![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Orosz kém a Jobbikban?
A Magyar Nemzet szellőztette meg a hírt, hogy a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő, korábbi kincstárnok mentelmi jogának a felfüggesztését Brüsszelben. A gyanú ellene az, hogy az Európai Unió intézményei ellen kémkedett, ráadásul az oroszoknak. A jobbikos politikus életútja már korábban felkeltette a média érdeklődését, de vannak friss portrék is. A HVG azt taglalja, hogy milyen összefüggések lehetnek a párt vonala és az orosz külpolitika célja között, az Index friss írása szerint tisztázatlan múltját és zavaros ügyeit a pártvezetés elnézte, mert egy időben a tagok közül ő támogatta a legtöbb pénzzel a Jobbikot. A kémkedéssel gyanúsított politikus mindent tagad, először még azt is, hogy egyáltalán volt orosz alkalmazottja, aztán a sajtótájékoztatón rájött, mégis volt. A nemzetbiztonsági bizottság hétfőn ül össze.
A Gazprom elnök Budapesten
A Déli Áramlat gázvezetékről tárgyalt a Gazprom első embere Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az újdonság persze az, hogy valószínűleg sokkal többe fog kerülni a vezeték, mint korábban becsülték. Naná. A Magyarországon áthaladó szakasz az eddigi tervektől eltérően nem Szerbiából Szlovéniába, hanem Szerbiából Ausztriába vezethet majd, emiatt pedig az eddigi 600 millió eurónak a két és félszeresébe is kerülhet.
Fogorvosok kérték
Folytatódott a HVG.hu cikksorozata arról, hogy miközben egy egész ágazat fellendítését ígérték, csak egy szűk körnek jutott a fogászati turizmusra szánt közpénzből. A kedvezményezettek listája még a hivatalosnál is rövidebb, miután a lap talált olyanokat is, akik két-három céggel nyertek, amit a pályázat megengedett. Az egyik támogatott fogászat esetében ráadásul Orbán Viktor fogorvosába botlottak, miközben ő a program egyik vezetője. Mindez azonban nem gond: a cégtárs szerint ez nem összeférhetetlen, ráadásul Gyurcsány és Bajnai fogorvosának is megvolt a lehetősége, hogy tegyen a fogturizmus fejlesztéséért.
A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!
Vajna és az átláthatóság
Az Átlátszó írt arról, hogy nem fedi a valóságot Andy Vajna kaszinóvállalkozásának átláthatósági nyilatkozata. Az oknyomozó portál ezt abból állapította meg, hogy kikerültek a kormany.hu-ra a kaszinókoncessziókról szóló szerződések. A dokumentumból kiderül, Andy Vajnáék egy furcsa infografika-szerűséggel bizonyították, hogy a cég tulajdonképpen a filmipari kormánybiztosé. Az államot nem zavarta, hogy a végső tulajdonosig offshore-cégek hálóján keresztül vezet az út, de az sem, hogy a Vajnáék által benyújtott átláthatósági nyilatkozatnak csak egy része tükrözi a valóságot.
Kiderülhet, mennyi volt a 4-es metró
Egy újságíró a TASZ képviseletével jogerősen pert nyert a BKV-val szemben, így néhány héten belül kiderül, miért került a 4-es metró olyan sokba. A per tétje annak megismerése, hogy a fővárosnak végül mekkora kötbért kell fizetnie a metró biztosító berendezéseit szállító Siemens számára. A nyilvánosságra kerülő dokumentumok választ adnak majd arra, hogy az adófizetők által kifizetendő összeg megegyezik-e egy szakértő cég javaslatával, vagy más tényezők is befolyásolták a végső alkut. A 4-es metró 452 milliárd forintos költségvetéséből a kötbér 9 milliárd, ez az összeg majdnem a kétszerese annak, ami elég lenne a Széll Kálmán tér teljes rekonstrukciójára.
Együtt kvaterkázik az MSZP és a Fidesz?
Előbb egy sajtótájékoztató keretében jól egymásnak feszültek, majd utána úgy elkvaterkázott egymással a Fidesz szóvivője, Hoppál Péter és az MSZP volt pártpénztárnoka, Puch László mintha a két párt valójában egy lenne.
Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!
Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!
További érdekességek itthonról és külföldről:
Szándéknyilatkozat a korrupció ellen. Korrupció ellenes szándéknyilatkozatot készített a Transparency International magyarországi irodája csatlakozva a szervezet európai uniós központjának kezdeményezéséhez. A dokumentumot valamennyi, az európai parlamenti választáson listát állító magyarországi pártnak eljuttatták.
Ligakupa helyett Oligarchakupa? A Vastagbőr-blog szerint lassan át lehetne nevezni a Ligakupát oligarchakupára, miután Garancsi István, a Videoton tulajdonosa a DVTK mögött álló Leisztinger Tamást ekézi egy vesztes meccs utáni nyilatkozatában és a szűkös gazdasági lehetőségeiről panaszkodik, miközben azért neki is csurran-cseppen.
Nem kell a norvég pénz. Ha nem Lázár János oszthatja szét. Az Átlátszó blogja a norvég-magyar marakodás eddigi történetét foglalja össze és helyezi kontextusba. Vigyázat megdöbbentő infografika.
A cisztereké az arborétum. Méghozzá ingyen. Két éve Fazekas Sándor miniszter még vehemensen cáfolta, hogy a ciszterci apátságnak kívánnák adni a nemzeti parki kezelésben lévő zirci arborétumot. Most ingyenes vagyonjuttatás keretében mégis oda került.
Takarítócsalás. Milliárdos csalással gyanúsítanak egy baranyai takarítócéget. A gyanú szerint munkaerő-kölcsönzéssel manipulálva milliárdos összeggel rövidíthette meg a költségvetést a cég, amelynek tizenöt tagja ellen eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Ez a bor szar. Hárommilliárd forintnyi borkészlet értékesítését függesztette fel a Tokaj Kereskedőház, mert pancsolt tokaji lehet raktáron. Nem olyan régen esett meg, hogy ugyanez a cég Uj Péter újságírót üldözte becsületsértés miatt, mert azt találta mondani, hogy a cég egyik bora szar. És tényleg. Az Index cikke az aszú körüli hatalmas kavarást mutatja be.
Már ezer halottja van a foci vb-nek. Már a katarikormány is elismerte, hogy közel ezer halottja van a 2022-es világbajnokság előkészületeinek, ez egy általuk kezdeményezett tanulmányból derült ki.
Mi tuti nem építünk stadiont az 1%-os szja-felajánlásodból, de kinyomozzuk, hova ment a 99 százalék. Köszönjük, ha idén az Átlátszót támogatod!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!