Teljes aktanyilvánosság – Ukrajnában

Egy derűs nyári napon nagy reményekkel, kezemben nehéz papírra nyomott fejléces-pecsétes ajánlólevelet szorongatva léptem be a kijevi Volodimirszka utca 33. szám alatti épületbe, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főhadiszállására. Egy rövid regisztráció és adategyeztetés, illetve két hét várakozás után telefonon értesítettek, hogy a „tartótisztem” Szerhij Anatolijovics Kokin ezredes lesz, és amennyiben a levéltárban akarok kutatni, menjek oda a megadott időben, hívjam fel mobilon, és ő beengedtet a kapunál strázsáló belügyes elvtárssal.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat főépülete Kijevben / A szerző felvétele

Ekkor 2009-et írtunk, a Juscsenko-Timosenko-rendszer lassú rohadásának végóráit élte. Azonban egy évvel korábban az akkor mindössze 31 éves Volodimir Vjatrovics történészt kinevezték az SZBU-levéltár élére, és ő azonnyomban nekikezdett az iratok hozzáférhetővé tételén munkálkodni. Egy 2009-es elnöki rendelet alapján megismerhetővé tették az ukrán függetlenségi mozgalommal, a politikai repressziókkal és a holodomorral (1932-1933-as részben mesterséges ukrán éhinség) kapcsolatos iratanyagot. Ezt követően a lakosságot köztéri plakátok is buzdították arra, hogy használják ki az újdonsült nyitottságot; az itt látható „Ismerje meg az igazságot a múltról – jöjjön el” feliratú plakát például az odesszai olvasóterem látogatására hív fel.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat odesszai olvasótermének reklámja, 2009 / A szerző felvétele

A kijevi SZBU-levéltár a szolgálat egy, az SZBU-központtól 100 méterre levő épületében található, amely előtt állandó jelleggel a ’70-es évekből ottfelejtett, hosszú bőrkabátos középkorú állambiztonságiak cigizgetnek posztkommunista öltönyös társaikkal, illetve szigorúan sötétített üvegű luxusautókkal érkező barátaikkal és üzletfeleikkel. Maga az olvasóterem egy nagyjából 25 négyzetméteres szoba, ahol két sorban 5-5 kis asztalkánál ülve lehet böngészni az ügyiratokat. Már ha van mit. Ugyanis az általános levéltári gyakorlattól eltérően az SZBU-levéltárban továbbra sem (2012 decemberi állapot) hozzáférhető semmiféle jegyzék vagy lista az ügyiratokról, tehát az egyszeri kutató csak a nyomtatásban megjelent, SZBU-levéltárból származó anyagokat felhasználó tanulmányok lábjegyzeteire, illetve a tartótiszt ismereteire illetve jóindulatára hagyatkozhat.

A szovjetes hagyománynak megfelelően tehát csak azt van joga megismerni a kutatónak, amit a tartótiszt elé rak, miután a kutató megpróbálja elmagyarázni neki a kutatási témát. Bonyolítja a helyzetet, hogy valójában a tartótisztnek is csak korlátozott fogalma van arról, hogy milyen iratok lapulnak a folyókilométernyi polcokon, vagy dohosodnak bekötetlenül faládákban, mert igazán soha nem volt se pénz, se kedv, se szándék arra, hogy rendszerezzék vagy pláne katalogizálják az iratanyagot.

 

Új irány

Ennek az áldatlan állapotnak vethet most véget Vjatrovics kinevezése az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének élére, amelyet 2010 óta a Janukovics által kinevezett Valerij Szoldatenko vezetett. Szoldatenko kinevezését megelőzően 1969 óta kommunista párttag volt, és kinevezését követően is hangot adott azon nézetének, hogy a holodomor nem mesterséges volt, tehát nem lehetett népirtás, noha  tudományos konszenzus e felé a meghatározás felé hajlik, és az ukrán Parlament 2006-ban határozatban jelentette ki, hogy a holodomor népirtás. Az újonan kinevezett Vjatrovicsot viszont gyakran azzal vádolják, hogy megpróbálja tisztára mosni azokat az ukrán fegyveres szervezeteket (OUN–UPA), amelyek részben felelőssé tehetők az ukrán holokausztért.

Vjatrovics kinevezését követően kifejtette, hogy a függetlenség 23 éve alatt elmaradt múltfeldolgozásnak része volt abban, hogy vérengzésbe torkollottak a kijevi tüntetések. Véleménye szerint hiba volt, hogy nem sikerült megismerni és megismertetni a totalitárius rendszer bűneit, és kidolgozni módszereket a rendszer örökségétől való megszabadulásra.

Vjatrovics ezért kezdeményezte a Nemzeti Emlékezet Levéltárának létrehozását, amely kivonná a szovjet elnyomás szervezeteinek iratanyagát az SZBU, a Belügyminisztérium és a Hírszerzés levéltárainak felügyelete alól, hogy azokat korlátlanul hozzáférhetővé tehesse. Vjatorivics szerint a levéltárak megnyitása hozzájárulhat a szovjet rendszer működésének pontosabb megértéséhez, és „ez a tudás védelmet nyújt a totalitárius bűnök megismétlése ellen (…) Meg fogjuk mutatni az embereknek, hogy mi történik azokban a társadalmakban, ahol a rezsim ignorálja az emberi jogokat. Meg vagyok győződve arról, hogy a jövőben civil társadalom proaktív fellépése előzheti meg a bűnök megismétlését. A mi feladatunk, hogy mindenkinek hozzáférése legyen a tényekhez, és levonhassa a saját következtetésit, amelyek senki által nem lesznek befolyásolva, különösen nem az állam által.”

Az SZBU-levéltár élére is új vezetőt, a 31 éves Ihor Kulikot nevezték ki. Kulik kijelentette, hogy meg fogja könnyíteni a szovjet iratanyaghoz való hozzáférést, és kész áthelyezni azt a a Nemzet Emlékezet Intézetének kezelésébe. Vjatrovics és Kulik, valamint egy sor tudományos, társadalmi és emberi jogi szervezet képviselői megkezdték a Nemzeti Emlékezet Intézetére vonatkozó új törvények előkészítését, melyekben a szovjet büntető-represszív szervek iratainak nyilvánosságát biztosítanák. Terveik szerint az Intézet más közép-kelet-európai országok hasonló intézeteinek modelljét venné alapul.

 

„Vajúdnak a hegyek, nevetséges kisegér születik.”

A magyar kormány hosszas húzódozás után tavaly decemberben döntött a Nemzeti Emlékezet Bizottságának csúfolt torzszülött bürokrácia felállításáról. A TASZ állásfoglalása szerint a NEB azzal, hogy egyszerre lesz a tudományos „igazság” letéteményese, büntetőeljárások kezdeményezője, és megfellebezhetetlen jogalkalmazó, elemi jogállami szabályokat hág át. Az állami befolyás és a szelektív kutakodás biztosítéka, hogy a NEB három tagját a kétharmados Országgyűlés, egyet pedig a KIM jelölte, csupán az ötödik, MTA-s jelölt tekinthető független szervezet jelöltjének.

A NEB elnökével, Földváryné Kiss Rékával nemrégiben a Magyar Narancs készített interjút. Az interjú mellett közölt összeállításból kiderül, hogy különböző szálakon a NEB majd’ minden tagja kötődik Kiss Réka apjához, M. Kiss Sándor történészhez, aki 1997-től 2013-ig vezette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetét. M. Kiss a Terror Háza Múzeum kuratóriumának is tagja, újabban pedig a Bíró Zoltán-féle Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetének igazgatóhelyettese. A Terror Házából, Navracsics jelöltjeként került a NEB-be Máthé Áron, akinek a Magyar Narancs leírása szerint „publikációs listája szerény, amelynek alapján a szakterülete nem körvonalazható.” Máthé korábban vonalas fideszista bloggerként tűnt fel a KIM-közeli Jobbklikk-Konzervatórium tengelyen, esetenként a Mandineren.