közbeszerzés

Szauna is lesz az Alapjogokért Központ 300 millióból átalakított új irodaházában

A Budakeszi úton, a Türk Tanács és az MMA épülete között egy hatszintes épületet alakítanak át irodaházzá az Alapjogokért Központ részére. Az ingatlanban szauna és fitnesz-szoba is lesz, az átalakítás eddig ismert költségei közel 300 millió forintra rúgnak. Az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Kft.-ről korábban kiderítettük, hogy szinte a teljes költségvetését az eredetileg a Miniszterelnöki Kabinetirodából származó közpénzekből finanszírozott támogatások biztosítják.

Rövidesen már az új irodaházuk saját szaunájában pihenhetik ki a jogi elemzés fáradalmait az Alapjogokért Központ munkatársai. Ez az a szervezet, ami a Fidesz álláspontját rendszeresen alátámasztó úgynevezett jogi és politikai elemzéseket készít, amit aztán az Alapjogokért Központ csapból is folyó kollégái a kormánnyal baráti és a közösségi médiában is terítenek.

Ilyen a kilátás a jelenlegi székház erkélyéről. A mélyenszántó gondolatokkal ellátott képet eredetileg Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója posztolta a Facebookra.

A szervezet ugyanis költözni készül a jelenleg is exkluzív környezetben, a budai Várban található jelenlegi központjából. A kiszemelt új otthon a Budakeszi úton található, műemléki környezetben. Az épület két szomszédja a Türk Tanácsnak otthont adó Ybl-villa, valamint a Magyar Művészeti Akadémia egyik kutatóintézetének neoklasszicista épülete.

A hatszintes épület irodaházi célú átalakítása jelenleg is folyamatban van. A vonatkozó közbeszerzési hirdetmény szerint a -2. szinten szaunát, fitnesztermet, könyvtárszobát alakítanak ki az elemzőknek. A -1. szinten konferenciaterem lesz, a földszinten elegáns lobby épül. „Az emelet a vezetői irodák szintje, ez a legnívósabb megjelenésű szint (…) a többi szinten elegáns, letisztult, de egyszerűbb belsőépítészeti megoldások megvalósítására kerül sor” áll a hirdetményben.

Az opál üvegezésű belső üvegfalakon az Alapjogokért Központ logóját víztiszta, átlátszó módon fogják kialakítani.

A Budakeszi úti épület bontására, az átalakítás tervezéséhez szükséges feltárási feladatokra még tavaly decemberben írt ki közbeszerzést az Alapjogokért Központot működtető Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. Most júniusban a konkrét átalakítást érintő közbeszerzési eljárás győztesét hirdették ki. A két munkát egyaránt az Exedra Kivitelező, Tervező Kft. végzi.

A két közbeszerzés összértéke 299,4 millió forint.

A Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. nem állami szerv. Azért köteles mégis közbeszerzési eljárás lefolytatására, mert a működésének a finanszírozása szinte kizárólag közpénzekből történik.

Tavaly derítettük ki, hogy az Alapjogokért Központ működéséhez szükséges pénzeket az elmúlt években elsősorban olyan támogatások biztosították, amelyeknek a forrása a Rogán Antalhoz tartozó Miniszterelnöki Kabinetiroda volt.

Az Alapjogokért Központ bevételeinek szerkezete

Az Átlátszó által megtekintett dokumentumok szerint a kabinetiroda adományként a Batthyány Lajos Alapítványnak (BLA) adta a pénzeket, de ez a kevéssé ismert alapítvány csak a pénzek továbbcsatornázására szolgált. Több általunk megismert támogatói szerződésben megnevezték a Jogállam és Igazságot a támogatási összegek végső kedvezményezettjeként. A támogatások 2018 és 2020 között összesen legalább 925 millió forintot tettek ki.

Egy alapítványon keresztül önti a pénzt a kabinetiroda az Alapjogokért Központba

Az Átlátszó által látott szerződések szerint a kormánypárti propagandának beszélő fejeket és mindenügyi szakértést szállító, a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. által működtetett Alapjogokért Központ az elmúlt néhány évben közel egymilliárd forintot kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Batthyány Lajos Alapítvány közbeiktatásával.

Az Alapjogokért Központot működtető cég tavalyi beszámolója szerint 2020-ban minden korábbinál magasabb összeget, 1 milliárd 163 millió forintot bevételeztek támogatásként.

Sarkadi Nagy Márton

A címlapképen az átalakítás alatt álló Budakeszi úti épület látható, a képet Horn Gabriella (Átlátszó) készítette.

Megosztás