Mindig van lejjebb: így szólt a Magyar Rádió 1949-1952 között

A Magyar Rádió csatornáiból és az intézményből érkező mai hírekhez képest kismiska az, mi történt Rákosi Mátyás korában ugyanott.

Simándi Irén: Politika, társadalom, gazdaság a Magyar Rádióban 1949-1952.

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Budapest, Gondolat, 2014.

Mai perspektívából nézve nem meglepő, hogy a Szovjetunió egyedüli urának születésnapja a karácsonynál is fontosabb ünnep volt Magyarországon. Vagy hogy a Rajk-per tárgyalását több más koncepciós perrel együtt szinte egyenesben közvetítette a rádió, és természetesen a propaganda a gyermekek életébe is beszivárgott.

Persze, persze, ma békésen hátradőlve nyugtázhatjuk, nem úgy van most, mint volt régen. Vagy egy kicsit mégis? Esetleg nagyon? Ha ma nem is ünneplik országos szinten Vladimir Putyin vagy az épp regnáló hatalom miniszterelnökének születésnapját (legfeljebb szent misét tartanak az országvezetők lelki üdvéért), azért a mintákért ma sem kell a szomszédba menni.

Elég ehhez a megújult m1 jelenlegi tevékenységét figyelembe vennünk, vagy a csupa jót, a kormány és az ország felemelkedését fáradhatatlan lelkesedéssel harsogó rádiót hallgatnunk.

Bár már létezik egy Simándi Irén jegyezte Politika, társadalom, gazdaság a Magyar Rádióban 1945-1948 című kötet, a második, a szintén rendhagyó és hiánypótló kötet hasonlóan nem kisebb feladatra vállalkozik, mint a Rákosi-rendszer megszilárdítása után a Magyar Rádió életében és műsorsávjában bekövetkező radikális változások mélyreható feltárására.

Ha csak az elmúlt időszakban megjelent, a szocializmus magyarországi térhódításával, mechanizmusával, sajátosságaival és komoly ellenőrzés alatt működtetett intézményeivel részletesen foglalkozó könyveket nézzük, az látszik, hogy ezek a kiadványok részben a kielégítetlen érdeklődés, részben pedig a múlttal való szembenézés szükségességének jegyében fogantak.

E törekvések nem mindig hozhatók összhangba a regnáló politikai hatalmak érdekeivel, a múlt felvállalása és a múlttal való megbékélés ugyanis nem számított prioritásnak az elmúlt évtizedekben.

Az elmúlt rendszer bűneit feltáró könyvek közül említésre méltó Gervai András nemrég megjelent, Titkos Magyarország című, az ügynökökkel foglalkozó, közérthetően – majdnem azt írtam: olvasmányosan – megírt dokumentumkönyve, s aktualitása kivált most válik jelentőssé, amikor a múlt díszleteinek tudatos átszervezése, az eddig másképp hívott szimbólumok és jelképek átnevezése – Horthy Miklós tevékenységének legitimálásától a német megszállásig – zajlik fáradhatatlan rohamtempóban.

Simándi Irén könyve kisebb-nagyobb áttételekkel kísérletet tesz a diktatúra első időszakában a rádióban hozott döntések, a demokrácia intézményét lényegében felszámoló, sértő és megcsúfoló változtatások ismertetésére, s megkísérli feltárni, hogy a „dolgozó” nép manipulálása miképpen ment végbe, milyen műsorok és fogások segítségével próbálták meg átalakítani a közfelfogást.

Nem újdonság, a Magyar Rádió kivette a részét a szocialista államhatalom fenntartását szolgáló intézkedésekben, a koholtan megszervezett eseményeknek a lakosság számára érthető nyelven való megfogalmazásában, kezdve az 1949-es választásoktól a nem épp klerikális érzülettel megáldott Mindszenty-peren át Sztálin és Rákosi Mátyás születésnapjának kollektív megünnepeltetéséig.

Nézzünk hát körül kicsit a rádió archívumában. A szerző pontos, kivétel nélkül lekövethető adatokkal követi nyomon a „média” bevonásával hírül adott Rajk-per tárgyalását. Az ominózus perről a tömegtájékoztatás aligha tárgyilagos módon adott hírt, aminek következtében a száraz hírértékű közlemény egy dráma ezer fokon égő bombájaként csapódott le:

„A tárgyalás nemcsak a Rajk-bandát leplezte le, hanem gazdáikat is, a galád Titót, az imperialistákat, az amerikai ágyúgyárosokat. Napfényre kerül Tito egész aljas haditerve. Vissza akarta hozni a földbirtokosokat, a bankokat, a csendőröket. Gyarmattá akarta tenni szabad hazánkat. Mindezt úgy akarta a gyűlöletes Tito elérni, hogy legyilkolja népünk legjobb vezetőit, Rákosi, Farkas, Gerő elvtársakat” – hangzott el 1949. szeptember 24-én tizenegy órától.

S hogy a Rajk-perről zavartalanul folyjanak az információk, a rádió vezetősége a szerkesztőket a hivatalos műsorok átalakítására utasította.

A 49-es év túlmenően azon, hogy az állam teljes átszerveződésével járt együtt, üdítő színfoltként magával hozta az új alkotmány létrehozását, s természetesen annak népszerűsítésében szintén nem maradhatott el a Magyar Rádió közreműködése. Az új, szovjet mintára készült, a régi világrendet háta mögött hagyó és végképp elutasító alkotmány magában foglalta

„A győzelmes harcot, a dolgozók hatalmát és a győzelmes építés eredményét, a romba dőlt ország újjáépítését.”

Az 1949. augusztus 20-án, az időközben az új kenyér napjává lefokozott Szent István napján közzétett alkotmány egy jobb és boldogabb Magyarország mézes-madzagos ígéretével, nagyszabású, ünnepi keretek közt került kihirdetésre, mint azt – ha ritkán is – de megszokhattuk az új alkotmányok elfogadását követően.

Sztálin hetvenedik születésnapját izgatott előkészületek előzték meg, hogy a nagy vezetőhöz méltó műsor álljon össze, s az ünneplés sava-borsát adó irodalmi műsor, a Sztálinhoz és Sztálinról írt versek, Kossuth-díjas művészek ünnepi köszöntése legyen a születésnap színvonalas megünneplésének tetőpontja.

A programból nem hiányozhatott például Devecseri Gábor vagy egy kevésbé ismert szerző, az Üdvözlet Sztálinnak című opust jegyző Keszthelyi Zoltán költeménye sem.

A józan gondolkodású, értelmes embereket zavarba ejtő jelzőkben bővelkedő szövegeknek köszönhetően alig juthatott tiszta levegőhöz, aki aznap bekapcsolódott a rádió sekélyes műsorfolyamába, s nehezen úszhatta meg szárazon, hogy a köszöntések örömmámorában ne legyen tele kívül-belül Sztálinnal.

„Sztálint ünneplik. Sztálin tiszteletére dolgoznak, Sztálinról énekelnek a dolgozók minden országban.”

A párt által bekebelezett rádió működésének fogaskerekei közé azért néha bekerült egy-egy véletlen homokszem, s nem volt épp következmények nélkül való egy-egy baki jelenléte, ha akár egy perc csúszásnak vagy egy szóbotlásnak esett áldozatul a szocialista fülekre hangolt rádióadás.

A nem kevés hibaszázalékkal dolgozó ötvenes évekbeli rádiósok esete óva inthetné a mostani kollégákat, hát még ha a régiekhez hasonló büntetések árnyalatnyilag érvényben lennének. A szankciók között mazsolázott Simándi Irén, s mi se szeretnénk adósok maradni azzal, hogy egy-egy gyöngyszemből ne idézzünk:

„Boros Miklósné nov. 16-án a híranyagban szereplő ’Ausztrália’ helyett ’Ausztriát’ és 16 órás országos sztrájk helyett ’216 országos sztrájkot’ olvasott. Büntetés: 30 Ft.”

„Regéczi Lilla: Dec.14-én a lapszemlén ’…joggal kell felruházni…’ helyett ’lehet felruházni’ olvasott. Büntetés: 10 Ft.”

„Kiss László: Dec. 1. Petőfi műsorban 1 perc szünet volt. Ok: nem közölte az üzemessel a stúdióváltást. Büntetés: 30 Ft.”

Egy autokrata módon fenntartott rendszer működtetői tökéletesen tudták, hogyan kell  szocialista embereket nevelni, s ezt a nem légből kapott elképzelésüket a Jó reggelt gyerekek című műsor elindításában élték ki a maguk sajátosan perverz módján.

Ezekben a gyerekkínzó, szájbarágós és pajtáskodó műsorokban volt aztán minden, elsősorban a cukorba mártott, galambszívű jótevők sorozatos felemlegetése és életének bemutatása. Így természetesen Lenin és Rákosi nem hiányozhatott a – példaértékű szellemeket felvonultató – palettáról.

A nagy Mao Ce-tung kiskoráról a figyelmes gyerekek morális bölcselettel felruházott információkat tudhattak meg, miszerint

„Máskor apja eddig adósához pénzért küldte. Visszafelé az úton egy csoport rongyos koldussal találkozott Mao és szétosztotta nekik az egész pénzt. Ce-tung mindig segített a szegényeken. Hiszen maga is dolgozott, szerette a munkát, ismerte az értéket.”

A szentek életébe beillő részlet olvastán azonnal Goran Marković Tito és én című filmje juthat eszünkbe, s a megdöbbenés erejével sújthat ránk kijózanítóan, hogy a film szarkazmusa és a propaganda nevetséges, horzsolt fénybe helyezése valójában vérkomolyan ment, s az irónia messzi emigrációba kényszerült.

Ha átrágtuk magunkat a nem túl szívderítő, az ötvenes évek betonszürke és érdes sötéttel kitapétázott, félelemben derengő világában kutakodó olvasmányon, s a végén követelnénk a folytatást, take it easy, az ötvenes évek második feléről várhatóan lesz további kiadvány, ami majd feldolgozza az 1953 és 1958 közötti időszakot, különösen az ’56-os forradalomnak a rádió szempontjából hangsúlyos körülményeit.

Ayhan Gökhan

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.