Novemberben a Valton nyerte a nemzeti tőkésosztály közbeszerzési versenyét. Fiktív költségek a kormány kvótakampányában. Hadházynak is csak pénzért ad ki közadatot az állam. Indul az Átlátszó uniósforrás-elosztás figyelő rovata.
A kormány 2016-os kvóta-népszavazási kommunikációjának részeként bonyolították le a vidéki közlekedési központok és a Volánbusz Zrt. buszain futó “vidéki jármű” kampányt. A kampány során keletkezett szerződések és elszámolások szakértő elemzésével megállapítható, hogy az elszámolt költségek fele, több mint 40 millió forint felesleges kiadás, illetve fiktív költség lehetett. >> Kattints a teljes cikkért >>
Folyamatosan nyomon követjük, hogy 2017-ben mennyi közbeszerzést nyer tíz Fidesz-közeli vállalkozó/vállalkozás, mert ezeknek a cégeknek a bevétele jelentős részben állami megrendelésekből származik. Második helyen Mészáros Lőrinc, harmadikon a Market végzett. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó blog | 2017. december 7. Tavaly a miniszterelnök körbeturnézta a megyei jogú magyar városokat, és minden fellépését sokmilliárdos ígéretek kísérték. A grandiózus fejlesztéseket bejelentő beszédekből rendre kimaradt, hogy mindez szinte kizárólag uniós forrásokból fog megvalósulni. >> Kattints a teljes cikkért >>
Átlátszó blog | 2017. december 7. Hadházy Ákost az érdekelte volna, hogy nyerhetett három cég is uniós pénzt ingatlana bérbeadására, és miért nincs az adott telkeken nyoma érdemi tevékenységnek. >> Kattints a teljes cikkért >>
Levették Gyutai Csabát a kastélyprogram éléről. Ez az uniós pályázati kiírások egy friss módosításából derül ki. A Gyutai vezette két miniszterelnökségi cég átvilágítása állapított meg hajmeresztő dolgokat, a rendőrség is nyomoz. >> Kattints a teljes cikkért >>
Paár Attila cége az Épkar Zrt.-vel és a BUILD IT Mérnökiroda Kft.-vel közösen nettó 10,7 milliárd forintért újítja fel a Károlyi-Csekonics palotaegyüttest a Miniszterelnökség megbízásából. >> Kattints a teljes cikkért >>
Az afrikai államba akkreditált magyar nagykövet, Dr. Ternák Gábor közölte ezt a nigériai állami olajvállalat, az NNPC vezetőjével helyi lapértesülések szerint. >> Kattints a teljes cikkért >>
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) meghallgatást tartott a jogállamiság és a demokrácia magyarországi helyzetéről, ahol felszólalt Polyák Gábor is, a Mérték Médiaelemző Műhely tagja. Felszólalásának magyar nyelvű szövegét tesszük most közzé. >> Kattints a teljes cikkért >>
Huszár Gábor szentgotthárdi polgármester Mikulásnak öltözött, hogy némi politikai hasznot facsarjon ki az ünnepi hangulatból.>> Kattints a teljes cikkért >>
2010 és 2015 között Kína több, mint egymilliárd amerikai dollár értékű kölcsönt adott Zimbabwénak. A Global Voices Magyarul cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>
A bíróság megállapítja, hogy noha történt bűncselekmény, az nem esik a terrorelhárításról szóló törvény hatálya alá. Az Átlátszó Erdély cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>
A koldulás felszámolását célzó sepsiszentgyörgyi kampány három hónapos eredményei mögé nézve koldulást alig találtunk, viszont egy kétezer főnél is több tagú, hihetetlenül rétegzett gettót igen. A város határában húzódó, Őrkő nevű romatelepen járva egyre érthetetlenebb, hogy Sepsiszentgyörgyön miért támadják a koldulni kényszerülőket, ha olyan kevesen vannak, hogy akár segíthetnék is őket. Az Átlátszó Erdély riportja. >> Kattints a teljes cikkért >>
A Facebook kísérletezése nehéz helyzetben találta a 2018-as választások előtt álló Kambodzsát, ahol a kormánypártot az ellenzék, a független média és a civil szervezetek elhallgattatásával vádolják. A Global Voices Magyarul cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>
A Rotenbergek könnyedén ki tudták fizetni azt a több mint 100 millió dollárt, amit három csúcskategóriás magánrepülőgépért fizettek. Az ezután fizetendő áfát azonban már nem fizették be. Az Organized Crime and Corruption Reporting Project cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>
A legrosszabb feltevések látszanak megvalósulni a fogyatékkal élő emberek társadalmi befogadását célzó ún. kitagolási programmal kapcsolatban. >> Kattints a teljes cikkért >>
Az októberi Szúrópróba során a tények, és információk közötti önkényes válogatáson, a releváns tények elhallgatásán alapuló félrevezető, manipulatív szerkesztési gyakorlatra találtunk több példát is az állami média október 31-i esti hírműsoraiban. A Mérték Médiaelemző Műhely cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>
Van-e kiút a növekvő elégedetlenségből, és ha igen, melyek azok a lépések, amelyek elősegíthetik a megoldást? Állandó vendégszerzőnk, CSEHI RÓBERT elemzése ezekre a kérdésekre igyekszik reflektálni, vitaindító célzattal. A Political Capital (HU) cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>
A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2017. december 15-én (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mail címedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!