Egyéb

Lehet, hogy 2016 szörnyű év volt, de biztosan nem Mészáros Lőrincnek

Több tízmilliárd forintot költ a terrorveszélyre hivatkozva a Belügyminisztérium; Bróker Marcsi hiába menekült Belize-re a törvény elől; értékes ingatlanokhoz juthat kedvező áron a miniszterelnök vejével üzletelő Szivek Norbert családja.

Ezekről ne maradj le!

Több tízmilliárd forintról szerződött a Belügyminisztérium a terrorhelyzetre hivatkozva (Átlátszó)
Okkal hihette a szerény körülmények között élő Bróker Marcsi, hogy biztonságban van (Index, Blikk, Index)
Megindult a roham a letelepedési kötvényekért (MNO)

Ha van 3 perced:

Több tízmilliárd forintról szerződött a Belügyminisztérium a terrorhelyzetre hivatkozva
Júniusban fogadta el a parlament a terrorrellenes csomagot, amelynek keretében a Belügyminisztérium támogatási szerződéseket kötött. A július és október közötti időszakra vonatkozó szerződések most lettek nyilvánosak, ebből kiderül, hogy a legnagyobb összegekre a TEK-kel és a Honvédelmi Minisztériummal szerződött Pintér Sándor minisztériuma. (Átlátszó)

Okkal hihette a szerény körülmények között élő Bróker Marcsi, hogy biztonságban van
Semmilyen kétoldalú hivatalos kapcsolata nincs Belize-nek Magyarországgal, így nem volt rossz döntés Dobrai Sándorné, alias Kun-Mediátor Marcsika részéről, hogy az offshore paradicsomba menekült. A több milliárd forintos piramisjáték miatt nemzetközi körözés alatt álló nő, miután elfogyott a pénze, Belize-ben is csalásból próbált megélni, ám lebukott és a helyi rendőrség felfigyelt rá. A Kun-Mediátor károsultak szerint külső segítséggel építette fel a rendszerét. (Index, Blikk, Index)

Megindult a roham a letelepedési kötvényekért
Megijedhettek az érdeklődők a letelepedésikötvény-program esetleges leállításától, ugyanis októberről novemberre megnégyszereződött az eladott kötvények száma. A kínai ügynökségek alig tudják befogadni az igényléseket, a kormány pedig egyelőre nem siet a kötvények kivezetésével, az idei utolsó ülésnapon sem terjesztették be ugyanis az erre vonatkozó törvénymódosítást. (MNO)

Elképesztően sok pénzt nyertek közbeszerzésen Mészáros Lőrinc cégei
Mészáros Lőrinc és a családja érdekeltségében álló cégek 2016-ban 225 milliárd forint értékű közbeszerzésen szerepeltek nyertesként. A Mészáros és Mészáros Kft. egyedül ennek több mint a felét, 140 milliárdot nyert el. Az RTL Klub által kiszámolt összeg kicsit csalóka, mert a tenderek egy részén konzorciumban indultak a nemzet gázszerelőjéhez kapcsolható cégek, így nem lehet tudni, hogy a nyertes cégek hogyan osztoztak meg a pályázati pénzeken. (RTL Klub/Index)

Ha van még két perced:

Több nagy értékű budapesti ingatlan kerülhet a Tiborcz Istvánnal üzletelő Szivek Norbert családjához, ha az V. kerületi képviselő-testület megszavazza. (Index)

Kormányközeli források szerint hamarosan távozik pozíciójából Tasó László államtitkár, akinek korábban problémák adódtak a vagyonbevallásával. Elképzelhető, hogy hamarosan egy másik fontos poszton fog dolgozni. (VS.hu/444)

A csalási ügybe keveredett Simonka György fideszes képviselő stábja készített jó tanácsokkal teli hírlevelet arról, hogyan védjék meg az interneten a rajongók kedvenc politikusukat. (Index)

Kétmilliárd forintos adósságot halmozott fel az Országos Roma Önkormányzat, az összeg jelentős része Farkas Flórián korábbi elnökhöz köthető. (Hír TV)

Fergeteges hangulatú karácsonyi partit szervezett Magyar Nemzeti Filmalap, még a kormánybiztos-kaszinós Andy Vajna is meglazította a nyakkendőjét. (444)

Ugyan csak tavaly államosították a Budapest Bankot, azonban az MFB-csoport már jövőre túl is adhat rajta. A kormány többféle forgatókönyvet is kidolgozott. (HVG)

Csak a kormánypárti éhezők kapnak segélyt az államcsődbe került, magára szocialista mintagazdaságként tekintő Venezuelában. (444)

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás