Egyéb

Orbán a Várban, Lamperth a lazacban

Az Átlátszó blogja szerint nem nyilvános, hogy miért a Várba költözne Orbán. Az oknyomozó portál most, hogy már a döntés megszületett, közérdekű adatigényléssel kérte ki, hogy mi indokolta a Miniszterelnökség Központi Hivatalának elköltöztetését, a számos lehetséges helyszín közül miért éppen a Karmelita-kolostor épületére esett a választás, ahol nem mellesleg 2001 óta a Nemzeti Táncszínház, a magyar táncművészet legfontosabb helyszíne is működik. Nos, a Miniszterelnökség válasza az volt, hogy döntéselőkészítő anyagról van szó, vagyis nem nyilvános. Az Átlátszó azonban perel, mert az egész dokumentum nem lehet titkos most, hogy a döntés már megszületett.

A kis takarékos
A Blikk arról ír, hogy az egyik fideszes európai parlamenti képviselő látványosan gazdagodott meg az elmúlt tíz évben. Glattfelder Béláról van szó, akinek vagyonnyilatkozatai alapján sikerült 220 millió forintot félretennie, a politikus a jelenlegi ciklus elejétől pedig a gazdasági tárcánál tölt be államtitkári posztot. A lap szerint ráadásul nagyon nem stimmelnek a számok, ennyi pénzt még úgy sem tudott félretenni, hogy tudjuk, az EP-képviselőknek kifejezetten jó a fizetésük. Mára Glattfelder lényegében az egyik leggazdagabb fideszes, ráadásul igazi nagybirtokos is, 140 hektár termőföld tulajdonosa. A Blikk megkeresésére az érintett nem reagált. Európai parlamenti nyilatkozatából azonban kiderül, hogy nincs céges érdekeltsége, senkitől sem kapott pénzt, és sehonnan nem származik havi 500 eurónál (155 ezer forintnál) nagyobb jövedelme.

Nyilvánosak lehetnek a trafikmutyi pályázatok
A Társaság a Szabadságjogokért véleménye szerint félrevezető a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye, amely arra utal, mintha a Demokratikus Koalíció nem tehetné megismerhetővé a trafikkoncessziós pályázatok több ezer oldalas anyagát, mert azokban személyes adatok is vannak. Ismeretes, hogy a párt sikeresen perelte ezeket a dokumentumokat, meg is kapta őket papíron és most kicsit tanácstalanul toporog, hogy mit kezdjen vele. A szabadságjogi szervezet szerint viszont nyugodtan nyilvánosságra lehet hozni az anyagot: ha ugyanis az információt információszabadság alapon kérték el, márpedig ez történt, akkor az információszabadság keretein belül terjeszthető is, tehát nyilvánosságra hozható.

Hazudott a termékeiről Lamperthék MLM cége
A Gazdasági Versenyhivatal 6 millió forintos bírságot szabott ki egy vállalkozásra, amely multilevel-marketing módszerekkel árusított különböző gyógyhatásúnak hirdetett termékeket. A hatóság szerint viszont a cég hazudott az alaszkai lazacról és alaszkai áfonyáról, egyes termékeiről valótlanul állította, hogy gyógyítanak, de még abban sem mondott igazat, hogy ők az elsők a piacon. Az ügy érdekessége, hogy ez az az amerikai MLM-cég, amelyben Lamperth Mónika volt belügyminiszter, önkormányzati-, majd szociális miniszter és Herényi Károly, az MDF egykori politikusa is dolgozik. Korábban szerepet vállalt benne Kökény Mihály volt szocialista egészségügyi miniszter, és Székely Tamás is, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány egészségügyi minisztere.

Lecsapnak a lánglovagok
Lánglovagok.hu közérdekű adatigényléssel szerezte meg azokat az adatokat, amelyek szerint a katasztrófavédelem 28 vezetője tavaly több mint 1 millió kilométer autóhasználatot hozott össze, és ennek 36,7 százaléka biztos, hogy magáncélú utazás volt. Ez az arány még rosszabb is lehet, hiszen az adatok nem tartalmazzák a szervezet 3 legfőbb vezetőjének pontos elszámolását, csak annyit lehet tudni, hogy összesen 134,5 ezer kilométert ők is beletettek a szolgálati kocsikba, de azt nem, hogy ennek hány százaléka volt magáncélú. Az Origo arról ír, hogy mindez a vezetőcserék miatt van így: a katasztrófavédelem több megyei igazgatója is lakhelyétől messze teljesít szolgálatot, ezért a lakhatási támogatásukat és még több százezer kilométer magáncélú autóhasználatukat is az adófizetők állják.


A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

NAV-zárolás. Nem szokványos házkutatást tartottak egy szabolcsi iskolában, ahová a gyanú szerint „papíron” olyan diákok is jártak, akik valójában nem vettek részt a képzésen. A jelentett tanulói létszám alapján az iskola mintegy 42 millió forintnyi állami támogatást kapott. A NAV zárolta az iskola vagyonát.

Az adócsaló takarítónők. A kelet-európai és balkáni szervezett bűnözéssel foglalkozó OCCRP blog arról a romániai adócsalásos botrányról ír, amelyben mit sem sejtő ukrán takarítónőket vontak be az üzletbe. Ők a tudtukon kívül lettek román zöldség- és gyümölcskereskedő cégek tulajdonosai, így a valódi tettesek helyett az ő ajtajukon kopogtatott az adóhatóság az elmaradt befizetések miatt.

Támadás a civilek ellen. Új szintre lépett a kormány alig leplezetten politikailag motivált akciója a Norvég Civil Alap támogatásainak ügyében. A támogatások elosztásáért felelős Ökotárs Alapítvány munkatársai levélben értesültek arról, hogy az V. kerületi rendőrkapitányságon sikkasztás bűntettének gyanúja miatt eljárást folytatnak.

 

Független ember vagy?

Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! 

Tudnivalók itt!

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42