Egyéb

A jövőben is lesz szerencsénk Farkas Flóriánhoz – Heti Mutyimondó

Heti Mutyimondó 2017. június 6.

Múlt héten kiderült, hogy Farkas Flórián egy darabig még biztosan nem megy börtönbe. Az viszont sajnos nem derült ki, hogy a CÖF milyen támogatásból működik, ugyanis nem válaszoltak az Átlátszó adatigénylésére, ami miatt úgy döntöttünk: perelünk.

 

Az ügyészség megszüntette a nyomozást a szétlopott Nyíregyháza-Sóstó-projekt ügyében

Átlátszó | 2017. június 2.

Még az erős magyar mezőnyben is az élbolyban van a Nyíregyháza-Sóstó-projekt a nagy uniós lenyúlásversenyben: a 2,1 milliárdos fejlesztésből becslésünk szerint akár a felét is ellophatták, a pontos összeget egy alapos nyomozás tudná megmondani. Úgy néz ki viszont, ilyen nem lesz, mert a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. Az indoklás is tartalmaz érdekességeket, ráadásul kiderült, hogy az egyik érintett cég tulajdonosa és a nyomozó ügyészség a feljelentés idején vezető beosztásban lévő ügyésze testvérek. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

3 milliárd forintot költött a kormány a propagandagépre a “Magyarország erősödik” kampányban

Átlátszó | 2017. május 31.

Tombor András cége közel 1 milliárdot, Garancsi Istváné majdnem félmilliárdot kapott az ország sikerét hirdető reklámokért. Andy Vajna, Habony Árpád, és Mészáros Lőrinc is jól járt a kampánnyal. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Légvárak a légibázison: így pusztul a volt katonai repülőtér Taszáron

Átlátszó | 2017. május 30.

Az amerikaiak 10 millió dollárt költöttek rá a délszláv háború idején, Gyurcsányék idején legalább egyszer eladták, angol, közel-keleti és más befektetők jöttek, aztán Budai Gyula vizsgálódott, de abból sem lett semmi – mára a teljes pusztulás szélére jutott a taszári repülőtér. Az érdeklődők és az ígéretek viszont soha nem fogynak el, most éppen kínai beruházókról hallani. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Jogerősen megnyertük a Legfőbb Ügyészség által indított helyreigazítási pert a Quaestor-ügyben

Átlátszó blog | 2017. június 2.

Másodfokon sem adott helyt a bíróság a Legfőbb Ügyészég Átlátszóval szemben beadott sajtó-helyreigazítási kérelmének, amellyel a vádhatóság a Quaestor-üggyel kapcsolatos tavalyi cikkünkben szereplő állításokat akarta helyreigazíttatni. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Eljut végre a jövőbe a Magyar Honvédség?

Átlátszó blog | 2017. június 1.

A Nyugat most rákényszerítheti Magyarországot arra, hogy ne odázza el a haderő valódi fejlesztését, ugyanakkor felmerül annak a veszélye, hogy semmi más nem fog történni, mint az odaöntött milliárdokat a jelenlegi rossz struktúrájú honvédség, mint egy szivacs szívja majd magába, miközben érdemben nem sok minden fog változni. Kovács Gyula katonai szakértő cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Bepereltük a CÖF-öt, mert nem teljesítették az adatigénylésünket

Átlátszó blog | 2017. június 1.

A kormányközeli szervezet gazdálkodása nem átlátható, és nem hajlandók megmondani, hogy az MVM-től kapott 508 millió mellett még milyen támogatásokból működnek. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Tombor Andrásé a Mandiner

Átlátszó blog | 2017. június 1.

Tényleg megvette Tombor András a Mandiner jobboldali véleményportált, az impresszumban már az ő cége a kiadó. Ezzel kormánybefolyás alá került az egyik olyan felület, ahol adott esetben konzervatív oldalról is bírálták Orbánékat. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Sikertelen adatigénylések után botrány a síszövetségnél, Kálomista lemondott

Átlátszó blog | 2017. május 30.

Lemondott Kálomista Gábor kormánybarát filmproducer a Magyar Sí Szövetség éléről a botrányosra sikerült hétfői közgyűlésen. A szövetség ellen az egyik sportklub törvényességi felügyeleti eljárást kért az adatkezelési gyakorlata miatt, ugyanis könyvelési, gazdálkodási adatokat szerettek volna látni, de hiába. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Most már biztos, hogy Farkas Flórián egy darabig nem megy börtönbe

Átlátszó blog | 2017. május 29.

Május 26-án újabb stratégiai megállapodást kötött a Fidesz Farkas Flóriánnal. Ezzel egyértelművé vált, hogy a miniszterelnöki megbízottat nem fogja meggyanúsítani az ügyészség azokban az ügyekben sem, ahol pedig egész nyilvánvaló és közvetlen a felelőssége. Akik járatosak valamelyest az orbáni üzenetek filológiájában, azoknak nagy meglepetést nem hozott a bejelentés, hiszen a miniszterelnök már tavaly közölte, hogy Farkas az ő cigányügyi kisvasútja: minél inkább támadják, annál biztosabb a pozíciója. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

 

Forgó grafikonon a globális felmelegedés | Adatújságírás

A globális felmelegedést ábrázolja az az érdekes adatvizualizáció, amely nemrég bukkant fel a Reddit közösségi média és kibeszélő oldalon. >> Kattints a teljes cikkért >>

Amikor egy korrupt kampány emberéletekbe kerülhet: pakisztáni és líbiai pénzek a francia politikában | Világtérkép

Május 29-én eljárás indult Edouard Balladur, volt francia miniszterelnök ellen, erősítette meg a Le Monde a Canard enchaîné hetilap szerdai számának információit. Balladurt 20 évvel azután éri el az igazságszolgáltatás, hogy a feltételezések szerint pakisztáni fegyvereladásból visszautalt „jutalékokból”, kenőpénzekből fedezte 1995-ös kampányát. A választásokat ugyan elveszítette, de a deal közrejátszhatott egy 14 ember halálát okozó merényletben. A 2002-ben meggyilkolt áldozatok családjai másfél évtizede hiába várnak arra, hogy a Karacsi-afférban bíróság elé álljanak a felelősök. >> Kattints a teljes cikkért >>

Iskola a határon. Vaskos oktatási szegregáció, csírázó deszegregáció Erdély leggazdagabb városában | Átlátszó Erdély

A kolozsvári ROMEDIN projekt jó példája annak, hogy milyen stratégiákat lehet alkalmazni a marginalizáltan és mélyszegénységben élők hatékony támogatására, és hogy ezeknek milyen akadályai lehetnek. >> Kattints a teljes cikkért >>

VIP-vendégként ültük végig a családpárti konferenciát, és végtelenül elszomorodtunk II. | Átlátszó Oktatás

A Családok Budapesti Világtalálkozójának harmadik napja legalább olyan mozgalmasra sikerült, mint az első kettő. Beleláthattunk abba, hogy milyen az, amikor az abortuszellenes – családpárti mozgalom ellenségképet kreál magának, és milyen az, amikor szeretnének megújulni. Beszámoló a harmadik napról. >> Kattints a teljes cikkért >>

Ha nem adnád meg az adataidat Kubatovnak, miért adnád oda egy béna játékért? | Falra ment a parlament

Egyre több ismerősöm Facebookján látom, hogy egy olcsó poénért kiszolgáltatja az adatait. Honnan tudják, hogy ezután nem fogják politikai célokra felhasználni az ismerőseik listáját, az általuk lájkolt oldalak lajstromát? >> Kattints a teljes cikkért >>

Már nem sok választja el a magyar médiát a töröktől | Mérték

Magyarország a média sokszínűsége és a politikai függőség tekintetében Európa egyik sereghajtója az European University Institute Center for Media Pluralism and Media Freedom harminc európai (28 EU + két várományos) országot vizsgáló Media Pluralism Monitor felmérése szerint. Nem sok vigaszt nyújt, hogy az egész kontinensen romlik a média helyzete. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2017. június 12-én jelenik meg.

Megosztás