választás 2022

Választási visszaélések, élő közvetítés – Láncszavazást videóztunk a putnoki parkolóban

Ebben a közvetítésben az Átlátszó tudomására jutott választási visszaélésekről számolunk be, cikkünk folyamatosan frissül. Várjuk olvasóink jelzéseit az esetleges választási visszaélésekről Magyarországon az [email protected], Erdélyben az [email protected] címen. Forrásainkat megvédjük, személyes adataikat nem adjuk ki senkinek az ő beleegyezésük nélkül.

Láncszavazást videóztunk a putnoki parkolóban

2022. április 3., vasárnap 17:30 – Átlátszó

A választási csalásnak a Borsod-Abaúj-Zemplén 3. számú választókerületében található Putnokon voltak a szemtanúi az Átlátszó helyszíni tudósítói. Az elkövetőket vasárnap délután 4 óra körül értük tetten, a Serényi László Általános Iskola előtt. Az eset fényes nappal történt, nem rejtőzködtek, a szavazóhelyiséggel szemben parkoltak le a kék színű, Opel márkájú autójukkal az elkövetők.

A módszer a következő volt: a szavazók kijöttek az iskola épületéből, átsétáltak az út túloldalára, ahol az ablakon keresztül beadtak egy fehér lapot a kocsiban ülő férfinek. A szavazók ezután kezet ráztak egy fehér sapkás férfivel, aki az autó mellett álldogált, feltehetően akkor kapták meg a jutalmukat. Egy másik esetben a sapkás férfinek adták oda a lapot, és ő adta tovább.

Láncszavazást videóztunk a putnoki parkolóban from atlatszo.hu on Vimeo.

A folyamatot egymás után háromszor láttuk, kétszer rögzítettük videón. Nem messze egy terepjáróból egy harmadik, kigyúrt, sebhelyes arcú férfi is figyelte, hogy rendben menjenek a dolgok. Egy audis férfi is megjelent, aki pizzát hozott a szorgosan dolgozó úriembereknek, ezenkívül egy fehér Skodát is leintettek.

Szavazókat buszoztató sofőr fenyegette a szavazatszámlálót Karcagon

2022. április 3., vasárnap 15:50 – Átlátszó

A  „Húszezren a tiszta választásért 2022-ben” csoport szavazatszámlálója a szavazók szervezett buszoztatására figyelt fel Karcagon. Mobiltelefonos videót készített  az érkező kisbuszról, amikor egy másik várakozó jármű sofőrje rátámadt, és durva szavakkal a videózás befejezésére szólította fel. „Kirúgom a kezedből, menjél be” – ordította a sofőr a szavazatszámlálónak, aki azzal védekezett, hogy hivatalos személynek számít. A felvételt a 20k22 választási megfigyelő csoporttól kaptuk.

Szavazókat buszoztató sofőr fenyegette a szavazatszámlálót Karcagon from atlatszo.hu on Vimeo.

Szavazatvásárlás miatt hívták a rendőrséget Makón, több óra múlva értek ki

2022. április 3., vasárnap 15:40 – Átlátszó

A Tiszta Szavazás azt írja: a makói Tulipán utcai és a Királyhegyesi utcai szavazókör előtt (Csongrád-Csanád 04. OEVK, Lázár János és Márki-Zay Péter körzete) aktivistáik arra lettek figyelmesek, hogy kora reggeltől több gyanús autó órákon keresztül visszatérően megállt a két érintett szavazókör előtt, kiszálltak belőle szavazni igyekvő emberek, majd a szavazás után a szavazóköröktől nem messze lévő Bethlen utca 11. címen lévő telekre szállították őket ugyanezekkel az autókkal.

A Tiszta Szavazás felvétele

Csepregi Dóra, a Tiszta Szavazás projektben résztvevő aHang koordinátora az Átlátszónak elmondta: a helyszínen levő megfigyelők látták, hogy 5-6 autó a szavazóhelységekről egy telephelyre vitte a szavazókat. Ide már nem tudták őket követni, mivel biztonsági őrök azzal küldték el őket, hogy egy zártkörű rendezvény van a telephelyen. A távozó résztvevők viszont azt mondták nekik, a szavazásért cserébe kaptak disznóvágásból maradt húst.

Csepregi Dóra elmondta, a helyszínen van a TASZ jogásza, illetve kihívták a rendőrséget, akik több óra késéssel, de kiérkeztek és helyszínelésbe kezdtek. „Délelőtt értesítettük a rendőrséget, és 3 óra körül érkeztek ki helyszínelni kezdtek. Ekkor megszakadt a szavazószállítás, ami addig folyamatos volt” – mondta. Hozzátette: más, a közelben levő, a Tiszta Szavazást népszerűsítő aktivistáknak is szavazatvásárlásról beszéltek a helyiek.

Update: 2022. április 3., vasárnap 19.30

Tiszta Szavazás: Délután újraindult a húsért-szavazatot program Makón

 A Tiszta Szavazás önkéntes őrszemei már korábban beszámoltak róla, hogy Makón a „megfelelő helyre leadott” szavazatért cserébe disznóvágásból visszamaradt húst ajánlottak a választóknak, ami szavazatvásárlásnak, választási csalásnak minősül. Makó a Csongrád megyei 4. sz. OEVK-ban található, ahol Márki-Zay Péter és Lázár János párharca zajlik. Őrszemeink szerint több autó fordult a szavazókör és a húsosztó hely között. 

Ahogy korábban az Átlátszó megírta, a megfigyelők beszámolója szerint a szavazók szállítása a húsosztó hely és a szavazókörök között reggel óta folyt. Délelőtt az őrszemek kihívták a rendőrséget, akik több óra múlva értek ki, és helyszínelni kezdtek. Ekkor, mondták az Átlátszónak a megfigyelők, a szavazószállítók egy időre eltűntek.  

Később viszont azt írták, pár óra elteltével újraindult a húsosztás a Bethlen utca 11. alatti telken. Az említett telephelyre a megfigyelőket nem engedték be azzal az indoklással, hogy ott zártkörű rendezvény van. A csoport később azt írta, helyiektől arról beszéltek, hogy „Lázár disznókat vett, osztják már a húst a Bethlenben”, és a húsért cserébe Fidesz-szavazatot várnak el. 

Az összellenzéki jelölt állítja, szavazatvásárlást ért tetten Vásárosnaményban

2022. április 3., vasárnap 15:30 – Átlátszó

Sápi Mónika, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 4-es választókörzet összellenzéki képviselőjelöltje elmondása szerint szavazatvásáslást ért tetten Vásárosnaményban, a körzet központjában ma déltájban.

A képviselőjelölt szavazóhelyiség melletti utcában leparkolt, ukrán rendszámú kisbuszra és a körülötte gyűlő csoportosulásra lett figyelmes. Amikor közelebb ért, akkor éppen arról folyt a szó, hogy a Fideszre kell szavazni, miközben az egyik ember éppen egy ötezres bankjegyet nyújtott át a másiknak. A képviselőjelölt szóváltásba keveredett a csoporttal, akik erre beszálltak a kisbuszba, és elhajtottak Beregsurány (azaz a határátkelő) irányába — számolt be Sápi az Átlátszó helyszíni tudósítójának.

A képviselőjelölt a pénzátadás pillanatát nem tudta megörökíteni, de fotókat készített a csoportosulás résztvevőiről és a kisbuszról is.

Ukrán rendszámú kisbusz hozta a szavazókat

Sápi az Átlátszónak elmondta: helyi lakosok a mai nap során többször jelezték neki, hogy cigánytelepeken ismeretlenek a Fidesz részére vásárolnak szavazatokat, koponyánként egy-négyezer forint közötti tarifáért. A választókörzeten belül Nagydobos, Tuzsér, Szamosszeg és Jánkmajtis településekről érkeztek ezek a jelzések.

Az Átlátszónak nem áll módjában a képviselőjelölt által elmondottakat másik forrásból ellenőrizni, ám a választott köztisztségért induló politikus névvel vállalt beszámolóját így is hírértékűnek tartjuk.

Sápi Mónika független jelöltként indul a hatpárti ellenzék támogatásával Magyarország legkeletebbi választókerületében, ha legyőzi a regnáló fideszes Tilki Attilát, akkor a Demokratikus Koalíció frakciójában fog helyet foglalni.

Mobiltelefonos felvételen ajánlanak tízezer forintot egy lefotózott szavazatért Ongán

2022. április 3., vasárnap 10:50 – Átlátszó

Az Átlátszóhoz vasárnap délelőtt eljuttatott mobiltelefonos videófelvételeken egy ismeretlen tízezer forintot ajánl egy lefotózott szavazatért. „Lefényképezed, jössz ki, adják a tízezer forintot. […] Öten leadjuk, ötvenezer” – hangzik el a mobilos felvételeken. A beküldő tájékoztatása szerint a felvételek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán készültek ma reggel. A felvételeket a 20k22 választási megfigyelő csoporttól kaptuk. A felvételek valódiságát egyelőre nem állt módunkban ellenőrizni.

 

Rendőrségi feljelentés Solymáron láncszavazás gyanúja miatt

2022. április 3., vasárnap 10:15 – Átlátszó

Feljelentést tett Szél Bernadett országgyűlési képviselő, mivel a gyanú szerint egy solymári szavazókörnél (Pest 02. OEVK) megfigyelők láncszavazásra figyeltek fel.

Fotó: Horn Gabriella/Átlátszó

A solymári óvodában berendezett szavazókörhöz egy kék kisbusszal szállítottak szavazókat, majd elmenekültek, amikor egy külső választási megfigyelő lefotózta őket – jelentette helyszínről kollégánk. Az Átlátszónak a fotókat készítő megfigyelő is nyilatkozott, aki elmondta: az anyósülésen ülő nő, feltehetően a szavazószállítás szervezője, egy listát nézve egyeztetett a sofőrökkel.

Amikor észrevették, hogy figyelik őket, a szervezők szétrebbentek, később az egyik sofőr egy másik kisbusszal jelent meg, és újabb szavazókat szállított, egy fordulóval nagyjából 4 embert.

A helyszínen EBESZ-megfigyelők is dolgoznak, és jelen van Szél Bernadett, aki elmondta, feljelentést tesz a rendőrségen láncszavazás gyanúja miatt. Miközben Szél Bernadett a sajtónak nyilatkozott, megjelent a helyi választási bizottság elnöke, és el akarta küldeni mondván, hogy a képviselő nem lehet a szavazókör 150 méteres körzetében.

Az Átlátszó helyszínen levő tudósítója, Horn Gabriella arról számolt be: megpróbálta megkérdezni a választási bizottság elnökét, hogy jelezte-e az EBESZ-megfigyelőknek, hogy probléma merült fel, mire az őt is elküldte, és megrángatta a kabátját.

Chicagóban az MKKP külképviseleti megfigyelője tapasztalt szabálytalanságokat

2022. április 3., vasárnap 09:00 – Átlátszó

Véget ért a választás Chicagóban. Az Átlátszó úgy értesült, hogy az MKKP külképviseleti megfigyelője a jegyzőkönyben az „érvénytelen szavazás” négyzetbe húzta az ikszet, míg a Fidesz-KDNP delegáltja és két független megfigyelő érvényesnek minősítette a szavazást. Az MKKP-s megfigyelő azt tapasztalta, hogy a helyiség felügyelete, ahol a levélszavazatos urna volt, napközben nem volt biztosítva, és az urna felnyitásával kerültek bele borítékok.

Az USA-ban is közvetítő szervezetek gyűjthették a levélszavazatokat

„Egy lakattal lezárt plasztik urnában gyűjtötték ma a leveleket, amibe csak félbe hajtva lehetett berakni a borítékot, de a nap végén tizesével, huszasával összefogott boríték kupacok voltak a dobozban, vagyis egyértelmű volt, hogy a lakatot felnyitva rakták be a szavazatok egy részét. Hét után, mikor kérdeztem, hogy ez hogyan lehetséges, azt mondták, hogy nem volt felnyitva, minden boríték félbehajtva lett berakva, csak kirúgta magát. És egyébként is, attól az még érvényes szavazat. Chicagóban amúgy 231-en szavaztak a regisztrált kb 280-ból, a konzulátus eszement energiát fektetett a levélszavazatok összegyűjtésébe. Minden gyülekezetből, templomból elhozták az összegyűjtött szavazatokat” – mondta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt külképviseleti megfigyelője.

Az államtól kapott segélyhívó karkötőn hívogat idős embereket a Fidesz

2022. április 2., szombat 12:30 – Átlátszó

Egy országos állami program keretében kisztott, a 4iG Nyrt. által beszerzett segélyhívókon, Borsod megyében fideszes kampányüzenetekkel hívogattak nyugdíjasokat – írta a Tiszta Szavazás választásellenőrző csoport.

„Egyik nap a segélyhívó csörgött, azt sem tudtam először, hogy ez a készülék ad ki hangot, úgy tudtam, nem lehet róla telefonálni. A készüléknek nincs kijelzője se, ezért nem látszott, hogy milyen számról hívnak” – idézett egy érintett nyugdíjast a szervezet. A hívást az SOS gombbal tudta felvenni, mire egy női hang megkérdezte, hogy ő kicsoda, majd elmondta, hogy egy szombathelyi számot akart hívni. Itt egy kis zavar állt be a beszélgetésben, de utána a nő folytatta, és „elkezdett a Fidesz-KDNP listára szavazásra buzdítani, agitálni”.

A meglepetésszerűen felhívott nyugdíjas megpróbálta megszakítani a hívást, de gomb vagy kijelző hiányában nem lehetett, ezért muszáj volt végighallgatnia a fideszes kampányüzenetet.

Az állami támogatással biztosított ingyenes, csuklón viselhető vészhívó készülékeket a – sajtóban kormányközeliként jellemzett – 4iG Nyrt. borsodi nyugdíjasoknak a Gondosóra-program keretében. A kijelző nélküli készülékkel nem lehet telefonálni, viszont a rajta lévő SOS feliratú gombbal az Országos Katasztrófavédelmi Központ diszpécserszolgálatába lehet bejelentkezni.

A készülékeket Fülöp Attila államtitkár és Dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő kamerák előtt adták át a hernádnémeti Vidám Nagyik Egyesületnek idén februárban.  „Csaknem 1,5 millió idős ember életébe hoznak biztonságot” – mondta a programról az államtitkár.

Budapesten tartózkodó olvasónk helyett egy családtagja szavazott

2022. március 31., csütörtök 09:45 – Átlátszó Erdély

Családtagja töltötte ki a szavazási iratokat, írta alá és küldte be helyette – jelezte egy székelyudvarhelyi származású, jelenleg Budapesten tartózkodó, neve elhallgatását kérő olvasónk.

„Nem kell szavazz Budapesten, mi már itthon elintéztük” – így értesítette családtagja forrásunkat.

„Kiderült, egy olyan politikai pártra szavaztak a nevemben, melynek ideológiájával én nem értek egyet” – így olvasónk. Amikor jelezte ezt a családtagjának, az értetlenkedve annyit mondott, hogy végső soron csak egy szavazatról van szó, a támogatásokért cserébe ennyit igazán meg lehet tenni.

Olvasónk a szavazata érvénytelenítését fogja kérni.

Kitöltött szavazólapokat találtak Erdélyben

2022. március 31., csütörtök 08:00  Átlátszó Erdély

Mintegy 25-30, kitöltött szavazólapot talált egy olvasónk a Maros megyei Jedd község mellett, építkezési törmelékek között. A szavazólapokon jól látható, hogy ellenzéki szavazatokról van szó, egyes szavazólapokat meg is gyújtottak. Azonosító nyilatkozatokat nem talált a szavazólapok mellett.

Update 12:49, március 31., csütörtök:

A rendőrség vizsgálódik a szemétdombra dobott, részben elégetett szavazólapok ügyében. Annyit sikerült még kiderítenünk, hogy helyszín, az illegális építőanyag-lerakat nem Jedd községhez, hanem Marosvásárhelyhez tartozik.

Az idősek, az elhunytak és a külföldön élők levélszavazataival is csalnak a Vajdaságban

2022. március 29., kedd 08:00 – Átlátszó 

Mikszáth Kálmán nagyságos Katánghy Menyhért viszontságos életéről, kalandjairól, szerencsétlenségéről és szerencséjéről írt történetét abszurditásában lassan felülmúlja az, ami a Vajdaságban történik a kettős állampolgárok magyarországi szavazását illetően. Ekkora választási csalást rég láthattunk, és még a szerbiai viszonyok között is kirívó eset. Szerbhorváth György helyszíni riportja a vajdasági levélszavazásról:

Két választás Kishegyesen – az idősek, az elhunytak és a külföldön élők levélszavazataival is csalnak a Vajdaságban | atlatszo.hu

Se szeri, se száma az eseteknek, amelyekről választópolgárok számoltak be. Messzire sem kellett mennem: itt van anyám és három éve megboldogult apám esete.

Megosztás