpad mellett meg már sorakoznak a helyezettek ajándékait rejtő papírszatyrok.

9.35 Ötszáz forint egy szendvics. Közben elkezdődött a program táncos fellépővel. Lesz majd állítólag ugrókötelezés is. Korunk fertőző kultúrpestise, a slam sem maradhat ki, a médiatábort promotálják majd vele a színpadon. Kávét!

9.33 Presszárium. Elég bizarrul hangzik. De állítólag ez kell ahhoz, hogy igazi MÉDIÁS lehess.

9.30 Közben azon gondolkodnak kollégáink, hogy vajon hány fiatalt hoztak haza külföldről az Új Nemzedékes Forddal.

9.26 Nem gondoltuk volna, hogy annyira nagy lesz az érdeklődés, hogy még egy jegynepper is odajön hozzánk. De, akkora.

9.21 Nagyon szép ez az Új Nemzedékes autó, még egy diszkrét BL-logó is jutott rá, az új nemzedéket se kerülheti el a futball szele. A magyar focira például ráférne egy teljesen új nemzedék.

9.19 Nekünk még lövésünk sincs, hogy mire számítsunk, de vannak olyan jólértesültek, akik már azt is tudni vélik, hogy az ELTE ÁJK-s Jurátus lesz a második legjobb egyetemi médium! Óriási az izgalom.

9.13 15 év lehet az átlagéletkor, nem egy DK-s gyűlés a buli. Nálunk talán csak a büfés öregebb. Már vagy százan toporzékolnak kint, nem jöttek még meg a karszalagok.

9.09 Kezdenek özönleni az ifjak, kicsit öregnek érezzük magunkat. Tavaly a gyanútlan gyermekeket egyenesen az NMHH karmai közé dobták, idén Mihalovics Péter Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos is itt ólálkodik.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42