jogállamiság

A tűzifa- és szénexport korlátozása az uniós jogba ütközik, a kormánynak két hónapja van változtatni

Az agrárminiszter tavaly augusztusban jelentette be, hogy „a háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is.” Ahogy az Átlátszó később feltárta, betiltásról ugyan nem volt szó, ugyanakkor a kormány valóban jogszabályba foglalta a tűzifa- és a szén-export korlátozásának lehetőségét. Ezt az Európai Bizottság összeegyeztethetetlennek találta az uniós jogrenddel, ezért januárban kötelezettségszegési eljárást indított miatta.

Az Európai Unió egyik legfontosabb alapelve az áruk szabad áramlása. A magyar kormány által bevezetett exportkorlátozás az erről szóló rendelkezést sérti, ráadásul a bevezetése előtt nem értesítették róla a többi tagállamot és az Európai Bizottságot sem.

Ahogy korábbi cikkünkben részletesen feltártuk, az augusztusban elfogadott kormányrendelet nem tiltotta meg a tűzifa kivitelét Magyarországról. A rendelet csak azt mondja ki, hogy a tűzifa, faforgács, fűrészpor, fahulladék, brikett és pellet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (NÉBIH) történő bejelentést követően értékesíthető külföldre, illetve vihető ki az országból.

A NÉBIH a bejelentést továbbítja az Agrárminisztérium részére, amely megvizsgálja, hogy veszélyezteti-e a közellátást vagy jelent-e kockázatot az energiaellátás biztonságára nézve a fa külföldre történő kivitele. Ha a minisztérium úgy ítéli meg, hogy igen, akkor az államnak elővásárlási joga van az adott faanyagra valamelyik állami erdészeten keresztül. (Hogy milyen feltételek esetén korlátozhatja a kivitelt a minisztérium, arra nem kaptunk választ.)

Mi baja az EU-nak?

Az Európai Unió egyik legfontosabb alapelve az áruk szabad áramlása. Egy általunk megkérdezett jogász szakértő elmondása szerint ezt a szabadságot indokolt esetben átmenetileg lehet korlátozni, például ha az ellátásbiztonságról vagy valamilyen piaci zavarról van szó. Igazolni kell azonban, hogy a korlátozás nem terjed túl azon a körön, ami az ellátásbiztonság szempontjából szükséges, vagy hogy az intézkedés alkalmas a piaci zavar enyhítésére.

A jelek szerint erről az Európai Bizottságot nem sikerült meggyőzni. A Bizottság álláspontja szerint az exportkorlátozás sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződés 35. cikkét, amely így szól: „A tagállamok között tilos a kivitelre vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés.” Emellett Magyarország megsértette az egységes piac átláthatóságáról szóló (EU) 2015/1535 irányelv rendelkezéseit is, mert úgy fogadta el a jogszabályt, hogy nem biztosított lehetőséget a többi tagállamnak és a Bizottságnak arra, hogy visszajelzést adjon.

Az eljárás elindulása után a magyar kormánynak két hónapja volt arra, hogy válaszoljon a Bizottság aggályaira a bevezetett jogszabályokkal kapcsolatban. Értesüléseink szerint Magyarország ennek eleget is tett, a Bizottság pedig megvizsgálta a magyar álláspontot, azonban a néhány napja közzétett bizottsági közlemény szerint

az export korlátozására bevezetett intézkedéseket továbbra is ellentétesnek tartják az uniós joggal.

Ezért az Európai Bizottság felszólította hazánkat ezek megszüntetésére, Magyarországnak pedig újabb két hónap áll a rendelkezésére, hogy meghozza az ún. „indokolással ellátott vélemény” alapján szükségesnek ítélt intézkedéseket. Amennyiben erre nem kerül sor, a Bizottság úgy határozhat, hogy az Európai Unió Bíróságán keresetet indít Magyarország ellen.

Nem tilalom, csak korlátozás – elméletben

Az Átlátszó által kikért, illetve a KSH-tól letöltött adatok szerint egyébként a gyakorlatban nem került sor korlátozásra. A kormányrendelet elfogadása után is zajlott a faanyagok exportja, a NÉBIH és az Agrárminisztérium engedélyével:

2022-ben összesen közel 97 ezer tonna faanyagot vittek ki az országból,

vagyis nagyjából hasonló mennyiséget, mint a korábbi években.

A tűzifa mellett a széntermékek esetében hoztak hasonló kormányrendeletet szeptemberben. Eszerint a szén az energiapolitikáért felelős miniszterhez történő bejelentés után vihető ki az országból. A miniszter a bejelentés után ugyanazokat a körülményeket vizsgálja, amit a tűzifa esetében az agrárminiszter, és ha a korlátozás mellett dönt, akkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolhatja az elővásárlási jogokat.

A KSH adatai szerint a kiviteli korlátozást lehetővé tévő rendelet elfogadása utáni hónapokban is közel

 950 tonna barnaszén és lignit, valamint 33 ezer tonna koksz kivitele történt meg.

 

Minden elemében jól sikerült intézkedésről van tehát szó: az „export betiltásáról” szóló kormánykommunikáció hazugság volt, mert nem tiltották be, csak korlátozzák. Azonban valódi korlátozás nem történik, de az elvi lehetőségének megteremtése sérti az Európai Unió egyik alapjogát – és a vonatkozó jogszabályt is sikerült az uniós jogrendbe ütköző módon bevezetni.

Fülöp Orsolya

Címlapkép: Nagy István agrárminiszter Facebook-oldala

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42