Mit Lemberg adhatott – egy közép-európai város felemelkedése és bukása

Lutz C. Kleveman német történész-újságíró kötete 2015-ben íródott, és tavaly jelent meg magyarul, de a kora semmit nem von le az értékéből, sőt. Könnyen feldolgozható formában, egyfajta modern tudományos ismeretterjesztésként végigveszi a hányatott sorsú ukrán város, Lemberg (Lviv) történetét személyes élményekkel és riportokkal fűszerezve. Nem fekete-fehér képet kapunk: valahol mindenki egyszerre sáros, bűnös, kollaboráns, gyűlölködő – és áldozat is.

Ha egy szépnek induló reggelen végigpörgetjük a magyar sajtót, úgy tűnhet, mintha Ukrajnában már nem is lenne háború – pedig minden nap lőnek rendesen. Persze, a kormánymédiából megtudhatjuk, hogy Orbán meg Trump békepárti, de két év (vagy ha 2014-től számítjuk az orosz agresszió elindulását, akkor egy kerek évtized) után a közvélemény már rég belecsömörlött a háborúba – és amúgy is, olcsóbb lett a gáz. Emiatt is érdemes mélyebben utánanézni Ukrajna történelmének, például Lembergének (Lviv) is.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Lutz C. Kleveman német történész-újságíró kötete ugyan még 2015-ben íródott, és az eredeti német kiadás 2017-ben jelent meg (ezt követte többek közt az ukrán nyelvű és a Harkivban, azaz Ukrajnában kiadott orosz is), mégsem érdektelen a könyv, sőt. Bár aki mélyebb és alaposabb szakirodalmat szeretne, az magyarul inkább olvassa mondjuk a Fedinec Csilla által írt és szerkesztett, Ukrajnáról szóló (tanulmány)köteteket. Kleveman könyve a stílusát, szerkezetét tekintve ugyanis elég eklektikus, egyszerre riportkötet, személyes élménybeszámoló, meg történelem, történelem és újra csak történelem.

Mert utóbbiból Lembergnek jócskán kijutott, bár nehéz lenne lemérni, hogy például Budapesthez képest miért is lenne e város annyira különleges. Népirtásból volt erre is éppen elég, ahogyan a felejtés és az emlékezés kérdése is örök vitatéma nálunk is. Abban sincs sajnos semmi különleges, hogy egy egykori multikulti városból mára homogén település lett etnikai szinten – Lemberg sem Lemberg már.

Mindenesetre éppen a módszere miatt olvasható e kötet: amolyan modern tudománynépszerűsítés is egy kicsit. Persze jórészt új tudományos eredmények nélkül, inkább egy történelmi bedekker, és ha nem lenne benne ennyi tragédia, vér, háború, akár még szórakoztatónak is mondhatnánk.

Lutz C. Kleveman: Lemberg – Európa elfeledett közepe
Park Könyvkiadó, 2023
343 oldal, 5999 Ft

De térjünk magára a témára. A szerző szerint Lembergről az orosz propagandagépezet azt sulykolja, hogy mivel a 19. század óta az ukrán nemzeti érzés központjának számított, ez az ukrán neonácik fellegvára, s így Ukrajna „titkos fővárosa”, ezért is kell lőni. Talán költői túlzás Kleveman állítása, hogy a város éppen Európa mértani központjában van, de a 13. században a ruszok Dávid királya által alapított település hányattatott sorsával megtestesíti Európa utóbbi évszázadok hol multikulturális, hol ultranacionalista és hol népírtó történelmét – szóval, van/volt itt minden.

A középkorban egy ideig Leopolis névre hallgatott, a Habsburgok alatt volt Lemberg, majd 1918-tól a lengyelek alatt Lwów, 1939-től orosz Lvov, aztán megint Lemberg – ma hivatalosan meg Lviv, és lakossága etnikai szempontból is épp annyira kicserélődött, mint a neve. Csak egy adat: az 1930-as években, amikor Lengyelországhoz tartozott – akkor Lwów néven –, 160 ezer lengyel, 100 ezer zsidó, 25 ezer ukrán, meg örmények és galíciai németek éltek itt. A vallási keveredés miatt anno Európa Jeruzsálemjének is hívták, ma a népesség 88 százaléka ukrán – a lengyelek, örmények és zsidók létszáma is 10 százalék alatti.

A Habsburgok korát felidéző bevezető fejezetből megtudhatjuk, hogy Kleveman fiatalként, a ’90-es években biciklin és gyalog fedezte fel Kelet-Közép-Európát, sőt, az egyetem után Budapesten nyelvtanárkodott. A történelmet, a városleírást és a személyes érzelmeket is keverő rész – voltaképp riportkönyvről beszélhetünk – számot vet azzal, hogy mára ezek a városok alig is emlékeztetnek önmagukra, a nyugatiak csak a bulinegyedekbe járnak. A visszaemlékezések vagy a korabeli útirajzok meg hol idillikusak, hol pedig ellenkezőleg, a nyomorról számolnak be. Az együttélés helyett inkább az egymás mellett élést hangsúlyozzák, továbbá a nemzeti, illetve a nacionalista mozgalmak kialakulásáról szólnak.

Aztán jött a java: az első világháború alatt – ahogy Kleveman írja –, a kávézóból kaszárnyaudvar lett. Miközben másutt már békét kötöttek, 1918 novemberében Lembergért a lengyelek és az ukránok csaptak össze – bűnbakká pedig a helyi zsidók váltak, akik nem álltak egyik oldal mellé sem. A győztes lengyel hatóságok engedelmével a zsinagógába menekült zsidókra gyújtotta az épületet a csőcselék, megelőlegezve a későbbi holokauszt egy brutális formáját.

S noha aranyéraként is bemutatható a két világháború közti időszak, attól még, hogy Kleveman külön fejezetet szentel a modern korszaknak, benne a Skótnak nevezett kávéháznak, a pezsgő matematikai életnek (még Neumann János is járt Lembergben!), a sorok közül is kiérződik a háború előszele.

Előbb a szovjet terror jött, aztán a náci, majd az ukránok és lengyelek egymásnak ugrása, és persze a zsidók elleni pogromok, majd a kiirtásuk.

Csak egy ilyen kis területen százezrekről beszélhetünk, s végül a lengyeleket is elkergették a térségből – de nagy szerencséje volt annak, aki egyáltalán el tudott menekülni. Kár, hogy Kleveman csak pár túlélőt szólaltatott meg, a maguk csalóka emlékezetével, de az egyik esetben még fizikailag is fájt neki, ahogyan egy lengyel beszélt arról, milyen szépen éltek együtt az ukránokkal, majd elemi erővel tört ki belőle az antiszemitizmus.

Vagy ott az egykori Galícia SS-katonával, az ukrán Roman Csumszkival készített riport, aki társaival egyetemben a könyv írásakor az ukrán történelem állami átértékelésének „hála”, már büszkén vállalhatta SS-múltját is, a lembergi Bandera-emlékműnél felvonulva – bár mindezért részben megfizetett Csumszki is, minthogy 17 évet töltött a Gulagon. A kötet minderről azonban elég árnyaltan ír, hiszen szó esik a Stalagokról, a fogolytáborokról, az ukránok szenvedéséről (a II. világháború alatt kétmillió ukránt hurcoltak el csak a németek kényszermunkára, aztán meg jött a Vörös Hadsereg bosszúja).

A Lemberg – Európa elfeledett közepe egyik erénye tehát, hogy nem fekete-fehér képet kapunk, valahol mindenki egyszerre sáros, bűnös, kollaboráns, gyűlölködő, de egy másik oldalról aztán megkapták ugyanazt, s váltak áldozattá is. Ezzel együtt a város maga vált vesztessé, és hogy ne léphessen túl árnyékán, ma is folyamatosan temetik a lakói a háború áldozatait.

Szerbhorváth György

A könyvet Kurdi Imre fordította. Címlapkép: Orosz rakéták által lebombázott épületek Lembergben 2023. július 6-án (fotó: Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat / Wikipedia)